Önismeret

Miért rohan egy szerzetes egy majom és egy elefánt után, mit keres nála jogar és lasszó, és hogyan segíti ez a roham a mi szellemi fejlődésünket? Ezek a gondolatok mind felvetődhetnek, ha szemügyre vesszük ezt az ábrát, amely egy 17. századi buddhista meditációs festmény részlete. A kép szimbolikusan a kitartó „elmenevelés” útját meséli el, vagyis azt, hogyan csitíthatjuk le csapongó elménket, és vonhatjuk uralmunk alá gondolatainkat és érzéseinket. Mindezt azért, hogy ezzel is akadálymentesítsük az önismeret avagy a fejlődésünk ösvényét.

„Azt sem tudom, hol áll a fejem.” „Ennyi mindenre képtelenség odafigyelni.” „Mindenki nyugodjon le!” Ismerős gondolatok? Gyakran hallani, bár igaz, hogy világunk felgyorsult, ezért könnyű szétszórttá és kapkodóvá válni. De csak a világon múlik mindez? Az irányítatlan elme „reflex szervként” működik. Minden új, érdekesnek tűnő ingerre reagál, fontosra és lényegtelenre egyformán. Csak győzzük befogadni a sok impulzust! De mint annyi minden más, a figyelem irányításának képessége is trenírozható.

Érezted már úgy, hogy megkötnek a körülmények? Vagy hogy belemerevedtél egy helyzetbe, és úgy tűnik, sehogy sem tudsz kijönni belőle? Hogy a múlt kutyaszorítóban tart és bilincset jelent minden automatikusan bekattanó rossz vagy nem megfelelő döntés? És ez így megy egészen addig, amíg meg nem találod a helyzet kulcsát? De azt csak akkor leled, ha megmozdulsz és keresni kezdesz…

Egy hétköznapi délelőtt éppen villamoson utaztam. Az egyik megállónál felszállt egy fiatal férfi. Valahogy nem volt szimpatikus az arca. Meg az a pedáns öltöny és a drága bőrtáska sem nyerte meg a tetszésemet. És ebben a pillanatban képes volt levetni magát arra az üres helyre! „Az ilyenek így szoktak viselkedni. Körül sem néznek!” – gondoltam magamban. Még hosszabb és borúsabb töprengésbe kezdtem az emberi önzésről. Hirtelen azonban egy váratlan esemény megszakította eszmefuttatásomat.

A pedagógusok és más szakemberek egy ideje már foglalkoznak az olvasás világ- és országszerte csökkenő, az olvasási zavarok pedig növekvő tendenciáival. A kettő voltaképpen összefügg, és az életmódunkban keresendők a kiváltó okok. Ez a jó, tartalmas nyaralást kívánó cikk mégsem merülne bele ezeknek a tárgyalásába. Ehelyett egy kérdést közvetít, amire hirtelen a cikk írója sem tudott mit válaszolni. Afféle kérdés volt ez, ami arra kíváncsi, mely három tárgyat vinné magával az ember egy lakatlan szigetre.

Nehéz a címben feltett kérdésre válaszolni, amikor annyi ember hal meg nap mint nap. Betegségek, balesetek, háborúk és polgárháborúk, terrortámadások és bűncselekmények – a halál leggyakrabban látott arcai. Mennyit ér az embernek a saját élete? Ez attól függ, hogy ki mire tartja magát, illetve az életkörülményeitől. Az egoista számára az élet felbecsülhetetlenül drága, éppen ezért kész bármit megadni érte. A gyenge és bizonytalan embernek az élet nehezen elviselhető teher, és a fizikai test megóvásának alapösztöne ellenére sokszor inkább elhagyná ezt a világot.