Papp Szofi

Tanulékony szörnyeteg, vagy az emberiség fejlődését segítő technológiai vívmány?

Időpont
2025.11.19. 18:30

2025. november 19-én a filozófia világnapja alkalmából FILO-Café beszélgetést tartottak az Új Akropolisz Filozófiai Iskola budai központjában. Bevezetésül az esemény házigazdái: Bányai Balázs, Sebestyén Marcell és Szegedy Viktor összefoglalták, hogy az AI térnyerése korunk társadalmát milyen sok téren megoldandó feladattal szembesíti. Nagy kérdés, hogy az emberiség vajon valóban felnőtt-e a feladathoz, hogy egy ilyen technológiát megfelelően használni tudjon? Ennek alapján az est házigazdái három témakört vezettek fel, amelyek mentén a résztvevők az est második felében elmondhatták egymásnak a meglátásaikat és meghallgathatták a többiek álláspontját is.
 

Amikor a Napistennő is velünk sétál – fénykeresés a mese és természet segítségével

Helyszín
Margitsziget
Időpont
2025.06.12. 17:00

Az Új Akropolisz A művészetek hete programsorozatának részeként 2025. június 12-én MeseErdő terápiával egybekötött erdőfürdő indult a Margitsziget zenélő szökőkútjától a japánkertig. A 12 résztvevő Bombolya Mónika, az Új Akropolisz önkéntesének vezetésével a természeten és Amateraszu napistennő történetén keresztül kereste önmaga csendjét és fényét.
De vajon haza tudjuk-e vinni ezt a fényt – és meg tudjuk-e őrizni a rohanó hétköznapokban?
 

Filozófiai konferencia: Az útról

Időpont
2025.02.22. 10:00

2025. február 22-én tizenharmadik alkalommal rendezte meg az Új Akropolisz Filozófiai Iskola éves filozófiai konferenciáját. Az egész napos szombati esemény fő témája és egyben vezérfonala – ahogy a nemzetközi szervezetnek ebben az esztendőben minden országában – Az út volt. A programra az ország hét városából érkeztek résztvevők, több mint nyolcvanan, akik valamennyien az iskola különböző kurzusainak hallgatói.

A délelőtt folyamán 8-8 percben összesen 14 előadó vázolta fel kutatásának főbb pontjait. Ennyi idő arra volt elegendő, hogy felvillantsák az egyes témák filozófiai mélységeit és alkalmazási lehetőségeit, és így a jelenlévők eldönthessék, délután milyen témakörök részletes kibontásához szeretnének csatlakozni.
 

Válságból erőt – Hogyan fordítsuk javunkra a nehéz helyzeteket?

Időpont
2024.11.23. 18:30

A filozófia világnapját ünneplő rendezvénysorozat záróestjén tartották meg a Válságból erőt – Hogyan fordítsuk javunkra a nehéz helyzeteket? című előadást az Új Akropolisz Központjában. Az est előadója, az iskola instruktora, Apáti János volt, aki harminc éve foglalkozik a Ji Csinggel, A változások könyvének tanulmányozásával. Ez a könyv a kínai filozófia egyik gyöngyszeme, a benne lévő tanítások pedig segítenek mélységében, a törvényszerűségek és analógiák szempontjából megérteni a körülöttünk zajló folyamatokat.

Utazás téren és időn át

Kalandozás a nagyvilágban filozófusszemmel
Időpont
2024.10.19. 17:00

Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Központjában 2024. október 19-én rendezték meg – telt házzal – az ,,Utazás téren és időn át – Kalandozás a nagyvilágban filozófusszemmel” című sorozat első úti beszámolóját. Az est előadója, Révész Angéla az Új Akropolisz tagja, aki amellett, hogy a bölcsesség keresője, évek óta az indiai kultúra szerelmese is. Indiai utazásain sok száz képet készített a mindenütt fellelhető templomok szimbolikus ábrázolásairól, melyekből most gazdag ízelítőt adott.

Filo-Café: A saját határaink kijelölésének művészete

Helyszín
Műterem kávézó
Időpont
2024.10.18. 18:00

A hideg októberi este ellenére ismét telt házas eseményen vehettek részt azok, akik eljöttek a budapesti Műterem Kávézóba a FILO-Café következő alkalmára, melynek címe: A saját határaink kijelölésének művészete. Apáti János, az Új Akropolisz Iskola instruktora a témát a következő gondolatokkal és kérdésfelvetésekkel vezette fel.

Filo-Café: Férfi archetípusok

Ki vagyok és ki lehetek?
Időpont
2024.09.27. 18:00

A múlt havi Női archetípusokról szóló előadás és beszélgetés párjaként, a Műterem kávézóban 2024. szeptember 27-én a férfiak ősi mintázataival ismerkedhettek meg a jelenlévők. A pörkölt kávé illata és a téma iránti kíváncsiság töltötte be a helyet, amely ismét dugig megtelt. Nem meglepő módon az ön- és emberismereti tréningre zömében férfiak érkeztek, de ellenpontozásul a szebbik nem is képviselhette magát.

Az estet Apáti János, az Új Akropolisz Iskola instruktora rövid, feszes előadással kezdte, amelyen górcső alá vette a görög panteon hat férfi istenét. A hallgatóság megismerkedhetett Dionüszosszal, Hermésszel, Apollónnal, Arésszal, Héphaisztosszal, Zeusszal, és az általuk képviselt férfierőkkel, tulajdonságokkal. 

 

Ki vagyok én és ki lehetek?

A női archetípusok tükrében
Helyszín
Műterem kávézó
Időpont
2024.08.22. 18:30

A Műterem kávézó 2024. augusztusi FILO-Café estjén négy görög istennővel ismerkedhettek meg az érdeklődők: Aphroditéval, Athénével, Hérával és Démétérrel. Az esemény egyre több visszatérő résztvevőt és számos új arcot is vonzott. Az előadó Apáti János, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola instruktora Laura Winckler: A nő, istennők leánya – A nő rejtett arcai című könyve alapján mutatta be a négy női archetípust.

Az említett istennők különböző képességeket és tulajdonságokat testesítenek meg. A teljesség igénye nélkül Aphrodité például a vonzerőt, a feltétel nélküli szeretet képviseli, a művészetek pártfogója. Athéné a bölcsesség és belső harc istennője, az igazság védelmezője, és a józan ész ékes megtestesítője. Héra, a házasság és a család oltalmazója, az eskü őrzője, Zeusz felesége. Démétér pedig a termékenység és az életerő, az éltetés istennője. 

 

Ezer úton egyfelé – utazás a zene szárnyán

Időpont
2024.06.15. 17:00

2024 júniusának derekán A művészetek hete programsorozat záróakkordjaként Ezer úton egyfelé – Mesés tájaktól Magyarországig a zene hangjain címmel rendeztek marimbakoncerttel egybekötött táncházat az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Központjában. 

Az est nyitányaként Juhász Balázs zenész bemutatta fő hangszerét, a marimbát, amelyen szerinte minden zene eljátszható. Az afroamerikai eredetű ütőshangszer a xilofon egyik méretes fajtája, amelynek hossza hangterjedelmétől függően 1,8 és a 2,5 méter között van, súlya pedig elérheti a 120 kilogrammot. A művész a zenejáték színesítésének kedvéért a marimba pengő-rezgő hanglapjainak rezonálását többféle ütős és dallamhangszerrel egészítette ki. 
 

Kalandozás a mesék rejtett világába

Helyszín
Műterem kávézó
Időpont
2024.05.17. 18:00

A varázsmesék valósága: összekötni az eget és a földet címmel tartott előadást az Új Akropolisz Filozófiai Iskola tagja, Apáti János a budapesti Műterem kávézóban. A május tizenhetedikén tartott eseményen az előadó a népmesék világába kalauzolta el a jelenlévőket. 

Minden nemzetnek, kultúrának megvannak a saját meséi, amelyek régi tanításokat, tapasztalatokat ölelnek fel. A történetek hősei és a próbatételek sorozatai mind-mind a lelki fejlődésünket szolgálják, amennyiben képesek vagyunk jelentésüket saját magunkra vetíteni.