Delia Steinberg Guzmán

Technológiai, termékei minőségét csiszolgató és teljesítményközpontú civilizációnkban természetes módon merül fel az igény, hogy figyelembe vegyék az embert, aki mindegyik civilizációs modellnek – legyen az technológiai vagy sem – alapvető tényezője. Világszerte számtalan cégnél, nagyoknál, kicsiknél és közepes méretűeknél egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy erősítsék az önbecsülést, az eredményességre való tudatos törekvést, az együttműködést és a felelősségtudatot, az emberi viszonyok javulását és a dolgozók közötti megfelelő kommunikációt.

Hajlamosak vagyunk azt hinni – ami talán mentális felépítésünk következménye –, hogy az archetípusok világa túl tökéletes és távoli, csak néhány pillanatra elérhető... Talán az elme szeretné elkerülni az eszményi világhoz való felemelkedés nehéz munkáját, és ezért azt hiszi, hogy az eszmények megközelíthetetlenek, vagy legfeljebb csak ritka pillanatokban érhetők el.

Itt most nem az alvás közben látott álomra gondolunk. Inkább arról az aktív képzeletről van szó, amely hasonlít ugyan az alvás közben átélt tudatállapotra, csak éppen teljesen tudatos. Ez a képzelet lehetővé teszi, hogy „láthassuk” azokat a dolgokat, amelyek a létezés mindennapi eseményein és a jelen pillanaton túl vannak. Az álmodás képessége lehetővé teszi, hogy észrevegyük a dolgok fejlődését, és hogy olyannak láthassuk őket, amilyenné a jövőben válhatnak.

A sok egyéb ártalom mellett, amelyek tovább gyengítik az emberek már amúgy is megromlott egészségét, ott vannak a finomabb szinten ható lelki betegségek is, amelyek legalább annyi kárt tudnak okozni, mint a testi bajok.

A bizalmatlanság mardosó hatása egyre inkább terjed a társadalomban, ami az együttélés minden formáját tönkreteheti az összetettebb, nagy állami szerveződésektől kezdve egészen a családi és egyszerű személyes kapcsolatokig.

A kérdés egyidős az emberiséggel: mi a szerelem? Hogyan lelhetünk rá a mára már szárnya vesztett Erószra világunk szerelemútvesztőiben?

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a szerelem jelentése végtelenül kitágult, és egyre több arculata hódít teret. Már egy felületes áttekintés után is kiderül azonban, hogy messze nem ilyen egyértelmű a helyzet.

Noha sokan és sokszor hangoztatják, hogy a kritika lehet építő vagy pusztító, mi mégis vitatnánk ezt, hiszen a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a kritika mindig pusztít. Nem magával a kritikával mint racionális folyamattal van baj, hanem velünk emberekkel, akik érzelmi és szubjektív indíttatásainknak engedve cselekszünk, ahelyett, hogy az értelem és a józanság vezérelne bennünket.

Gondolkodjunk el azon, amit a mai ember egyik legfőbb értékének tekintenek: mik az érvényesülés, a siker különböző ismérvei? Egyvalami vitathatatlan: minden ember, így vagy úgy, ki akar emelkedni, győzni akar, és ez életbevágónak tűnik. Szükségét érezzük, hogy tegyünk valamit, de különösen annak, hogy ez a tett fontos legyen; igényeljük a cselekvést, de az olyat, ami nem marad észrevétlen. Azt szeretnénk, ha lennénk „valakik”, és nem vesznénk bele a névtelenségbe, ha a nevünk minél több embernek mondana valamit.

Nem újdonság, hogy erős a félelem az emberek között. Már jó ideje – talán régebben is, mint amit elismernénk – elvesztettük az önmagunkba, az élet értelmébe, és ebből fakadóan az emberiség sorsába vetett bizalmunkat. Az ember idegenül érzi magát saját korában, és nem alkotójának, hanem áldozatának tekinti magát.

Nem beszélhetünk filozófiáról anélkül, hogy ne beszélnénk a filozófusról; nem beszélhetünk az ideák világáról anélkül, hogy ne beszélnénk arról az emberről, aki képes átültetni a gyakorlatba ezeket az ideákat. Ha ez alapján ki szeretnénk emelni a filozófus, a bölcsességet szerető ember egyik legfontosabb jellemzőjét, akkor örök keresőnek nevezhetnénk.

Melyek a személyes nehézségek? Nyilvánvalóan azok, amelyek a személyiséget támadják meg, ami alatt a fizikai, vitális, érzelmi és mentális megnyilvánulások összességét értjük. Nem akarjuk lebecsülni a betegség vagy a tartósabb fizikai rendellenesség okozta szenvedést, az érzelmi állapot mégis sokkal meghatározóbb, mert átszínezi a gondolatokat is, sőt a test állapotát is befolyásolja. Közismert, hogy egy erős ellenszenv azonnal megmutatkozik valamilyen módon a testben, és egy időre megfosztja az elmét a logikus és értelmes gondolkodás lehetőségétől.