Vissza a bátorsághoz

    Üveggolyóban tükröződő faNem új jelenség, hogy félelem telepszik az emberekre. Már jó ideje – talán régebb óta is, mint hogy számba mernénk venni – elvesztettük az önmagunkba, az életben betöltött szerepünkbe, és ebből fakadóan az emberiség haladási irányába vetett bizalmunkat. Az ember idegenül érzi magát saját korában, amelynek nem alkotójaként, hanem áldozataként tekint magára. Az idő már nem tölt el reménnyel, hogy megújuló álmokkal és kitartó munkával nekirugaszkodjunk, hanem éppen ellenkezőleg: az idő mostanra irtózatos szörnnyé vált, amely embereket és civilizációkat gyűr maga alá, és menthetetlenül felemészt mindent.

    Erre számítani lehetett, és valamilyen mértékben mindenki szenved tőle.

    Az ember elveszítette kommunikációs képességét, éppen a kommunikáció virágkorában. Senki nem bízik senkiben, nem merjük kimondani, amit valójában érzünk és gondolunk, azt pedig végképp nem ismerjük el, hogy van, amikor nem tudjuk biztosan, mit is gondolunk és érzünk… Ma mindent áthat az ámító, színlelő álmagabiztosság, amikor az emberek azért csúsztatnak, hogy elrejtsék az önmagukba és másokba vetett bizalom hiányát.

    Ezért jelenik meg a félelem. Félelem az igazságtól, félelem az elkötelezettségtől, félelem a hűségtől, félelem attól, hogy mások bánthatnak, sőt, félünk saját ismeretlen reakcióinktól is.

    szikkadó sárban emberalakA félelem nyomásától már nem hallani emelkedett szavakat. A félelem miatt már nem virágzik az igazi barátság. A félelem árnyékában kihalnak a legnemesebb eszmények, mert senki sem akar kardot rántani értük. A félelem miatt kerüljük egymás tekintetét, a gesztusaink bizonytalanok és kifejezéstelenek, kétértelmű és meddő szavak hagyják el a szánkat, amelyek nem köteleznek semmire, és mindenből engednek kibújni…

    A hétköznapi élettől való félelemhez egy újabb, erősebb szorongás is társul: az életciklusoktól való félelem. Az öregedést baljós jelnek tekintjük; ha belépünk egy újabb évtizedbe, az minden bizonnyal csak újabb csapásokkal és bonyodalmakkal jár majd; az ezredforduló eljövetele pedig csakis valamilyen katasztrófába torkollhat… És mindettől az ember belül egyre kisebbre zsugorodik.

    Itt az idő, hogy fordítsunk viszonyulásunkon. A félelem a gyengeség és a bizalmatlanság szinonimája. Vissza kell nyernünk a bátorságunkat, hogy megismerhessük önmagunkat és másokat, hogy fény világítsa át megértésünket és visszatérhessünk Istenhez és a természetben rejlő igazságokhoz.

    Nem félemlíthet meg az évek, évtizedek múlása; az összes bolygóállás együttesen sem térítheti el egy fikarcnyival sem annak az embernek az akaratát, akiben a végtelen Élet tüze ég.

    Nem vagyunk véletlenszerűségtől valók, akik elvesznek a térben. Gazdag okság vagyunk, amely Istentől ered.

    Tedd próbára: nézz mindenre ezzel a szemmel, és megszabadulsz a félelemtől.

    Fogadd el ezt az új nézőpontot, és új emberré válsz.