Delia Steinberg Guzmán

Ebben a témában nem eredetiségre törekszünk, csak újszerűségre. Míg az eredetiség különbözni akar a már ismerttől, addig az újszerűség ismét életet visz a már meglévő legfontosabb értékekbe. Ezért az Új Akropolisz úgy határozza meg a filozófiát, ahogy mindig is meghatározták: a filozófia a „bölcsesség szeretete”, olthatatlan szomjúság azután, aminek hiányát érezzük; olyan mély tudás keresését jelenti, amely választ tud adni a leggyötrőbb emberi kérdésekre. Abban sem vagyunk eredetiek, hogy Platónt követjük, amikor a filozófia lényegét alkotó bölcsesség jellemzőiről beszélünk.

A félelmek bennünk vannak, érzelmeinkben és azokban a pusztító érvelésekben, amelyek meggátolják a cselekvést. Éppen ezek a belső, lelki félelmek bénítják meg az embert. A belső félelem teszi félelmetessé a külső dolgokat. Mit kezdjünk a félelmeinkkel? Vizsgáljuk meg őket, és meglátjuk, hogy úgy tartanak bennünket fogva, mint valami ragadozó mancsai. Az egyetlen szabadulási lehetőség maga a cselekvés, a kimozdulás a tehetetlenségből.

A fiatalság ideáját emeljük ki a testi fiatalság helyett, amely az emberi élet egyik fázisához, egy meghatározott életkorhoz kapcsolódik. Akkor tehát elmondhatjuk-e minden 15, 20 vagy 25 évesről, hogy fiatal? És vajon mindenki felnőtt, aki elmúlt 40? És ha 50 vagy 60 év felett jár valaki, akkor biztosan öreg? A látszólagos fiatalság mostanában sokra tartott tulajdonság, és nem kevés társadalmi előnnyel jár.

Semmi sem olyan természetes az ember számára, mint maga a természet. Azonban nem filozófiai értelemben természetes – azaz, hogy minden megfeleljen az evolúciónak és az isteni törvény jól kidolgozott tervének –, hanem emberi értelemben, vagyis hogy minden az embert szolgálja. Minden csak őérte van, azért, hogy mindenből hasznot húzhasson. Minden, ami együtt él velünk a természetben, a rendelkezésünkre áll.

A félelem megbetegíti korunk emberiségét, aminek a legrosszabb következményei a napról napra jelentkező egyre újabb, egyre fájóbb panaszok. A félelem, mint valami rettentő karom, lecsap gondolatainkra, érzelmeinkre és akaratunkra, és ezzel az értelmes cselekvés minden lehetőségét elveszi tőlünk. Életünk ilyenkor az önvédelemre, kibúvók keresésére, a felelősség és az állásfoglalás elhárítására, rejtőzködésre csupaszodik le, arra, hogy még véletlenül se keltsünk feltűnést.

Ma láttam egy fénysugarat… Nem először láttam ilyet, de ma új megvilágításba került. Olyan volt ez, mint amikor az ember először vesz észre valamit, amit addig csak nézett, de látni nem látott… Rám tódult a fény, az erős és tiszta napfény, amely egy szempillantás alatt – a napkelte áldása! – eloszlatta a környezetében lévő árnyékokat. A világ hirtelen formát és színt kapott; „hirtelen”… mert, mint a gyerekek, létezést tulajdonítunk mindannak, amit előtte nem is sejtettük, csupán azért mert addig nem vettük észre.

Ma láttam a Tavaszt. Láthattam volna eddig is minden évben, de felgyorsult életritmusunk miatt elmosódnak előttünk a természet legkülönlegesebb csodái. A Tavasz, amelyet ma láttam, fénylő, finom hálóként nyújtózott el a fák között. Átadtam magam a képzeletemnek, és ez a ragyogó látvány nyomban elém idézte azokat a finom vonásokat, amelyekkel Botticelli ruházta fel saját Tavaszát. A képzeletvilág szülte varázslat nyomán a Tavasz felém fordult, és tanítása megelevenedett előttem.

Amikor évekkel ezelőtt írásainkban és előadásainkon szóba került, hogy egy új középkor küszöbén állunk, eltúlzottnak, szinte fatalistának tűnt ez az álláspont. Arról is volt szó, hogy a történelmi ciklusok ismétlődését nem kell feltétlenül csapásnak vagy visszaesésnek tekinteni, hiszen ez az élet természetes velejárója, ahol a körkörös és spirális formák a fokozatos előrehaladásra utalnak, amely hasonló pontokat érint, noha különböző fejlődési szinteken vannak.

Milyen a precíz ember? Pontos. Aki pontos, az összeszedett, és egyértelmű, meghatározott szabályok szerint él. És határozott is. Aki pontos, az célba talál. Sokszor vagy azért hibázunk, mert nem tudjuk célba venni, amit el szeretnénk találni, vagy mert nem tartjuk fontosnak a célok pontos meghatározását. A pontosság bármilyen cselekvésben segít, ha az a célunk, hogy egyre jobban menjen.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne foglalkozzunk a gazdasági válsággal, amely világszerte sokféleképpen sújt megannyi embert. Egyrészt szembesültünk azzal, hogy az utóbbi évtizedek társadalmi-gazdasági modelljéből adódóan az anyagi fejlődés ciklusai nagyobb hatást gyakorolnak életünkre, mint gondoltuk vagy szerettük volna. A válság ugyanakkor rávilágított arra, hogy az embernek az anyagiakon kívüli értékei is vannak, amelyekre támaszkodni tud a nehéz időkben.