Közösség – hova jó tartozni?
Az ember társas lény, örömeink jelentős része a kapcsolódásainkból származik, ugyanakkor annak nehézségeivel is küzdünk, hogy mitől lesz jó egy közösség. Egy FiloCafé program épp megfelelő alkalom, hogy ezt kiderítsük. Szegedi önkéntesek ezt tették, méghozzá sikerrel: válaszok és újabb kérdések születtek.
Nem csak egy életre szóló filozófiakurzus
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola 2022. február utolsó hetében, három pécsi helyszínen mutatta be az Életre szóló filozófia című kurzusát, aminek célja, hogy elgondolkodtasson és az alapvető emberi és közösségi értékekre hívja fel a figyelmet.
Életre szóló filozófia

Tarts velünk egy hetente folyó előadás- és beszélgetés-sorozaton, ahol az élet lényeges kérdéseit igyekszünk körüljárni a Kelet és Nyugat bölcseinek szellemi hagyatékára és a résztvevők tapasztalataira is alapozva. A sorozat témái három fő téma köré csoportosíthatók: Hogyan válhatunk boldogabbá, jobbá és erősebbé? Mi kell a jó közösséghez? Hogyan alakíthatjuk a jövőt?
2022. március 30-tól Veszprémben.
FILO-café: A szabadság titkai

Ismerjük meg együtt, mit jelent a szabadság, és fedezzük fel az oda vezető utat!
- Milyen az igazi szabadság?
- Hogyan lehet korlátozó külső körülmények között is boldognak lenni?
- Hogyan tudunk időt szánni a számunkra fontos dolgokra?
- Hogyan dönthetünk szabadabban és vezethetjük jobban az életünket?
Visszanyert fény
2022 február derekán a győri Új Akropolisz Filozófiai Iskola művészeti csoportja meleg fogadtatásban részesítette és verses-zenés előadással várta egy problémás fiatalokkal foglalkozó, anonim telefonos segítő szolgálat önkénteseit.
FILO-Café: Közösség - ami összeköt

Közösségi lények vagyunk. Elemi igényünk tartozni valahová, ahol kifejezhetjük magunkat, ahol elfogadnak és mi is beletehetjük a magunk részét - még ha ez mostanság nem is olyan könnyű feladat.
- Mi jellemzi az ilyen közösséget?
- Hogyan lesz ilyenné?
- És mit kell tennünk érte?
Márciusi beszélgetésünk témája a közösség - várunk téged is!
FiloCafé: KÖZÖSSÉG hova jó tartozni?

Tartalmas beszélgetés, gondolatok kicserélődése és azok más szemszögből való megközelítése.
Talán ez az, amivel össze lehet foglalni, hogy mi történik egy Filo-Café alkalmon.
Aktuális témánk a közösség, ahova jó tartozni. Ha mondanivalód vagy kérdésed van, amire a választ szeretnéd társaságban keresni a témával kapcsolatban, itt a helyed! Találjuk meg az utat egymáshoz a kusza útvesztő sötét járataiban!
Jó döntés, rossz döntés – filozófiai beszélgetés
A magyarországi Új Akropolisz önkénteseinek 5 fős csoportja FILO-café beszélgetést szervezett Győrben a döntéseink életünkre gyakorolt hatásáról. Az estet Oidipusz király mítoszából vett példákkal vezették fel, amit háromszor húszperces kiscsoportos beszélgetés követett. Az egyes asztaloknál a döntés három fázisáról esett szó.
Állandó véradóklub
Montevideóban immár 12. éve minden esztendőben véradást tartanak az Új Akropolisz önkéntesei. Azért, hogy a résztvevők még hatékonyabban tudjanak együttműködni az országos vérellátó szolgálattal, az önkéntesek létrehoztak egy véradó klubbot. A klub szervezői rendszeresen toboroznak az Új Akropolisz tagjai között, hogy ezekkel az akciókkal is segítsék embertársaikat.
Online szeminárium: kelta mitológia
Argentínában a kelta mitológiáról tartottak előadást, az indoeurópai régió azon népeiről, akiket a görög történész, Hérodotosz nevezett el így az i. e. 5. század körül. Ezek a törzsek egymástól jól elhatárolható társadalmi rétegekből épültek fel, amelyek gazdasági, politikai és katonai egységeket alkottak.