Ahol Harc dúl… Harmónia terem
„A katonaságot az állam szörnyen vakmerő, meggondolatlan őrültjei irányítják, akik vallási elvek leple alatt ártatlan polgárokat mészároltatnak le és mindent elpusztítanak. Isten akarata ellen cselekszenek, és ennek csak sajnálatos, szomorú vége lehet.” – mondta a II. világháború idején Ueshiba Morihei japán harcművész. A 20. század elején az orosz-japán háborúban mutatott érdemei révén szép katonai karrier várhatott volna rá, ő azonban más utat választott.
Intenzív árvízvédelmi képzés az Új Akropolisz önkénteseinek
A Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetséggel való évtizedes együttműködés jegyében 2016 januárjának utolsó szombatján az Új Akropolisz 41 magyar önkéntese 2x4 órás árvízvédelmi képzésen vett részt az Új Akropolisz budai központjában. Az elméleti képzést, amely az ország legjelentősebb kockázati tényezőjével szembeni védekezésről szólt, a területen nagy tapasztalatra szert tett szakemberek tartották.
Hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat?
Hogy hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat? Az Egyesült Államokban, a Yellowstone Nemzeti Parkban tudósok figyeltek fel a történtekre, miután 1995-ben a farkasokat visszatelepítették a vidékre.
Szeress és szüless újjá
2016. február – Harmóniateremtő hősök
- Másvalaki problémája?
- Az ébredő belső erő – avagy hősök a filmvásznon, a mítoszokban és a mindennapokban
- Játék
- Ahol Harc dúl… Harmónia terem
- Házunk táján
- Ajánló
Mese hab nélkül
A mesélés fontosságáról, a varázsmesék, avagy ismertebb nevükön tündérmesék jótékony hatásáról, sőt terápiás felhasználásáról szóló kutatások és eredményeik egyre nagyobb visszhangra találnak az érdeklők körében. De honnan lehet felismerni a varázsmeséket és valójában hogyan fejtik ki hatásukat a lélekre? Létezik-e jó és rossz mese? Mennyire aktuális a 21. században a hősi értékrend, melyet ezek a történetek közvetítenek?
Solymos Éva

Hol tanít: Győr
Mit tanít: Bevezetés a filozófiába
Végzettsége: Agrármérnök
Foglalkozás: Statisztikus
Kedvenc területe: pedagógia-pszichológia, hangszeres zene, zenepedagógia
Bán Krisztián

Hol tanít: Budapest
Mit tanít: Bevezetés a filozófiába
Végzettsége: Okleveles gépészmérnök
Foglalkozás: Egyetemi oktató
Kedvenc területe, érdeklődési köre: tudománytörténet, anyagismeret, kovácsolás
Pálosi-Magyar Myrtill

Hol tanít: Budapest
Mit tanít: Bevezetés a filozófiába, Bevezetős a keleti és a nyugati bölcsességbe
Végzettsége: Régész, tanító, túravezető
Foglalkozása: Pedagógus
Kedvenc területe, érdeklődési köre: a történelem nagy nőalakjai, ökológia, El Camino, ókori és reneszánsz kultúra
Hóbor Anita

Hol tanít: Budapest
Mit tanít: Pszichológia, Bevezetés a filozófiába
Végzettsége: Magyar-német szakos tanár, mentálhigiénés szakember
Foglalkozás: Rendezvény- és utazásszervező
Kedvenc területe, érdeklődési köre: szépirodalom, női archetípusok, szimbolizmus, pszichológia, mentálhigiéné