Új korszak, régi tudomány

    új korszak_régi tudomány2.jpgSokszor hallhattuk és olvashattuk már, hogy a technika korában élünk, és sosem felejtik el kiemelni az ezzel járó összes előnyt sem. A folyamatok szabályozottak; az elektronizálás kiterjed az élet minden területére; a gépek mindenütt felváltják az emberi munkát; az elektronikus kommunikáció lerövidíti a távolságot és az időt. Csaknem elértük a várva-várt mennyországot, ahol temérdek szabad időnk marad mindennap és egy héten több napot nem kell majd munkába járni/és egy héten még több szabadnapunk lesz…

    Korunk sok ellentmondása mellett azonban felmerül egy újabb, és mivel nem csekély jelentőségű, igen szembeötlő. A technika világában az anyagi élet legkülönbözőbb vonatkozásait igyekeznek könnyíteni, de alig tesznek valamit a lelki, mentális és szellemi élet javára. Ezek a szubjektív világok ugyanolyan rendezetlenek, mint a barlanglakók idejében voltak.

    Érvelhetnek ez ellen úgy, hogy a pszichológia és segédtudományai különböző embertípusokat határoztak meg, ami megkönnyíti a beazonosítást, illetve betegségnél magát a kezelést. Ez igaz is, de attól, hogy komoly könyvekben ábrákon szemléltetjük az embertípusokat, még nem válaszolódnak meg az önmagukkal szemben tehetetlen emberek gyakorlati kérdései. A félénkség felismerése még nem egyenlő annak hátrahagyásával/a tőle való megszabadulással, ahogy ha tudatában is vagyunk szertelen képzelődéseinknek, attól még nem leszünk képesek uralni őket.

    Ma az ember készülékek garmadáját képes kezelni, de nem tud mit kezdeni a depresszióval, képtelen féken tartani az ösztöneit, visszafogni a haragját, felébreszteni szellemiségét. Nem mintha nem akarná; sokszor szeretné is, csak nem képes rá. Nem tudja, hogyan álljon neki. A technológia nem érdeklődött ezek iránt a kérdések iránt, és nem talált ki egyetlen olyan rendszert sem, amely segítene bánni a belső ember szubjektív végtelenségével.

    Ennek eredményeképpen, miközben a tudomány és a technika kéz a kézben robog tovább, és mindinkább kitolja a fizikai kényelem lehetőségeinek határát, az ember egyre mélyebbre süllyed elégedetlen énjének reménytelenségébe. Minél több a szabad ideje, annál jobban fél, mert képtelen kettesben maradni önmagával, és nem is érti furcsa társának, belső énjének rejtett mozgatórugóit, akivel össze van zárva.

    A gépek korántsem nyújtják azt a szolgálatot, amiért létrehoztuk őket, sőt, bitorolják a képességeinket, rabszolgaságba döntve az embert, akit megszabadítani hivatottak. Ma már alig tudjuk elképzelni az életet az órák, telefonok, elektromos gépek, liftek, mozgólépcsők vagy tévékészülékek nélkül… Az emberre pedig már nincs is szükség az általa létrehozott technológiában.

    – Az adatok rendszerezéséről beszélünk, de saját belső életünket nem tudjuk összehangolni.
    – A szennyezés megállításáról beszélünk, de nem tudjuk kiküszöbölni a káros gondolatokat és érzéseket.
    – Szuperszonikus repülőgépekről beszélünk, de nem tudjuk felgyorsítani saját felfogásunkat.
    – Békéről és szeretetről, emberi jogokról beszélünk, de nem tudunk szeretni és békében élni, és az emberi jogokat sem tiszteljük annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem tudjuk, mi is az ember.

    Technológia? Megszabadulás? Életünk irányítása? Ne gondolkodjunk ellentétekben, és lássuk be, hogy csakis a küzdelmes és cseppet sem hétköznapi önismeretben jártas ember képes arra, hogy valóban értékelje a szabadságot és az életet, és egyszerre állítsa az emberiség szolgálatába a tudományt és a technikát is.

    Ezért indítsuk el egy új korszakát ennek a régi tudománynak: „Ismerd meg önmagad”!