Az elmúlt években egyre inkább beleivódott a szóhasználatunkba egy kifejezés: az idegenség fogalma. „Idegen ez a helyzet”, „idegenkedem tőle”, „nem kedvelem az idegeneket”, „egyre nagyobb méreteket ölt az elidegenedettség” és így tovább.
Végső soron olyasmire használjuk, ami távol áll tőlünk: akár azért, mert teljesen hidegen hagy, akár mert nem is nagyon találkoztunk még ehhez hasonlóval, és nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk, vagy netán ellenérzést táplálunk iránta, és így nagy ívben kerüljük.
Ahogyan szavakba öntjük ezt a viszonyulást, egyvalami azonnal kiviláglik belőle: nincs kötődésünk a dologhoz, amire mondjuk. Nem társul hozzá sem rokonszenv, jó benyomás, pozitív érzület, sem pedig kíváncsiság, érdeklődés és a megismerhetőség képzete.
A legtöbbünkkel bizonyára megtörtént már, amikor úgy viseltettünk valami vagy valaki iránt, hogy helyből elutasítottuk. Úgy voltunk vele, hogy teljesen kizárt, hogy belemenjünk a helyzetbe – tőlünk az idegen – vagy hogy közel engedjünk magunkhoz egy ismeretlent…
De aztán az élet mégis úgy hozta, hogy le kellett gyűrni az ellenérzést, egy csapatban kellett játszani, és muszáj volt például együtt dolgozni valakivel: szempontokat egyeztetni, elképzeléseket ütköztetni. És a végén valahogy kellemesen csalódtunk.
A kapcsolat időközben egészen más lett, mint ahogy indult… Van, hogy barátságok, szerelmek, inspiráló munkakapcsolatok tudnak kinyílni és felvirágozni egy-egy ilyen kezdés után, amikor meglepően felvillanyoz, amit korábban annyira távolinak hittünk magunktól.
Mi változott meg? Csak annyi, hogy kapcsolatba kerültünk vele, és hatni engedtük magunkra. Saját tapasztalatot szereztünk, ami megmozgatott. A korábban talán nem is tudatosan belőlünk jövő közömbösség és elutasítás alábbhagyott, így csökkent az a bizonyos távolság.
Bármi miatt is idegenkedtünk korábban – még az is lehet, hogy önkéntelenül átvettük a környezetünk reakcióit, esetleg hitelt adtunk a pletykáknak, előítéleteknek, vagy annak, ami hírként terjedt el a világban –, mára megingott. Már közvetlenül megérintett a dolog.
A tényleges találkozástól új fejezet kezdődik: érintkezünk, megismerkedünk. Esély van rá, hogy felolvadjanak az elutasításból és előítéletből előttünk és köztünk emelkedett jégfalak, amelyek elzárták a bizonytalanságban rekedt, kicsit talán meg is kérgesedett szíveket.
Ha új helyzetben találjuk magunkat, ha más elképzelések jönnek szembe, mind-mind jó alkalom lehet arra, hogy felolvasszunk egy-egy ilyen elidegenedést fenntartó falat, amit talán már nem is látunk, annyira megszoktuk… Pedig elszigetel egymástól és a tanulási lehetőségektől.
Az élet, ha pezsgő, csupa tanulás, friss tapasztalat, öröm. És aki igyekszik lehetőleg mindenből tanulni, boldog és nyitott maradhat. Kaput nyit a megújulásra, az újragondolásra, a feloldásra. Tágul a világlátása, rugalmas, és nocsak: milyen vonzóvá és közelivé tud válni. Ismerőssé.
Képek forrása: flickr.com