Férfiak egymás közt – mindennapi túlélőmutatványok

    Előadás a férfi archetípusok egymáshoz való viszonyáról
    Esemény típus
    Előadás
    Időpont
    Helyszín
    Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.

    Viselkedésünk archetipikus, vagyis ősképekre vezethető vissza. Ebből az alapvetésből kiindulva mutatta be Rusznák György történész a különböző férfitípusokat és egymáshoz való viszonyukat. Tetteik mozgatórugóira, a köztük levő félreértések okaira és feloldásának lehetőségére nem csak férfiak voltak kíváncsiak, a nőknek is tanulságos lehetett az erősebb nem „barátkozási szokásairól” hallani a filmrészleteket és életből vett szituációkat felvonultató előadáson.

    Rusznák György a görög mitológia isteneinek archetípusait hívta segítségül azoknak a jellemvonásoknak a bemutatásához, amelyek meghatározzák, hogy miként viszonyulnak a férfiak egymáshoz. Ez a kísérlet azért lehetséges, mert ezek az istenségek olyan jellegzetes jegyeket hordoznak magukban, amelyek az egyes embertípusokra ma is jellemzők. A hadistennek, Arésznak az archetípusa pl. heves vérmérsékletű, a dalszerző Apollón „utóda” fontosnak tartja, hogy valami szép és harmonikus legyen, az isteni kovács, magányos Héphaisztosz pedig ügyes kezű, de a szociális kapcsolatokra gyakran kevéssé fogékony férfiak „őse”. Az előadó kiemelte, hogy az archetípusok egyike sem jobb vagy rosszabb a másiknál, e tulajdonságok tudatosítása abban segíthet, hogy jobban megismerjük saját magunkat és másokat.

    Mivel az Új Akropolisz Filozófia Iskolában megszervezett korábbi előadássorozat már részletesen bemutatta az egyes férfi archetípusok jellemvonásait, ezúttal az egymáshoz való viszonyuk jutott hangsúlyos szerephez. Egy táblázat szemléletesen érzékeltette az egyes istenek pozitív, negatív vagy semleges kapcsolatát a többi szereplővel. Ebből a szempontból Hermész a „legpozitívabb” figura, hiszen ő az, aki Zeuszt leszámítva mindenkivel megtalálja a hangot. Ezzel szemben a sokszor erőszakos főisten szinte mindenkivel negatív vagy legalábbis semleges viszonyt ápol, kivéve Apollónt, akire tanácsadóként szüksége lehet, és aki kevesebb eséllyel tör vezetői babérokra, ezért nem jelent veszélyt a pozíciójára nézve.

    Egy házi mulatság példáján az előadó érzékletesen mutatta be az egyes archetípusok szerepét: a központi helyet a boristen, Dionüszosz foglalja el, ő „viszi” a show-t, Zeusz egy kissé távolságtartó, ő az, aki egy fotelben ül abban a biztos tudatban, hogy még most is ő a főnök, „uralja a helyzetet”, a többiek pedig maguk keresik meg őt alázatosan, ha beszélgetnének vele. Héphaisztosz szeret bulizni, de a többiek nem tartják számon, ezért egyedül táncol. Hermésznek, a szárnyas sarujú isten archetípusának, istenek és emberek izgága követének nincs állandó helye, ide-oda cikázik, ha valakit keresünk a buli hevében, ő megtalálja nekünk. Apollón nem tud feloldódni ilyen „bármi megtörténhet” környezetben, kisodródik a központból, viszont végig józan marad, így ő az, aki hajnalban hazaviszi a többieket. Hasonlóan eleven példákat hallhattak a résztvevők egy vállalat, egy futballcsapat, egy zenekar és a számítógépes játékok világának szereplőire alkalmazva is. Orpheusz például (aki az alvilágot is megjárta és legszívesebben az állatokkal kommunikál az istenek és emberek helyett), bármikor kész lelépni a házibuliból, a vállalatnál egyszerű beosztottként jelenik meg, nem játszik a futballcsapatban, a zenekarban pedig ő a zeneszerző, akinek esze ágában sincs színpadon mutogatni magát. Domináns szerepet kizárólag az informatika világában vállal, mert ott ritkán kell megszólalnia, és teljesen elrejtőzhet például a játékok virtuális díszlete mögött.

    A filmrészletek is az egyes archetípusok megnyilvánulását követték végig a különböző élethelyzetekben. Azt, hogy a különböző istenalakok inkább hajlamosító, mintsem mindenestül meghatározó erejűek, jól példázza, hogy ugyanaz az archetípus a különféle szituációkban a benne rejlő pozitív és negatív vonásokat is felszínre hozhatja. Az Orpheusz-férfira például általában jellemző, hogy sokkal szívesebben van egyedül, mint másokkal, hiszen a legjobb barátja ő maga, és a láthatatlan (belső) világban érzi magát igazán otthon. Ugyanakkor ő az, aki meg nem értett emberként kóborol a világban. A pozitív Orpheuszra „A remény rabjai” című filmben láthatunk példát. Andy Dufresne nem fogadja el a börtön játékszabályait, egy jelenetben például magára zárja az intézmény rádiószobáját, és a hangosbemondókon át lejátssza a raboknak a Sull’aria-t a Figaró házasságából, miközben tudja, komoly büntetésre számíthat. Ezzel jelzi különállását, és így erkölcsi tartásáról, integritásáról tesz tanúbizonyságot. Ő is képes felülkerekedni azon, hogy mások mit gondolnak, de ezzel nem kirekeszti magát rabtársai köréből, hanem példát mutat a többieknek. Tipikus Orpheuszként nem szól egy szót sem, csak teszi a dolgát.

    Ahogy a túlélőshow egy későbbi epizódjából is kiderült, a legádázabb különbségek dacára is lehetséges felülemelkedni az embereket elválasztó személyiségjegyeken. A Survivorben két rivalizáló erő, akik számos előítélettel közeledtek a másik felé, végül, mikor megismerték egymás erejét és a közös küzdelem révén a hasonlóságokat kezdték szem előtt tartani, barátokká váltak. A különböző archetípusok közti összecsiszolódás, sőt akár barátság titka is ez, a felszíni különbözőségek, attitűdök, szokások elfogadása, amelyek mögött a különböző archetípusokat találjuk. Annak pedig, hogy ne hozzanak ki a sodrunkból mások személyiségjegyei, ne érezzük lehetetlennek a munkát, a bulizást vagy akár a közös zenélést egyik-másik embertársunkkal, elsősorban önmagunk mélyebb megismerése a kulcsa. Hiszen minél inkább feltárjuk a bennünk lakozó archetípus pozitív oldalát, annál inkább képesek leszünk tudatosan előhívni a bátor Arész, a barátságos Hermész, a kiváló irányító Zeusz vagy akár a csodálatosan kreatív Héphaisztosz erejét, és annál könnyebben leljük meg a módját, hogyan találhatjuk fel magunkat mások körében.
     

    Előadó