Életrevaló filozófia

Kurzusunk körutazásra hív, ahol Kelet és Nyugat bölcseinek legfőbb gondolatait ismerheted meg három fő téma köré csoportosítva: Az ember és önmaga – etika; Az ember és társai – társadalomfilozófia; Az ember és az idő – történetfilozófia. Ezek együttesen segítenek, hogy helytálljunk az életben. Arra inspirálnak, hogy feltegyük az emberi élet nagy kérdéseit, és szembenézzünk az egyéni és közösségi lét kihívásaival.
Karácsonyfadíszek készítése a hajléktalanszállón
Az Új Akropolisz szociális csoportja kézműves délutánt szervezett decemberben a Váci úti Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedőben. Az önkéntesek saját készítésű mézeskaláccsal kedveskedtek ezen a délutánon, és segítettek a lakóknak feldíszíteni a süteményeket a közös karácsonyfájukra. Közben a közelgő ünnephez illő zenét hallgattak, süteményt majszoltak és beszélgettek.
Több mint realisztikus
Az ókori egyiptomi művészetről tartott előadást Rusznák György történész az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Főnix Kultúrműhelyében. Az előadó beszélt arról, hogy a régi civilizáció kánonjában ugyan nem jellemző a realisztikus ábrázolásmód, ennek célja azonban a mindennapi benyomásokon túli esszencia megragadása. A kánon sajátosságairól, lényegéről és a mögöttes tartalomról kérdeztük az előadót.
Semmi vész - készülj fel!

Klímaváltozás, globális válságok, változó világ... hogyan nézzünk szembe az új kor kihívásaival...vagy éppen saját életünk válsághelyzeteivel?
Félre az aggodalommal, vedd kezedbe a gyeplőt és gyere el gyakorlati kurzusunkra, ahol olyan tudással gazdagodhatsz, ami segít, hogy a különböző vészhelyzetekben jobban megálld a helyed.
Február 12-én 18.30-tól Budapesten
Növekedés és fejlődés
Egy tanítás akkor értékes, ha az elmébe, az érzelmekbe és a tettekbe is beépül. Az utolsó pontnál találkozunk a legnagyobb nehézségekkel. A gondolatokat és az érzelmeket viszonylag könnyű jól kifejezni, de nagyon nehéz még egy lépéssel továbbmenni és a gyakorlati életben is alkalmazni a tanítást.
Az önmagunk fölött aratott győzelemhez nincs szükség haragra, elszántságra viszont annál inkább. Az előbbi úton a biztos rabság felé haladunk, az utóbbin a tudatos Én szabadsága felé.
2020. január | Szükség van jó emberekre
- Szükség van jó emberekre
- Növekedés és fejlődés – részlet Az önismeret iránytűje című kötetből
- Sztoikus nyugalom - minden helyzetre (előadás gyakorlatokkal)
- Beszámoló programjainkról
- Programajánló
Madárodú-ellenőrzés és őszi séta a Tubesen
2019. október 12-én a pécsi Új Akropolisz Filozófiai Iskola tagjai madárodú-ellenőrzést és őszi sétát tartottak a Misina–Nagy-Tubes útvonalon. Az önkéntesek megtisztították és – ahol szükséges volt – ki is javították a madárodúkat, amelyeket négy éve készítettek és helyeztek ki a Budai Városkapu Iskola diákjaival és Kis Csaba tanár úrral közösen.
Hogyan vegyük át a hatalmat érzelmeinktől? – filozófiai műhely
A tajpeji Új Akropolisz műhelyfoglalkozásán arról hallhattak a résztvevők, hogy hogyan érdemes kapcsolatba lépni saját érzéseinkkel. Az előadás után gyakorlatok is voltak, melyek azt a célt szolgálták, hogy a hallgatók megtanulják feltérképezni saját belső világukat, hogy ezáltal arra is választ kapjanak, min érdemes változtatni. Így mindenki megtanulhat felülemelkedni a visszatartó, felszínes érzéseken, hogy helyüket egyre inkább az egészséges, előre vivő érzelmek vegyék át.
Kurzus az adatelemző módszerekről
Albániában az adatelemzési módszerekkel kapcsolatos képzést szerveztek az Új Akropolisz központjában. A kurzuson szoftverekkel is megismerkedhetett a hallgatóság, valamint olyan kérdésekre kaptak választ, hogy hogyan állítsanak össze egy kérdőívet, milyen kérdéseket és hogyan tegyenek fel, hogyan hozzanak létre adatbázist és hogyan elemezzék a beérkezett adatokat.
Előtte és utána – kiállításmegnyitó természetvédelmi akciókról
Prágában az Új Akropolisz ünnepélyesen megnyitotta fotókiállítását, ahol a látogatók 20 különféle környezettisztítási akción készült képeket tekinthettek meg.