Ép testben, ép ésszel építkezz!
A kínai asztrológia szerint nemcsak 12 állatövi jegy, hanem öt elem – fa, tűz, föld, fém és víz – is folyamatosan kifejti hatását, az egyes elemek pedig kétévente váltják egymást (egy jang és egy jin időszak múltán). Legutóbb tehát 60 esztendeje telt el a „föld disznó” éve, és ezután újabb 60 évet kell majd várni rá, így érdemes megragadni a lehetőségeket, amelyeket magával hoz. Annál is inkább, mivel évünk a 36. a jelenleg futó ciklusban, amely tehát már a második felében jár, amikor egyre inkább a belső eredmények válnak fontossá.
A finomított cukor (kristálycukor)
A modern táplálkozástudomány alapvetően mennyiségi szemléletű. Nem veszi figyelembe az elfogyasztott ételek minőségét. Ha megfelelő mennyiségű fehérjét, szénhidrátot, zsírt, ásványi anyagot és vitamint viszünk be a szervezetünkbe, az eredmény elméletileg egészség lesz, gyakorlatilag azonban valami egészen más. Mivel mennyiségi szemléletünk van, a klasszikus kérdés például az, hány mg C-vitaminra van szükségünk naponta, és nem az, hogy az elfogyasztott vitamin milyen minőségű, mennyire élő legyen. Ez lenne a helyes út?
Kreatív délután a közösségi központban
A pozsonyi Új Akropolisz önkéntesei gyermekeknek és anyukáiknak tartottak kreatív foglalkozást közösségi központban. A gyermekek örömmel és hálával fogadták az ajándékokat, amelyeket az Új Akropolisz filozófiai iskola tagjai készítettek. A délutáni programokon a résztvevők különböző technikákat sajátíthattak el.
Az év első napkeltéje: japán hagyomány
Január 1-jén a yokohamai Új Akropolisz tagjai felkerekedtek, hogy 2019 első napkeltéjét az osambashi kikötőben csodálják meg. A japán kulturális hagyomány szerint ezen a napon több ezer ember indul el kora reggel magasan fekvő helyekre, és együtt várják, hogy az új évben először keljen fel a Nap.
A filozófia világnapja
A filozófia világnapja az ausztráliai Új Akropolisz jelentős eseménye. A tiszteletadáson a szervezők és a résztvevők felidézték Tabrizi Shams és Rúmi találkozását, és olyan ideákat jártak körül, mint a mester és a tanítvány közötti kapcsolat, illetve az önmegvalósítás és a filozófiai alapigazságok vagy archetípusok felé vezető út.
2019. február | Ép testben, ép ésszel 2019-ben is!
- A finomított cukor (kristálycukor)
- Ép testben, ép ésszel építkezz!
- Új Akropolisz a világban
- Programajánló
A város megtisztítása
A „Tégy egy kicsit ma, és hozz létre egy zöld holnapot” mottóval és a beszámolók alapján „egy filozófus örömével” tisztították meg a tiranai Új Akropolisz önkéntesei az egyes városrészeket. Az önkéntességet a szolidaritás kifejeződésének és olyan cselekedetnek tartják, amellyel hozzájárulhatnak a világ jobbításához.
„SoulKey”: művészek közöshang-keresése
A krayoti Új Akropolisz második alkalommal adott otthont a „SoulKey” elnevezésű rendezvénynek. Az esemény olyan fiatal művészeknek és előadóknak kínál lehetőséget a bemutatkozásra, akik szeretnék megosztani munkájukat és üzenetüket, és inspirálódni másokéból.
A filozófia világnapja
A szöuli Új Akropolisz a filozófia világnapját 2018-ban a „Méltóság és boldogság” elnevezésű eseménnyel ünnepelte meg. A résztvevők előadást hallhattak és aktív eszmecserét folytattak annak fontosságáról, hogy mindenki megtalálja önmagában a méltóság forrását.
FILO-Filmklub: Human

Yann Arthus-Bertrand francia fotográfus, humanista 2015-ös filmjében a világ legkülönbözőbb pontjain kutatja azt, ami mindenütt közös: az ott élő embert. A rendező és csapata 60 ország több mint 2000 lakosának tette fel ugyanazt a 40 kérdést életről, szeretetről, boldogságról, sorsokról.
Február 16-án 16:00 órától Győrött