Filozófiai kávéház
Szabadság – rajtam múlik?
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola egri központja hónapról hónapra új filozófiai témával várja az érdeklődőket FILO-Teaházába. Januárban a résztvevők arra keresték a választ, hol érdemes elkezdeni a hőn áhított szabadság megtalálását, mi választja el a szabadosságtól, és hogy összeegyeztethetők-e az egyes emberek szabadságigényei.
A FILOZÓFIA VILÁGNAPJÁN VÁR a 7. Filozófusok Éjszakája

Az idei Filozófusok Éjszakája középpontjában az erények állnak, melyeket Platón a lélek kiválóságának nevez. Miért annyira emberiek és nélkülözhetetlenek? Mit tanítanak róluk a filozófusok? Hogyan visznek közelebb a boldogsághoz?
November 23-án 16.00 órától Győrött.
Café Szókratész: Változni - de hogyan?

„Az átalakulás akkor lesz valódi, ha a nehézségek ellenére sem szűnik meg.”
Delia Steinberg Guzmán
Fej vagy írás – melyiknek drukkolsz?
„Az, aki eljött erre a beszélgetésre, már ezzel a tettével is számos döntést hozott meg” – kezdte mondandóját Klebercz Orsolya, a Jurányi Házban havonta megrendezett Café Szókratész programsorozat házigazdája. Rávilágított arra is, hogy bár életünk számtalan helyzetében választunk, nem biztos, hogy mindig tudjuk, milyen elvek alapján hozzuk meg döntéseinket.
Töltöd, vagy telíted?

Mindenkinek van belőle, mégsem zárhatjuk palackba. Néha rohan, néha ólomlábakon vánszorog, olykor versenyt futunk vele, máskor azt kívánjuk, bárcsak megállna. Ha jól használjuk, szinte kitágul, ha elfecséreljük: mintha kifolyna a kezünkből.
Egységben a teremtés
Az Új Akropolisz havonta megrendezi embert próbáló kérdéseket feszegető „Café Szókratész” programsorozatát a Jurányi Házban. A legutóbbi beszélgetésen az együttműködés témája köré csoportosuló felvetések, klasszikus és modern kori gondolatok, játékelméleti helyzetek és a hozzájuk társított gyakorlatok mozgatták meg a résztvevők elméjét és az összefogáshoz szükséges képességeiket.
Citromba haraptunk, és tetszett!
Mi az, ami serkenti, és mi az, ami gátolja a mindenkiben ott szunnyadó kreativitást? Hogyan zajlik az új ötletek születésétől a megvalósításig tartó alkotófolyamat? Mi a különbség a képzelőerő és a képzelgés között? Többek között ezek a kérdések is felmerültek az Új Akropolisz Filozófiai Iskola „Café Szókratész” programsorozatának áprilisi állomásán. A beszélgetőműhelynek otthont adó Jurányi Házban csak a frissítők fogytak gyorsan, nem úgy a jelenlévők érvei, amelyek órákon át váltották egymást.
Café Szókratész: az együttműködésről

A beszélgetés során több szempontból megvizsgáljuk a versengés és összmunka témakörét, majd játékos gyakorlatokkal próbára is tesszük a megismert kooperatív módszereket – és magunkat az együttműködés terepén.
Egy kávé és hozzá pár jó gondolat
A filozófiai kávéház olyan hely, ahol az emberi létet érintő kérdéseket járunk körül. A lehetséges témák száma végtelen, de mindig kapcsolódunk az élet rejtélyéhez, a ki vagyok, honnan jöttem, merre tartok kérdéseihez. Így foglalja össze az Új Akropolisz filozófiai kávéház programsorozatának lényegét röviden a Székesfehérvárról indult kezdeményezés honlapja. 2017-ben Budapesten is elindulnak a kávézás közbeni együtt gondolkodások, ennek apropóján kérdeztük Grúsz Róbertet, a program ötletgazdáját.