Filozófia

Ma, egy különös látomás során megpillantottam a Halált. Ez a látomás segített abban, hogy – ha csak egy pillanatra is –, de megértsem azt, hogy akinek teste van, nem feltétlenül él is, és hogy nemcsak azok lehetnek halottak, akik már nem érzékelhetik a körülöttük lévő világot.

Platón Az Állam című művében Gügész példáján mutatja be, hogy mi történik, ha egy ember idő előtt jut hatalomhoz. Miből látszik, hogy túl korán tett szert valaki hatalomra? Arról, hogy nem a saját és mások javára használja fel képességét, erejét, amellyel fölénybe került másokkal szemben, hanem csakis a saját érdekeire összpontosít, nem ügyelve arra, hogy ezzel esetleg megsért másokat.

Általában igyekszünk minél hamarabb eljutni egyik pontból a másikba. Mintha az utazással töltött időt nem becsülnénk, vagy egészen egyszerűen nem tudjuk, mivel töltsük ki. Ezért nem is élünk, amíg a két pont között vagyunk, csak nézünk előre, a megérkezés pillanatára várva.

Különböző formákban ugyan, de minden kor emberét foglalkoztatta az a kérdés, hogy közösségi szinten hová jut el az emberiség vagy éppen saját népe. A múlt ismerete elválaszthatatlan volt a jövő ismeretétől. A hagyományos társadalmakban ugyanis a múltra való visszaemlékezés volt az alapfeltétele annak, hogy az ember felnőttként teljes jogú tagja lehessen népének. Ezt is szolgálták az ősökről szóló mítoszok, történetek, legendák.

Ismétlés, ismétlés… Bár a szó lelki tartalma gyakran az unalmat idézi, az ismétlés a természet egyik mágikus eszköze. Az ismétlés helyett jobb megfogalmazás a visszatérés, mert rákényszerülünk, hogy többször is visszatérjünk ugyanazokhoz a lépésekhez, amíg kellőképpen el nem sajátítjuk őket.

A félelem az egyik olyan lelki tényező, amely minden téren gátolja vagy teljesen leállítja az ember fejlődését. Tudjuk, hogy a félelem a pszichére jellemző nyomasztó érzelem, mégis nyilvánvaló, hogy hatóköre nem ezen a szinten kezdődik, és nem is itt ér véget. A félelem leereszkedik és megbénítja a testet, felemelkedik és megbénítja az elmét, saját „házában” pedig megdermeszti a legnemesebb érzelmeket.

Tekintsünk el a spontán, azaz a tudattalan figyelemtől, amely a váratlan helyzetekben akaratunktól függetlenül is működésbe lép, vagy személyes tetszéseinknek engedelmeskedik. Van ugyanis egy másfajta, valódibb figyelem is: az akaratlagos figyelem. Akkor lép működésbe, ha szándékosan igyekszünk megvilágítani a tudatunkat és kiszélesíteni határait.

A leginkább vágyott, ugyanakkor a legnehezebben megszerezhető állapotok egyike. Az önbizalom és az öntudatosság szinonimája, belső bizonyosság, amely lehetővé teszi, hogy azok legyünk, akik lenni akarunk és hogy aszerint is éljünk.

Ennek a lelkiállapotnak a megértéséhez, amely nem kívánt kísérőként életünk oly sok óráját beárnyékolja, induljunk ki a buddhista tanból, és alkalmazzuk azt a mai emberre, hiszen lényegileg nem különbözünk annyira a régebben élt emberektől. E szerint a tan szerint az Út, amely az emberi szabadsághoz visz, négy igazság megértésén keresztül vezet: a szenvedés létezik, a szenvedésnek oka van, a szenvedés megszüntethető, és létezik út, amely a szenvedés megszüntetéséhez vezet.