Budapest

Hogy legyünk itthon otthon?

A minap a fővárosban hosszan villamosozva elámultam, mennyiféle nyelven hallom megszólalni az utazóközönséget. Nyugat-európai, szláv, ázsiai és afrikai mondatok is megütötték a fülem. De nemcsak ez tűnt fel, hanem az is, milyen sokfélék vagyunk, és milyen sokféleképpen fejezzük ki magunkat. Mennyire eltérő pl. egyik-másik ember szókészlete, a fiatalé és az idősé, a nyakkendősé és a szakadt pólósé, a laptoppal közlekedőé és a villanyszerelőé! Száz meg száz apró szubkultúra képviselteti itt magát.

Városnéző séta a fővárosban

Helyszín
FILO-Pont Buda, Budapest, XI. Bartók Béla út 25., 1. kapucsengő
Időpont
2023.05.27. 11:00

Az Új Akropolisz természet- és kultúrtörténeti sétát tartott a főváros egyik emblematikus helyszínén, a Világörökség részét képező Gellért-hegyen. A hegy huszadik éve helyszíne az egyesület Föld-napi városszépítő akcióinak, így a rendszeres környezettisztítás, területrendezés és az évelő növények ültetése mellett az önkéntesek idén a terület értékeinek felfedezésére hívták az érdeklődőket. A kilenc állomásból álló, háromórás kiránduláson a résztvevők megismerkedhettek a meleg vizű gyógyforrásokban gazdag környék helytörténetével, valamint geológiai és természeti adottságaival is. A séta a Filozófusok kertjében ért véget, melyet a szoborcsoport alkotója: „Egymás jobb megértéséért” hívott életre. Az ehhez vezető út a megismeréssel megértéssel kezdődik, ami felé ezzel a kis sétával is megtettünk néhány lépést.

Sasbérc a város felett – Gellért-hegyi sétát tettünk

Időpont
2023.04.07. 16:00

2023-ban első alkalommal hirdettünk természet- és kultúrtörténeti sétát a Gellért-hegyre. A helyszínválasztás nem véletlen: a város szívében elhelyezkedő, Világörökség részét képező sasbérc huszadik éve helyszíne egyesületünk Föld-napi városszépítő akcióinak. És mivel amit megismerünk, ahhoz még közelebb kerülünk, ezért örömmel vágtunk bele a terület gazdag természeti és emberi örökségének feltérképezésébe.

Hiába lógott az eső lába, mégis több mint húszan gyülekeztünk a Szent Gellért téren, a Forrásház kupolája alatt. Sétánk első állomásaként a budai Duna-part geológiai felépítését ismerhették meg az érdeklődők. A meleg vizű gyógyforrásokban gazdag, jó földrajzi elhelyezkedésű hegyfok már az őskortól fogva lakott volt. Azóta fonódik itt egybe az élővilág és az emberi kultúra, amelynek a hegyi barangolásunk minden állomásán más-más arculata került előtérbe.

Októberi odúmustra a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Helyszín
Duna-Ipoly Nemzeti Park
Időpont
2016.10.09. 09:00

Kora őszi színekben pompázó erdő fogadta az Új Akropolisz polgári természetőreit az idei utolsó madárodúmustrán, 2016. október 9-én a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban. A gyengéd őszi napsütésben fürdőző tisztásokon néhány virág még dacol a hűvös reggelekkel, de a természet már a télre készül, így eljött az ideje a Kutya-hegyen kihelyezett madárodúk ellenőrzésének, a téli időszakra való felkészítésének. A kis fadobozok 2010 óta szolgálnak szállásként, pihenő- vagy költőalkalmatosságként az erdőlakó madaraknak és kisebb emlősöknek.

Szunnyadó szimbólumok Budapest szívében

Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Időpont
2016.06.05. 16:00
Budapest belvárosában és a Palotanegyedben görög istenek és mitikus szörnyek, többek között szárnyas oroszlánok, griffek, sárkányok nyomába eredhettek azok a vállalkozó kedvű kalandvágyók, akik 2016. június 5-én délután ellátogattak az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Főnix Kultúrműhelyébe. Pálosi-Magyar Myrtill régész rövid előadásán és az azt követő belvárosi sétán az összegyűlt kis csapat felfedezhette a mitológiai alakok rejtekhelyeit, és megneszelhették, vajon mit üzennek nekünk az egyes szimbolikus és megszemélyesített figurák.

Odún innen, tojáson túl - májusi madármustra a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Helyszín
Budai Tájvédelmi Körzet, Szénások
Időpont
2016.05.08. 09:00

Fiókaözön fogadta az Új Akropolisz polgári természetőreit és a velük tartó önkénteseket 2016 első madárodú-ellenőrző túráján május 8-án a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban. A madárbarátok megleshették, hogy idén milyen fajok vették birtokba a Kutya-hegyen 2010-ben kihelyezett mesterséges madárodúkat. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb odút cinkék lakják, négy kis faláda fedele alatt is lapultak pihegő, alig tollas csöppségek. Néhol a fészekalj fele még csak tojáslakó volt, várhatóan a következő napokban kelnek ki és csatlakoznak csőrtátogató, csipogva táplálékot követelő testvéreikhez.

Közösen a természetért és az emberért

Helyszín
Gellért-hegy
Időpont
2016.04.17. 09:00

25. alkalommal fogtak össze önkéntesek az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület és a Főkert Zrt. szervezésében 2016. április 17-én, hogy a kirándulószezon kezdetén közösen tegyék szebbé a Gellért-hegyet. A mintegy 100 pár munkás kéz közel 5 óra alatt összegyűjtött 70 zsák szemetet, újrafestett 20 padot, 200 méter korlátot, és megtisztított jó pár méter vízelvezető árkot, amelyeket még a tavaly augusztus 20-i nagy esőzés telített hordalékkal.

Szeress és szüless újjá

Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Időpont
2016.01.23. 16:00
„Szeressen, szeressen és szeressen”. Így felel a Piaf című film egyik kulcspontján a főszereplő arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna egy nőnek, egy fiatal lánynak és gyereknek. A hamisítatlan Aphrodité-válasz az egyik oka, amiért az Édith Piaf sanzonénekesnő életét feldolgozó mű apropóján került reflektorfénybe az Aphrodité archetípus a FILO-Film Női archetípusok a filmvásznon sorozatának második alkalmán.

Én azt mondom, nevelés, te azt mondod… férfi?!

Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Időpont
2015.12.05. 16:00
Gyereknevelés férfi szemmel címmel rendezte meg legutóbbi filmklubját az Új Akropolisz Kulturális Egyesület, ahol a filmvetítést követően a résztvevők arról beszélgettek, létezik-e sajátos férfinevelés, miben más az apai és az anyai szeretet, és van-e valami, amire csak egy férfi taníthat meg egy gyereket. A több generációt megmozgató rendezvényen nevelők, pedagógusok, szülők és a gyermek- és önnevelés iránt érdeklődő fiatalok osztották meg egymással gondolataikat.

Polgári természetőr szolgálat a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban

Helyszín
Duna-Ipoly Nemzeti Park
Időpont
2015.11.22. 00:00

Bár hideg szél fújt és kissé havas eső esett , az Új Akropolisz polgári természetőreiből és önkéntesekből álló 16 fős csapat 2015. november 22-én nekivágott, hogy vasárnapját a Duna-Ipoly Nemzeti Park egyik védelemre szoruló szegletében töltse. A Nemzeti Park munkatársai már hosszú évtizedek óta dolgoznak azon, hogy megőrizzék, illetve visszaállítsák a több ritka és védett fajnak otthont adó domboldal természetes növényzetét.