Ma, ha valakire azt mondják, hogy idealista, sokan még mindig arra gondolnak, hogy egy álmodozó, valóságtól elrugaszkodott célokért küzdő emberről van szó. A fogalmat a fiatalsággal, tapasztalatlansággal is kapcsolatba hozzák. A köztudatban ennek ellentéte pedig a felnőtt, gyakorlatias ember, aki két lábbal áll a földön, aki komoly, megvalósítható célokat tűz ki magának, és tudja, hogyan lehet ezeket elérni.
Filozófiai értelemben az idealista olyasvalakit jelent, aki képes megragadni a magasabb eszményeket, képes megérteni a mélyebb összefüggéseket és megfogalmazni a miérteket. Ahogyan a költő képes nem hétköznapi gondolatokat és érzéseket szavakba önteni, úgy képes az idealista gondolkodó megragadni a dolgok lényegét és végső célját, és mindezt érthető, megvalósítható formában közvetíteni. Az idealista olyan emberképet testesít meg, akinek a feje az égben van, de két lábbal áll a földön, és tetteivel összeköti ezt a két dimenziót.
Hogyan képes erre? Ezt egy szellemi gyakorlat teszi lehetővé, amelyet évezredek óta javasolnak minden filozófusnak: méghozzá a hétköznapi tudatállapotból való rendszeres kiemelkedést, az elmélyült kutatást és gondolkodást. A pontos megfigyelések, az összefüggések felfedezése és a fejlett képzelet segít abban, hogy meglássa, milyen jó ügyet szolgál az a valami, amiért lelkesedik. A valódi idealizmus alapja a platóni ideatanig vezethető vissza, ahol a négy legfőbb idea: a jó, a szép, az igaz és az igazságos.
Ezért mondhatjuk, hogy az idealizmus értékorientált, szemben a célorientált gondolkodással. Természetesen az előbbinek is vannak konkrét, mérhető céljai, de az idealista szemében mindennél fontosabb, hogy az elveinek megfelelő eszközöket használjon, és hogy naponta tegyen valamit a céljaiért, míg a célorientált közegben a produktivitás a legfontosabb. Az utóbbinál rendszeresen felmerül az a kérdés, hogy valami megéri-e az erőfeszítést, illetve, aki ezek szerint él, a hatékonyság erőltetése miatt könnyen erkölcsi válságba kerülhet. Hiába elkötelezett valaki látszólag például a „fair trade” elvei mellett, ha „a piaci kényszer” hatására úgy van vele, hogy „egy kis gyerekmunka még belefér”.
Éppen ezért rendkívül nagy szükség van a 21. században, napjainkban is idealistákra, hiszen egyre szaporodnak a rendszerszintű globális problémák, amelyek nem orvosolhatók gyors és látványos eredményekkel. Ma például már egyre kevesebben hiszik el, hogy egy szuper találmány, valamely csúcstechnológia megoldhatja majd a környezetvédelem problémáját. Idealista megközelítésre van szükség, ahol mindenki keresi, hogy mi az a döntés, az a cselekvés, amivel legalább egy kicsit hozzá tud járulni az emberiség és a Föld jövőjéhez.
Fontos különbség, hogy az idealizmus minden esetben túlmutat egy-egy személyen, vagy a szűkebb közösségen, sőt a jelenen, vagy közeljövőn is. Képes hosszú távon gondolkodni és olyan céljai vannak, amelyek értéke és hasznossága túlmutat a jelenen. Ez homlokegyenest az ellenkezője a ma népszerű gondolkodásmódnak, ahol az az elsődleges szempont, hogy nekünk vagy a hozzánk hasonlóknak jó legyen, hogy mi mindenképpen járjunk jól. Az idealizmusban újra értelmet nyer Marcus Aurelius gondolata, mely szerint: „Ami a rajnak nem hasznos, az a méhnek sem hasznos”, vagyis ami a kasnak jó, az a méhnek is jó. Róma császáraként, a sztoikus bölcs ezzel a nézettel a legtisztább idealizmust képviselte egy vészterhes időszakban.
Végül – bár a téma sokkal szerteágazóbb és összetettebb, mint hogy egyetlen cikkben ki lehetne fejteni – van még egy lényeges előnye az idealizmusnak a ma divatos gondolkodással szemben: sokkal időtállóbb, és kevésbé függ a körülményektől. Mert hiába tűzzük ki célul például, hogy a közeli parkerdőt tisztán tartjuk, ha csak egyetlenegy ember is akad, akit ez nem érdekel, vagy ha a rohamos klímaváltozás miatt az erdő amúgy is kipusztul. De ha idealista célokat fogalmazunk meg, ha arra törekszünk, hogy rendszeres filozófiai oktatással és önkéntes akciókkal változtassunk az emberek gondolkodásán, viszonyulásán, akkor a kitartó munka garantáltan meghozza majd az eredményt, ráadásul hosszú távon. Lehet, hogy nem lesz már erdő, de valamilyen természetes környezetünk lesz. Mi lehet tehát szebb és jobb cél, mint az emberekben felébreszteni a felelősségtudatot, a képes vagyok tudatát és a tenni akarást?
Képek: pixabay