Egyszer élünk – többször élünk?

reinkarnációVannak, akik azt mondják, hogy az ember egyszer él, mások pedig azt, hogy a lelke újra és újra testet ölt a földön. Mint megannyi más, egymással ellentétes állítás esetében, itt is egyértelműen látszik, hogy az igazság nem a kettő között félúton van, hanem vagy az egyik, vagy a másik az igaz. Ebben a kérdésben nyilvánvalóan nem vezet megoldásra, ha a hitre hagyatkozunk, noha az is igaz, hogy egyik oldal sem képes az álláspontját bebizonyítani a másik végletet valló embernek.
A hit és az érzelmi alapon nyugvó hitvallások helyett objektív gondolkodást javaslunk. Ehhez először is két ellentétes elméletnek kell tudnunk látni a kérdést. És itt máris komoly nehézséggel nézünk szembe, hiszen annyira azonosulunk a gyerekkorunkban belénk ivódott világképpel, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni. Ebből a szempontból nézve egy a reinkarnációban hívő hindu és egy keresztény, aki az egyszeri életet vallja, ugyanabba a nehézségbe ütközik: a világnézete és saját önazonossága annyira egybenőttek, hogy szinte lehetetlen különválasztani a kettőt.

Ha mégis elgondolkodunk az élet-halál kérdésén, sok adatra lesz szükségünk, sok kultúrának a megismerésére, ahol ilyen vagy olyan szokások és vallási misztériumok egész népeket éltettek évezredeken át. Találkozni fogunk az élethez és a halálhoz fűződő olyan viszonyulásokkal is, amelyek első látásra érthetetlennek tűnnek, és csak idővel válnak világossá számunkra, vagy talán nem is tudjuk végérvényesen megoldani őket, mert régen feledésbe merült kultúrákról van szó, amelyeket alig tudunk közelebbről megvizsgálni.

Sok kérdés felmerülhet bennünk az ilyen kutatások során, és az objektivitásra tanító tudományos módszer azt követeli tőlünk, hogy mind a két nézőpontból vizsgáljuk meg őket: erre vajon hogyan válaszol az „egyszer élünk”, és hogyan a „sokszor élünk” elmélete? A legfontosabb talán az, hogy merjünk kérdezni.

Az utolsó kérdés az, hogy vajon miért foglalkoznánk egyáltalán a halál kérdésével. Erre biztosan nincs mindenkire egyformán érvényes objektív válasz. Van, aki erre azt mondja, hogy a létét érintő ismeretlennel szemben nem maradhat közömbös, úgy „érzi”, hogy keresnie kell a választ a halál titkára, máskülönben boldogtalan lenne. Mintha a lelkünk – amelynek a létezésében egyetlen világnézet sem kételkedik – ébresztené ezt a kérdést, és vagy halljuk a hangját, vagy nem.

Régen azt mondták, hogy a halál kérdését megválaszolatlanul hagyni a félelmek és lelki gyötrődések biztos forrása, vagyis aki fél a haláltól, az az élettől is félni fog. Ha a halál, mint a nagy átalakulás, megrémít bennünket, hasonlóképpen félelmet ébresztenek az élet hozta változási kényszerek is.

Évente legalább egyszer, de inkább többször – ha különböző formában is – felhívják az élők figyelmét a halálra. A keresztény vallásban november elején halott hozzátartozóinkra emlékezünk. A megemlékezés biztos út az élet és a halál egyesítéséhez egy nagyobb egységbe, amelyben nem számít, hogy éppen melyik végletben találják magukat az összetartozó lelkek, a testben vagy anélkül. A lélek, a transzcendens valóság az, ami összeköti az anyagi és a szellemi világokat, függetlenül attól, hogy ez csak egyszer történik, vagy inkább ingázásról van szó, amelynek a lélek fejlődése az egyetlen célja.

Miben segít a filozófia? Megtanít összekötni a múltat a jelennel halottaink tisztelete révén, egy kicsit tágabban elemezve pedig megtanít összekötni a múlt emberiségét a maival, a történelem tapasztalatainak megőrzése révén. Megtanít arra, hogy sokkal objektívebben értékelhetjük az élet dolgait, ha transzcendens lelkünk szemével nézünk a világra.
 
 
Szerző
Cimkék