XIV. Történet- és mesepályázat - 2008

    Kedves Pályázóink és Szavazók!

    2008. június 7-én, szombaton, megrendeztük az eredményhirdetést. A jelenlévők között üdvözölhettük szinte valamennyi kiírásnak megfelelt és a legjobbak közé beválogatott írásmű szerzőjét, családtagjaikat és barátaikat. Vidékieket, budapestieket egyaránt. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából tartott rövid, reneszánsz témájú könyvbemutatónk után beérkezési sorrendben, egyenként értékelte a zsűri a közönségszavazásra bocsátott pályamunkákat, kiemelve erényeiket, megemlítve hiányosságaikat. A fődíjat, egy laptopot – melyet olyan pályázó nyert el, aki a megjelent pályázati felhívásra lelve kezdett el intenzíven foglalkozni a kiszemelt korszakkal – egyik szponzorunk személyesen adta át.

    A zsűri az alábbi műveket hozta ki győztesnek:

    I. Hol a homokban emberé a lábnyom

    Ezúton is gratulálunk a 17. századi magyar történet szerzőjének, aki korhűen, ékesszólóan, finom jellemábrázolással jelenítette meg Lippay György felfedezését. A szerző a történet különböző szálait szépen dolgozta össze. A reneszánsz szellemisége átsüt az íráson, megjelenik a vágy, hogy az ember részese lehessen valami nagy vállalkozásnak, hogy értelmet nyerjen az élete.

    II. Hajnali érkezés

    A történetben a főszereplőnél jellemfejlődés figyelhető meg, ami szinte egyedülálló volt a mezőnyben. Az író ügyesen ötvözte a köznapi beszédet az emelkedett, irodalmi-filozófiai témával, így a történet egyszerre valóságos és időtlen. A szereplőknek önálló hangjuk van, már a beszédükről megkülönböztethetők. A párbeszédek és leírások egymást kiegészítve fokozzák a drámaiságot.

    III. A csodadoktor

    Örült a zsűri a témaválasztásnak, amely egyáltalán nem szokványos. A hagyomány szerint Leonardo volt az első, aki többször is végzett boncolást. A szerző a tudásra szomjazó reneszánsz emberben gondolkodott, aki megérti, hogyan állítsa a tudását az emberiség szolgálatába. A cselekmény visz magával, megjelenítő ereje behúzza az olvasót a történet központjába.

    A zsűritől különdíjat kapott:

    Egy sosem volt író emlékiratai

    A mese röviden, találóan tudta kifejteni azt a gondolatot, hogy belső kényszerből akkor is hajt embereket az alkotási vágy, ha nem kapnak érte jutalmat, dicséretet. A csattanó megadja a választ az egész mesén át lappangó filozófiai kérdésre.

    Közönségdíjas lett:

    Az utolsó ezüstrózsa

    A pályamunka a közönség többségének elnyerte tetszését. A szerzőnek remek érzéke van ahhoz, hogy átadjon egyfajta harcos mentalitást, amely az élet védelmén alapszik, valamint azt, hogy sosem késő változtatni addigi felfogásunkon.

    Az eredményhirdetést követően a pályázó írók és a zsűri kerekasztal-beszélgetésben osztották meg észrevételeiket, illetve részletezték az egyes munkák értékeit.

    Ezúton is gratulálunk a győzteseknek, és köszönjük a szponzorok támogatását!

    XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz
    XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz
    XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz
    XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz
    XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz
    XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz XIV Történet és mesepályázat - Új Akropolisz