Tanuló ember, tanulható Emberség

    A filozófia világnapja az Új Akropoliszban
    Esemény típus
    Előadás beszélgetéssel
    Időpont
    Helyszín
    Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.

    házunk táján_emberség.jpg„Ember lenni mindég, minden körülményben” – Arany János örökérvényű gondolatát választotta mottójául a budapesti Új Akropolisz Filozófiai Iskola az idén is megrendezett filozófia világnapjára. A rendezvény megálmodói az előbbi idézet és a filozófia inspiráló erejét hívták segítségül abban, hogy a résztvevők elgondolkodhassanak, vajon mit is jelent a mai világban nagybetűs embernek lenni.

    Szinte mindannyiunkban ott rejlik a jóra való törekvés, és erényeinkben hordozzuk az emberiességet, de a mindennapok nehézségei és kihívásai sokszor próbára teszik önzetlenségünk, nagylelkűségünk és bátorságunk. Arra, hogy ilyenkor milyen eszközök segíthetnek a felülemelkedésben, párhuzamosan zajló kiscsoportos beszélgetésekben kereshették a válaszokat az érdeklődők.

    A tágas teremben elhelyezett asztalok mellett négy különböző téma és a témákban jártas, tapasztalt önkéntesek és civilszervezet-vezetők felvetései mentén bontakozhattak ki az izgalmasnak ígérkező „eszmecserék”. A négy asztalnál Aszalós Kinga moderálásával a bátorságról és mindennapi megnyilvánulási formáiról beszélgettek a programra érkezők, Tréfás Gábor segítségével a társadalom leszakadt rétegeinek segítéséről. Turcsán Zoltán és Apáti János, az Új Akropolisz önkéntesei mellett pedig egyrészt az önkéntesség, másrészt a filozófia jellem- és közösségformáló erejéről vehettek és tehettek tanúbizonyságot az asztalukhoz fészkelők.

    A bátorság fogalmát elmélyülten tanulmányozó, Aszalós Kinga köré gyűlt sereglet például a sebezhetőség fogalmát is boncolgathatta. Brené Brown, amerikai kutató szerint ugyanis a bátorság éppen a gyengeségeink felismerésében és elfogadásában rejlik. És abban, hogy merünk-e a szívünkre hallgatni és úgy cselekedni, még akkor is, ha ki kell lépnünk a komfortzónánkból ismeretlen utak felé, ahol semmire nincs garancia. Fel merjük-e vállalni ilyenkor, hogy hibázhatunk, esetleg kudarcot is vallhatunk, miközben megélhetjük és lát(tat)hatjuk sebezhetőségünk? A kutatások azt mutatják, hogy sikerességünk és boldogságunk, valamint az, hogy milyen családi körülményeket, közösségi légkört és munkahelyi kapcsolatokat tartunk fenn, nagyban attól függ, hogy mennyire merjük esendőségünk tudatában teljes szívvel kiállni, hogy megmutassuk, megméressük, kik is vagyunk valójában.

    Mindeközben Tréfás Gábor „asztalánál” az elfogadásnak egy másik válfajáról folyt a szó. A hajléktalanok és szenvedélybetegek ellátásával foglalkozó Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének szociális munkása elmondta, hogy munkájának lényege a vég nélküli lehetőségnyújtás, még akkor is, ha minden reménytelennek látszik, és az egyetlen, amit tehet, hogy meghallgatja a hozzá fordulót. Véleménye szerint ez az odafordulás sokszor többet ér, mint a fizikai szükségletekben adnak támogatást.

    A rendezvény szünetében egy finom tea vagy kávé mellett további lehetőség nyílt az egymással és egymás hivatásával való ismerkedésre és a kölcsönös tapasztalat-megosztásra, tanulásra.

    Mert a példa nemcsak ragadós, hanem magával is ragad. Mint ahogy Polcz Alaine és Lakatos Menyhért életútja, amit az Új Akropolisz két tagja, Mészáros Veronika és Pálosi Gyula mesélt el dióhéjban a témák közti váltáskor. Polcz Alaine, aki az 1970-es években pszichológusként a szeretet erejével rombolta le a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán a súlyosan beteg és haldokló gyermekek ellátási rendszerének sokszor embertelen „falait”. Többek között ő volt az, aki Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát, ahol a szülők várakozhatnak.

    Lakatos Menyhért pedig cigány származású értelmiségiként hasonló elkötelezettséggel és kitartással harcolt „népének” jólétéért. Az 1960-as években mérnökként téglagyárat hozott létre Vésztőn a vályogvetéshez értő cigányközösségnek, majd fürdőszobás házakat, óvodát és iskolát is építtetett a munkásoknak és családjuknak, miután olyan jól gyarapodott a vállalkozás. Később cigány íróként, vagy ahogy magát nevezte, író cigányként szorgalmazta az oktatásügy korszerűsítését.

    Ő is úgy vélte, hogy a tanulás fontos. A tanulásnak köszönhetően olyan tudáshoz és tapasztalatokhoz juthatunk, amelyek segítségével túlléphetünk az életünket korlátozó, sokszor ítélkezésből eredő tévképzeteken, gondolatokon és érzelmeken. És ha – mint a programon is elhangzott – bátorságot merítünk ahhoz, hogy szívvel-lélekkel, szabadabban éljünk, akkor nyitottá válhatunk az önmagunk és a mások iránti elfogadás megélésére, ami emberségünk megőrzésének egyik záloga, „minden körülményben”.

    Előadó