Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola által hónapról hónapra a Műterem kávézóban tartott filozófiai kávéház életébe is beköszöntött a nyár, ezért ebben az időszakban a hosszú hétvégék lehetőségét meghagyva péntek helyett július 23-án, csütörtökön került sor a beszélgetésre. A szokott helyszínen egy jó kávé, vagy akár egy pohár frissen facsart narancslé mellett ezúttal majdnem harmincan voltak kíváncsiak a lélekvándorlásról szóló témára.
Apáti János, az Új Akropolisz instruktora és az est házigazdája immár 46. alkalommal mutatta be a FILO-Café eseményt, amely kávéházi környezetben, meghatározott kérdések mentén, mégis kötetlen beszélgetés formájában zajlik, és létezésünk legmélyebb kérdéseit járja körül. Ez egy olyan este havonta, amikor a belső határainkról, az önismeretről, a szabad akaratról vagy éppen arról hallhatnak a résztvevők, hogy mit taníthatnak nekünk a mítoszok. A beszélgetésekben nem a másik meggyőzése a cél, hanem a közös gondolkodás és a felmerülő nézetek, szempontok ütköztetése, méghozzá biztonságos, elfogadó légkörben. A sokakat megmozgató és legbelül foglalkoztató lélekvándorlás kérdésével sem történt ez másképp, ezért még inkább szükség volt a nyitott és kíváncsi hozzáállásra.
Az est egy rövid gondolatébresztővel és bevezetővel kezdődött, amely megalapozta a három asztaltársaságban egyidejűleg kibontakozó beszélgetéseket. A lélekvándorlás kérdése mögött – bárhogy is vélekedjünk róla – valójában a maradandóságunk gondolata húzódik meg. Ahogyan az előadó elmondta, egy 35 országra kiterjedő, globális kutatás szerint az emberek 60-65%-a hisz valamilyen formában a túlvilágban vagy a lélek halhatatlanságában. A keresztény, zsidó, iszlám vallás szerint csupán egy megtestesülés van, és a test halála után a lélek tovább él, várva a feltámadást. A hinduizmus, buddhizmus, valamint Platón és Püthagorasz szerint is a lélek számos megtestesülést él meg, melyek láncolatának célja a fejlődés. A materialista gondolkodásban pedig a „lélek” vagy személyiség nem más, mint az agy elektrokémiai folyamatainak eredménye. Ha az agy leáll, a tudat sem futhat más hordozón. De gondolkodjunk bárhogy is a lélekről vagy a halálról, a felfogásmódunk meghatározza mindennapi életünket.
A beszélgetések első körében arról esett szó, hogy ki miként gondolkodik a témában, és mi az, ami egyik vagy másik irányba vitte a résztvevőket. Esetleg milyen életesemények változtattak a gondolkodásukon? Gyakorol-e valamilyen hatást rájuk a lélekkel és a halál utáni élettel kapcsolatos nézetük? Az asztaloknál elhangzottak alapján, akadtak olyanok, akiknek a gondolkodását valamely veszteség feldolgozása változtatta meg. A beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy a lélekvándorlással kapcsolatos nézet egyfajta megnyugvást adhat az embereknek. Olyanok is voltak, akik a témával kapcsolatos hitük köré építik a mindennapjaikat, ez az életvezetésük gerince.
A második körben Apáti János a reinkarnációval kapcsolatosan kiemelt néhány fontos gondolatot, ahogyan azt is, hogy ezek mit taníthatnak számunkra. Eszerint, ha minden dolognak van következménye, akkor nincs hiábavaló erőfeszítés! Érdemes tehát a kezünkbe vennünk a sorsunkat. Püthagorasz úgy fogalmazott, hogy a test a lélek börtöne, amelyből csak akkor szabadulhatunk, ha az előbbit megtanuljuk irányítani. Platón szerint az anyag nem kényszeríti a lelkünket, csak ha engedjük. A megszabadulásunk azonban csak erőfeszítéssel lehetséges. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az élet és a halál ciklikussága kicsiben jelen van az életünkben, de a természetben is. Az évszakok, a nappal és az éjszaka váltakozása, testünk sejtjeinek hétévenkénti megújulása, a kifelé- és a befelé fordulás mind-mind lehetőséget ad számunkra, hogy tanulmányozzuk-e a két létállapot közötti különbséget. Mindez azért is fontos, mert éppen az ellentétek megléte segít észlelnünk magát a változást. Ha megvizsgáljuk, mi megy végbe az egyes fázisokban, az közelebb vihet az élet és halál megértéséhez is. Ezen a mezsgyén haladva folytatódtak a diskurzusok az asztaloknál, ahol a látszólagos ellentétek, az eltérő álláspontok lehetőséget adtak a résztvevőknek, hogy ki-ki szélesítse látókörét.
Az egyik asztalnál a fentiek mellett az életszakaszok is szóba kerültek mint egyfajta ciklusok. Felmerült továbbá az is, hogy a több tudatosság mennyire segítheti a ciklusok megértését, sőt, akár utólag is hozzájárulhat egyes történések feldolgozásához.
Az est zárásaként a résztvevők arra kérték a házigazdát, hogy mondjon még példát a ciklusokra. Meglepő módon János a zene és az élet közt vont párhuzamot. Az életben a váltakozások lüktetése éppen olyan, mint a zenében a ritmus. A zenei hangok mélysége, magassága és ritmikája magával ragad és közvetlenül hat a lelkünkre. A zene ritmusában ugyanúgy észlelhetjük a ciklusokat, és kellő odafigyeléssel megtalálhatjuk benne a harmóniát, illetve képessé válhatunk az anyagtól függetlenedni tudó tiszta tudatállapotok elérésére. Mi ez, ha nem egy parányi halhatatlanság, amelyet mi szerzünk meg, értelmünk felszabadításával?
Kép: pixabay