 |
|||||||||||||||||||||||||||
PROGRAMJAINK:
|
Miért kopnak el az álmok? Néha jó, ha az ember újra felteszi magának azokat a kérdéseket, amelyek a filozófia útján tett első lépéseikor foglalkoztatták. Elsősorban azért, hogy szemügyre vegye az összegyűlt tapasztalatokat, és hogy megbizonyosodjon arról, hogy szellemi viszonyulása lényegében ugyanolyan maradt-e.  Évekkel ezelőtt gyötört a „nagyobbak” magabiztossága, akik rövid életet jósoltak legszebb álmaimnak, egy másfajta, jobb, mélyebb és tartalmasabb életre való törekvéseimnek. Akkoriban arra oktattak engem – és attól félek, sokakat, akik hasonló helyzetben vannak –, hogy az eszmék arra jók, hogy tartalmassá tegyék a fiatalkori éveket, hogy meggyújtsák a cselekvés első tüzeit. De azután az élet a maga követelményeivel, rutinjával és kiábrándultságával megteszi a magáét, hogy ezeket az eszméket gyakorlatiasabb és konkrétabb célkitűzések váltsák fel.Azokban az időkben lázadtam ezek ellen az állítások ellen, és ezt teszem a mai napig is. Régebben a fiatalság frissen ébredt erejével álltam ellen, ma pedig saját tapasztalataimmal felvértezve, mert megbizonyosodtam arról, hogy az előző generációk erősnek tűnő regulái nem is voltak annyira szilárdak. Vannak azonban olyan tények, amelyek miatt a régi kérdések mégis jogosnak tűnnek. Azok közül az idealisták közül, akik az első éveikben mind „megváltanák a világot”, évek múltával nem mindenkiben tart ki ugyanaz a lendület. Miért kopnak el az eszmények és a legszebb álmok? Mi történik azokkal, akik engedik, hogy a legjobb részük útközben hanyatlásnak induljon? Ma úgy válaszolok erre, hogy csak az kophat el, ami múlékony természetű. Természetes, hogy anyagi testünk veszít frissességéből, hogy az energia, amely az anyag egy másik formája, egyre fogy. Ez a törvény áthat mindent, ami megnyilvánult ebben a kézzelfogható világban. De ha elemelkedünk ettől, és az ember egyre finomabb szintjeihez érünk, mint amilyenek a gondolatok és a magasztos álmok, ha egyre kevésbé kell az anyagra támaszkodnunk, vajon itt nem tehetnénk szert nagyobb tartósságra?  Ezzel nem azt állítom, hogy értelmetlen statikusságra kellene törekedni, vagy elvárni, hogy a mentális és érzelmi sémák mindig változatlanok maradjanak. Nem. Ahogyan a testek is alkalmazkodnak az élet hozta szükségletekhez – az élet ezeken keresztül nyilvánul meg –, idővel a gondolatok és álmok is éppúgy változhatnak. Mindez azért történik, hogy a tapasztalás során egyre nagyobb tökéletességet és kifinomultságot érhessünk el, és nem azért, hogy szétszóródjanak, mint a por, elvássanak, mint az elnyűtt cipő, elsüllyedjenek, mint a léket kapott hajó, vagy szétmálljanak, mint a porladó fal...Miféle álmok és gondolatok azok, amelyeket az idő így fel tud őrölni? Tán annyira törékenyek lennének, mint a test anyaga, vagy még annál is erőtlenebbek, hogy még egy emberöltőig sem tudnak fennmaradni? Tán ábrándok, délibábok, árnyak csupán, amelyekhez tudatlanságukban egyesek ragaszkodnak egy ideig, hogy az illúziók kártyavárának majdani összedőlésekor kiábránduljanak? Olyan példák is akadnak azonban, amelyek teljesen ellentétesek az eddig említettekkel. Mennyire mások azok az álmok, amelyek legyűrik az élet és a halál akadályait, amelyek kitartóan újra és újra felragyognak, mint a kelő Nap? Mit mondjunk azokról a szilárd nézetekről, amelyek egy egész életen át fennmaradnak, és amelyek eléggé stabilak ahhoz, hogy másoknak is ihletet adjanak? Milyen más fából faragták volna azokat a tudósokat, akik fáradhatatlanul kutatnak, és egymásnak adják tovább a törekvéseik és erőfeszítéseik stafétabotját, amíg csak el nem érik céljaikat? Nem ebből az anyagból gyúrták magukat a misztikusokat is, akik mindenben és mindennél jobban szeretik Istent? Nem ugyanilyenek-e a Rómeók és Júliák, Parisok és Helénák? Vagy a választott művészetükbe örökké szerelmes művészek, és az örök bölcsességet fáradhatatlanul követő filozófusok?  Akkor hogyne lennének dolgok a finomabb szinteken, amelyek szilárdak, tartósak, maradandóak! Természetesen léteznek ilyenek, és persze, hogy valóságosak! Csupán tudni kell élni velük és nem szabad engedni, hogy a hamisságok megtévesszenek és az élet próbái megtörjenek. Semmilyen igazán értékeshez nem juthatunk el erőfeszítés nélkül, és nincs az az álom vagy nézet, amely annyira értékes lenne, hogy egész utunkon végigkísérhetne, amely magától jönne, győzelem és az azt megelőző belső harc nélkül.Az, ami elkopik, magán viseli a mulandóság jegyeit. Hagyjuk, hadd kopjon el, kövesse a sorsát, mi pedig igyekezzünk inkább megőrizni azt, ami kincset és támaszt jelenthet egész életünkben, minden életünkben. Vizsgáljuk meg minden nap, hogy életünk részei mennyire állandóak, és tegyük állandóvá mindazt, ami szellemileg táplál bennünket. Építsünk világokat gondolatokból és álmokból, amelyek velünk maradhatnak időnk lejártáig. Sőt annál is tovább, hogy újra találkozhassunk velük, amikor majd eljön számunkra az idő – mint ahogyan minden számára –, hogy újrakezdhessük utunkat és felismerhessük önmagunkat. Delia Steinberg Guzmán Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke Filozófia mint életmód  „Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van; mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.”
(Weöres Sándor)
A Tavasz Ma láttam a Tavaszt. Láthattam volna eddig is minden évben, de felgyorsult életritmusunk miatt elmosódnak előttünk a természet legkülönlegesebb csodái.  A Tavasz, amelyet ma láttam, fénylő, finom hálóként nyújtózott el a fák között. Átadtam magam a képzeletemnek, és ez a ragyogó látvány nyomban elém idézte azokat a finom vonásokat, amelyekkel Botticelli ruházta fel saját Tavaszát. A képzeletvilág szülte varázslat nyomán a Tavasz felém fordult, és tanítása megelevenedett előttem.Az álom és a halál hasonlóságára emlékeztetett, arra, hogy Ő hogyan képes legyőzni egyiket is, másikat is. Hogy ott, ahol azt hisszük, már mindennek vége, elénk tárul a feltámadás csodája. A Nap rejtélyéről szóló régi hagyományokra emlékeztetett: a tavasz első napjának első napsugara (valójában ez az év első napja) magával hozza az új, a tiszta és a jó különös erejét. Hosszú idő után ez az első fellélegzés, a hosszan tartó sötétség után ez az első fénysugár. A szépség értékére emlékeztetett, de nem valamiféle hivalkodó, hanem visszafogott, sejtelmes szépségére: tavaszias, zsendülő, egyszerű és természetes. És felismertem benne a Tavaszt, a Nőt, a Szépséget, és hogy minden nőnek – hiszen lánya mind – utánoznia kellene Őt lélegzetelállító esztétikájában.  Az ébredés mosolyára emlékeztetett, amely olyan, mint a kisgyermek első mosolya, ahogy reggel kinyitja a szemét. Ó, milyen sokat ér a mosoly ebben a világban, amelyet a szenvedés és bántás dermesztő tele nyomorgat!A kedves és gyöngéd tettek melegségére emlékeztetett; hogy van lehetőség segítenünk és támogatnunk mindenkit, akinek szüksége van rá; hogy ne takarékoskodjunk nemeslelkűségünkkel. Ekkor megtanultam még valamit az örökkévalóság rejtélyéről: a szépség, a gyöngédség, a tisztaság és a nagylelkűség mind az öröklét ismertetőjegyei. Az örökkévalóság nem egy végtelen, búskomor, rideg űr, ahol nem tehetünk mást, mint hogy múlni hagyjuk az órákat. Az örökkévalóság az állandó újjászületés, amelyben percről percre újra felébredünk, és minden pillanatban képesek vagyunk újrakezdeni. A Tavasz örök: évente egyszer eljön hozzánk, és láthatóvá válik a fényben és a virágokban, a melegségben és a hangokban. De ez az egyszeri megnyilvánulása is elég, hogy az év többi napján megőrizzük titkának magját: felébredni minden reggel, élni minden nap, kihasználni minden órát, és megőrizni a naponkénti újjászületéshez szükséges frissességet; egy lépéssel közelebb jutni a teljességhez, amelyet az éves ciklusban nyárnak hívnak. Hozzánk, akik járjuk az utat, hozzánk, akik csupán álmodhatunk a nyár tökéletes beteljesedéséről, hozzánk, akiknek még szükségük van a baráti kéz támogatására: mindannyiunkhoz érkezett el a Tavasz! Delia Steinberg Guzmán Az Új Akropolisz nemzetközi elnöke A hónap rejtélye Előző havi feladványunk megoldása: Februári kvízünk helyes válaszai a következők: 1. a, 2. b, 3. a Köszönjük megfejtéseiket! Márciusi kvízfeladványunk:
1. Seneca egy ízben vendégségben volt egyik barátjánál, amikor az egyik szolga ügyetlenül eltört egy ritka és értékes vázát. Egy pillanatra feszült csend lett. Mit tett ekkor a házigazda?
elehir[kukac]ujakropolisz.hu (Írd meg nekünk) tippjeidet. A helyes megfejtők között jegyeket sorsolunk ki egy tetszés szerinti programunkra, vagy választhatnak egyet Fortuna füzeteink közül. Jorge A. Livraga: A természetről és törvényeiről
Ajánljuk Liszt Ferenc emlékév 2011
|
||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||
