Kulturális Hírlevél 24. szám
2004. június

TARTALOM

• Júniusi programjaink
  
  
• Az elme rövid története
  
  
• Idézetek az elméről
  
  
• A filozófia mint életforma
  
  
• Információk

Kedves Olvasó!

A legkiemelkedőbb emberi alkotások közé talán az olyan művek tartoznak, amelyekben a lelket megrezegtető szépség párosul a lelket formáló tanítással arról, hogy mely tettek állnak összhangban a természet törvényeivel, s melyek ellentétesek vele. A szinte tapintható, minden kockából sugárzó harmónia, és az erkölcsi tanítás mögött álló, szimbolikus köntösbe öltözött tan bemutatása jellemzi Kim Ki-duk Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című filmjét.

A buddhista tanmesét bemutató alkotás egy régi, mára szinte teljesen elfeledett világot tár elénk. S noha a történet egyik szereplőjének az életét döntően befolyásolja kapcsolata a béke tavától távol eső modern világgal – amelybe fejvesztve beleveti magát –, a rendezőnek mégsem kellett bemutatnia ezt a világot, ugyanis nagyon jól el tudjuk képzelni. Az ösztönök uralma, a birtoklási vágy, sőt a gyilkos gondolatok is nagyon ismerősek. Mindaz, amiben az ember véthet egy másik ember ellen, és mindaz a szenvedés, amelyet egymásnak okozhatunk, annyira hétköznapi, hogy már el is feledkeztünk róla: az életet talán máshogyan is lehetne élni.

Annál inkább mesésnek tűnik mindaz, ami ezekkel ellentétes, és a rendező mesteri módon el tudja hitetni velünk, hogy valódibbak, mint a kinti zűrzavaros világ. Megnyugtatóan lassú tempóban, a legapróbb kis részletre is figyelve, bemutatja a kapuk mögött rejtőző, a szent tér keretein belül kibontakozó történetet. És a történet mögött látjuk mindazt a jót és nagyszerűt, amit egy ember tehet egy másik emberért.

Az öreg buddhista pap jól tudta, hogy nem védheti meg tanítványát saját sorsától, de megadta neki a tanulás és a megtisztulás lehetőségét. Ennél többet és ennyire sokat senki sem tehet értünk, csak az, aki nagyon szeret. Tetteivel követi Buddha és megannyi nagy mester tanítását, mely szerint az örök, emberre is érvényes törvény a szeretet győzelme a gyűlölet felett.

JÚNIUSI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

AZ ELME RÖVID TÖRTÉNETE

Budapest – 2004. május 7., 19 óra

Elménknek megadatott az, ami semmi más részünknek sem sajátja: önmagáról gondolkodhat. Május 7-én, Az elme rövid története címmel elhangzott előadás szerint érdemes belefogni ebbe az „öngondolkodásba”, hogy az elme valóban a feje legyen az ember egészének.

Rövid elmélkedés után is észrevesszük magunkban elménk kettős természetét. Mintha két szeme lenne: az egyikkel folyamatosan a konkrét világba tekint, fogalmakat határoz meg, hiszen azok között érzi otthon magát, és elemzéseivel foglalatoskodva meglepően sokat időzik érzéseink-érzelmeink rendezgetésével, gyakran ismétlésével. Másik szemével azonban, ha csak pillanatokra is, de képes kinézni a látható és információkkal bekerített szférából, amikor az elemzéseket és a körkörösen visszatérő gondolatokat otthagyva pártatlanná válik, amikor már nem homályosítják el ítéletei, és teret ad az olyan, biokémiai képletekkel leírhatatlan belső jelenségeknek, mint az intuíció, a hit, vagy a magas szintű, megmagyarázhatatlanul működő szeretet.

Az elme feladatát érdekes módon világítja meg a görög Prométheusz istenről szóló mítosz. Prométheusz – miután testvére minden képességet és erőt szétosztott az állatok között – adni akart valamit a védtelenül maradt embernek, ezért elhozta neki az égből a tüzet. Leggyakrabban azt az értelmezését találjuk ennek a mítosznak, hogy e tűz a mesterségek gyakorlásához és az életkörülmények javításához szükséges tüzet jelentette. Azonban bizonyára nem csupán az ember technikai előrehaladását szolgálta, hanem sokkal többről volt szó. Aiszkhülosz A leláncolt Prométheusz című drámájából kiderül, hogy a mesterségekre tanító tűzzel mi mindent kapott még ajándékba az ember: hogy tudatában legyen halhatatlanságának, és hogy soha ne veszítse el a reményt. Innentől kezdve az ember fel van vértezve az elmével, amely tehát égi eredetű, és nem csak a praktikus, mindennapi észt jelenti.

Ha elménk ekkora áldás lenne, miért látjuk mégis átoknak is egyszerre? A választ keresve gondoljunk vissza például az utóbbi negyedórára, és fussuk végig magunkban, merre jártak gondolataink e kis idő alatt! Legtöbbünknél valószínűleg sokféle, ide-oda futó ötlet tűnt fel, melyek közül egyesek megmagyarázhatatlanul messze szaladtak, mások meg – néha a legjobbak – gyorsan elfelejtődtek. Az elme egyik tulajdonsága tehát az, hogy nehezen irányítható, sőt, mintha egyszerre túl sok gondolatnak vagy gondolatfoszlánynak akarna helyet adni. Hogyan lehetne jobban vezérelni ezt az engedetlen részünket?

Ugyancsak nem kell messze keresnünk az elme egy másik, szenvedést hozó jellemzőjét: ugyanis ideje egy részét a „mi lesz, ha…”, „mi lett volna, ha…” kezdetű gondolatokkal és mindennemű ítélkezésekkel tölti, vagyis feltételez anélkül, hogy ellenőrizni tudná és akarná, hogy ezeknek a véleményeknek van-e közük a valósághoz és az igazsághoz. Továbbá, bár a szétfutó gondolatok is jellemzik, van az elmének egy olyan tulajdonsága is, amelyben meglepő „koncentráltságot” mutat. Elég arra gondolnunk, micsoda kitartással tud egy vágyott dolog körül időzni, mégpedig úgy, hogy a sóvárgó gondolatok („még ez is jó lenne, még azt is meg kellene szerezni vagy ismerni…”) nem elégszenek meg, hanem újabb és újabb zsákmányra vágynak.

És ha már az elme bajainál tartunk, érdemes a felejtésre is emlékeznünk, hiszen mindannyian küzdünk azzal, hogy mennyi fontos és jó rostálódik ki az agyunkból, míg a nem túl lényeges dolgok elégedetten terpeszkednek a helyükön.

Miután az elmének sok hibáját a fejére olvastuk, mégiscsak oda juthatunk, hogy a megoldást is ő maga szolgáltatja, ha akarja. Az előadás néhány praktikus tanácsot adott az elme jobb működtetéséhez. Az elme, és vele az ember, akkor válik felnőtté, ha éretlen csapongásai után megtanul koncentrálni. Ennek a képességnek a fejlesztéséhez egész egyszerűen már az is hozzájárul, ha a testet ellazítva igyekszünk összpontosítani, mert az ellazulás mentális szinten befogadóbbá tesz bennünket. Mi segíthet az emlékezet erősítésében? Érdemes megfontolni, hogy arra emlékszünk jobban, amihez valamilyen gondolat kötődik. Minél több gondolatot küld egy erős agy, annál szorosabb kapcsolat fűzi majd a megjegyzendő dologhoz. „Eddzük” magunkat a következőképpen: ha olvasunk, álljunk meg és gondolkodjunk el az olvasottról, akár minden mondat után. Harmadrész olvasás és kétharmadnyi elmélkedés után észrevehetjük, hogy mélyebben rögzítettük a gondolatot. Ennek feltétele egyrészt az, hogy olyan tárgyú könyvet válasszunk, amelynek valóban érdemes megjegyezni a tartalmát, másrészt hogy az elmélkedés közben, a témára koncentrálva, igyekezzünk megállítani az elkalandozó gondolatokat. Nagy szerepe van a felejtés elleni harcban annak is, hogy igazán fontos-e számunkra, amire emlékezni akarunk. Ha valamire valóban emlékezni szeretnénk, azt fontossá kell tenni: elfogadással, szeretettel (a nem szeretett, vagy legalábbis hárított dolgokat nem véletlenül felejtjük el), illetve az akarat felhasználásával. Napi gyakorlatot tarthatunk a koncentrálóképességnek és az emlékezetnek: öt percig szemléljünk egy tárgyat úgy, hogy egészében és részleteiben is rögzítsük agyunkban, és másnap idézzük fel a lehető legpontosabban, majd hasonlítsuk össze a valódit az emlékezetből előhívott képpel.

Meglepő lehet, de a gondolatok is saját testtel rendelkeznek, szinte önálló lényeknek tekinthetők. A durvábbak és a finomabbak is a saját társaságukat keresik: így egy már magunk előtt is szégyellnivaló gondolat vonzza magához hasonszőrű, nem szimpatikus társait, míg a jó, tiszta, nem ítélkező gondolatok szintén hasonló természetű barátokat hívnak. Érdemes tehát – nem kis önfegyelemmel – ügyelni arra, hogy a lelkünk szava szerint már rossz, otromba gondolatot a lehető leggyorsabban állítsuk meg. A jó gondolatok, bármilyen kicsik is, erősítik egymást – ahogy a kancsóban is összegyűlik szép lassan a víz, ha cseppenként kerül is bele. Az élet tudatos átalakításának egyik eszköze ez a kis titok: ha az elérni vágyott jóra, például jobbik önmagunkra, egy erényre összpontosítunk, akkor az szinte megszokott mentális formává válik, testet kap, és így beépülve – hasznára magunknak és másoknak – hamarosan kifelé is hatni fog.

IDÉZETEK AZ ELMÉRŐL

„Ami ma vagy, tegnapi gondolataidból ered, és amit most gondolsz, holnapi életedet formálja. Életünk az elménk teremtménye. Ha az ember tiszta elmével szól vagy cselekszik, az öröm úgy követi, mint saját árnyéka.” (Buddha)

„Az elme állhatatlan és csapongó, kedve szerint bárhová elillan a káprázatot követve. Valóban nehéz visszafogni. De mégis jó irányítani. Az önmagán uralkodó elme nagy örömök forrása.” (Buddha)

„Atyám, az emberész az istentől való,
S ennél nagyobb kincset képzelni sem tudok.”
(Szophoklész)

„A sokféle tudás nem tanít meg arra, hogy esze legyen valakinek.” (Hérakleitosz)

„A te bajod kútfeje nem másnak a vezérlő értelmében van, sem a téged környező világ valami módosulatában vagy változásában. Hát hol? Abban, hogy a rosszról gondolkodol.” (Marcus Aurelius)

„Ha fel akarunk épülni tudatlanságunkból, meg kell azt vallanunk.” (Montaigne)

„… Minden tudás, ha el van szakítva az igazságosságtól s a többi erénytől, csak agyafúrtság, és nem bölcsesség.” (Platón)

„Szoktasd rá testedet, hogy agyadnak engedelmeskedjen, s elámulsz majd azon, hogy megtalálod a boldogságot.” (Stendhal)

„Nincs semmilyen különleges tehetségem, csak szenvedélyesen kíváncsi vagyok.” (Einstein)

„Van-e világos értelmed? – Igen! – Miért nem élsz vele? Mert ha ez betölti feladatát, mi másra van még szükséged?” (Marcus Aurelius)

Az idézetek forrásai:

Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák
Dhammapada (Buddha tanításai)
Marcus Aurelius: Elmélkedések
Idézetek Einsteintől
Az aforizma francia mesterei

A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

„Noha a lelkiismeret-furdalást általában a bűnbánattal kapcsolják össze, nincs jobb bűnbánat annál, mint amikor ki is javítjuk saját hibáinkat. Nem véletlenül tartották úgy a pütha­go­reu­sok, hogy az elveszett vagy kihasználatlan dolgok miatt érzett fájdalom olyan reakciót vált ki, ami a lelket a filozófia felé tereli. Aki meg szeretné tudni, miért veszítette el lehetőségeit, már rálépett a megváltás útjára. Ha az okok megismerésén kívül arra is képes, hogy befolyásolja őket minden akaratával és képességével, akkor megtalálta a görög Kairosznak, a helyzet azonnali felismerését elősegítő és a gyors reakcióra ösztönző Lehetőség istenének a titkát.”

INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: 334-2756.
  
  
• Győrött: 9021 Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: (96) 311-727.
  
  
• Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: (62) 452-183.