2004.07 július-augusztus

Kulturális Hírlevél 25. szám
2004. július–augusztus


TARTALOM



Kedves Olvasó!

Elektronikus Hírlevelünk nyári számában júliusi és augusztusi programjainkról értesülhet, amelyekkel az idén részt veszünk a Művészetek Völgyének rendezvénysorozatán, valamint a Sziget Fesztiválon. A filozófiai gondolkodást serkentő előadásaink nem kész válaszokat nyújtanak, amelyeket a hallgató vagy elfogad, vagy elvet, inkább további kérdéseket szülnek, illetve saját következtetések megfogalmazására inspirálnak. Tudjuk, hogy a készen kapott dolgok ritkán olyan értékesek az ember számára, mint azok, amelyekbe beleadtuk erőnket és intelligenciánkat, amelyekért harcoltunk a külső és belső nehézségek ellen. Ugyanez érvényes a gondolatokra is. Hiszen a kívülről érkező véleménycsomaggal könnyen azonosulunk, de az attól még nem lesz értékes számunkra, és másnap egyszerűen lecseréljük egy újabbra, ahogy azt a divatjamúlt tavalyi ruhával tesszük. Viszont ha nincsenek szilárd nézeteink és az ezekből fakadó céljaink, aligha leszünk képesek hosszú távú döntéseket hozni, és ezek mellett felelősségteljesen kitartani.

Azzal, hogy a filozófiai gondolkodás összekapcsolja gondolatainkat a cselekedeteinkkel, a tettekért vállalt felelősségre tanít, és emögött az ok-okozati összefüggés mindenre érvényes törvénye áll. Ez nyilvánvalóan ellentmond a világot uraló, korlátolt felelősséget hirdető érdektársaságok elveinek, ez viszont csupán a pillanatnyi gondolati sötétségnek tulajdonítható, melybe az emberiség nagyobb része esett, de mint bármely tévedés, ez sem tarthat örökké. A Föld ugyanis nem kínál számunkra korlátlan forrásokat, amelyeket a következmények figyelembevétele nélkül, a végtelenségig használhatunk. A természet egésze arra tanít, hogy minden része egy másiktól függ, és a részek közösen egy kiegyensúlyozott, nagy Egyént alkotnak.

A filozófus kérdező és felelősségteljesen cselekvő ember, és mint ilyen, bármely, az őt érdeklő témában megtalálhatja további tanulásának alapanyagát, legyen szó művészetekről, a vallások tanításairól, a történelemről, vagy akár a világ aktuális helyzetét elemző témákról.

Mindenkinek, aki nyáron megfordul a Völgyben vagy a Szigeten, elgondolkodtató percek örömét szerezhetjük. Jó böngészést a lehetőségek között, és tartalmas pihenést kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

 


 

NYÁRI PROGRAMJAINK

Utcaavató a Krúdy utcában
(2004. július 16–18.)

Helyszín:
1088 Krúdy Gyula u.

július 16–18.

Kézművesvásár

Kézművesműhelyünk egyedi darabjaiból a kirakodóvásáron olajfestményeket, tiffanykat, valamint magyar és régi kultúrák motívumaival díszített kisplasztikákat mutatunk be és árusítunk.

július 18. vasárnap, 17.00

Mezőszárnyasi – magyar népmese

A sárkányok elrabolják a Napot, a Holdat, a csillagokat, és az öreg király három gyöngyömadta lányát…
Mezőszárnyasi színdarabbá alakított történetét először a Meseház tagjai adják elő, megmutatva az utat a leendő hősöknek, majd a gyerekek közül toborzott bátor vitézek a saját maguk készítette jelmezben vágnak neki a kalandoknak, hogy kiszabadítsák a közönség soraiból jelentkező hűséges királylányokat.

Előadja: Az Új Akropolisz Meseháza

Előadásunkat 4–10 éveseknek ajánljuk.

Kézművesség: jelmezkészítés



Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivál
(2004. július 24–augusztus 1.)

Helyszín:
Öcs, Polgármesteri Hivatal

július 24. szombat, 15.00

Katasztrófák kora – előadás

  • A különféle katasztrófák okai
  • Az önkéntesség szerepe a katasztrófák elhárításában
  • Humán ökológia: az emberi természet védelme
  • Mit tehetünk ma a „Holnaputánért”?

Előadó: Papp Tibor

július 29. csütörtök, 11.00

A varázsfuvola – előadás

  • A férfi és a nő próbái
  • Összefüggéstelen mese vagy logikus építmény?
  • Sorsutak: Tamino és Papageno
  • Hogyan szólaltassuk meg saját varázsfuvolánkat?

Előadó: Rusznák Laura

július 30. péntek, 11.00

A tibeti halottaskönyv – előadás

  • A sors törvénye: élet és halál körforgása
  • Csapdák és lehetőségek a megszabadulás útján
  • Halotti szokások és szertartások Tibetben

Előadó: Doba Éva

július 31. szombat, 15.00

Lázár Ervin: A négyszögletű Kerek Erdő (részletek) – meseházi előadás és kézművesség

Ki ne ismerné Lázár Ervinnek a gyerekek és a felnőttek lelkét egyaránt megérintő meséjét? Közülük három történetet fűztünk egybe, egy előadássá: Maminti, a kicsi zöld tündér; Ló Szerafin legyőzi önmagát; Vacskamati születésnapja. Mindhárom mesét jelmezbe bújt színészek adják elő, akik a szó és a gesztusok kifejezőerején keresztül igyekeznek megragadni az egyes karaktereket, illetve a mese fordulópontjait, amelyek mindennapi életünkben is előforduló döntéshelyzetek elé állítják a szereplőket.

Előadja: Az Új Akropolisz Meseháza



Sziget Fesztivál
(2004. augusztus 4–10.)

Helyszín:
Óbuda, Hajógyári-sziget – Az Új Akropolisz sátra a Civilszigeten
A programok napi beszélgetési témák, mindennap 14.00-kor összefoglalóval.

augusztus 5. csütörtök

A Ji Csing szimbolikája – előadás

A jellemfejlesztés 9 hexagramjának értelmezése

Előadó: Grúsz Róbert

augusztus 6. péntek

A mandalák szimbolikája

diavetítéses előadás mandalakészítéssel

Előadó: Doba Éva

augusztus 7. szombat, 13.00

A Mátrix szimbolikája

Előadás filmbejátszásokkal

Előadó: Benits Péter

augusztus 7. szombat, 14.00
(a Színpadsátorban)

Richard Bach: Jonathan Livingston, a sirály

Diavetítéses feldolgozás

augusztus 8. vasárnap

Az ókori olimpia

Előadás az antik sportágak bemutatásával

Előadó: Hegedűs Zoltán

augusztus 9. hétfő

Egyiptomi szimbólumok

Diavetítéses előadás

Előadó: Kaposi István

augusztus 10. kedd

A Haiku-költészet

Előadás versírással, haikukiállítással

Előadó: Benits Péter





AZ ÍLIÁSZ HŐSEI – HÁBORÚ TRÓJA FALAINÁL

Interjú az előadóval, Rusznák Györggyel

Budapest, 2004. június 4.

Trója neve hallatán sokaknak bizonyára a nemrég elkészült, nálunk is nagy sikerrel játszott amerikai film jut az eszébe, amelyet Wolfgang Petersen rendezett. Azonban talán már kevesebben emlékeznek a mű hátterét és alapját jelentő Íliászra, az ókori görögség nagyhatású mítoszfeldolgozására, és annak szerzőjére, Homéroszra. A budapesti előadás nyomába eredt e majd háromezer éves eposznak és a benne foglalt tanításoknak.

Miként született meg az előadás ötlete?

– Pár hónappal korábban tudomásomra jutott, hogy a közeljövőben bemutatják a Trója című filmet. Ez adta az ötletet, hogy felidézzem egykori kedves olvasmányomat, az Íliászt, és arra is gondoltam, hogy idővel másképpen látjuk és értékeljük, amit régen olvastunk vagy hallottunk.

Számos tudósnak az a véleménye, hogy Trója valójában nem is létezett…

– Erről megoszlanak a vélemények. Vannak kutatók, és nem is kevesen, akik szerint Trója, amelynek romjait Schliemann ásatásai a 19. században felszínre hozták, a jelenlegi Törökország területén állt. Homérosz ugyancsak rejtélyesnek látszik. A történet- és irodalomtudomány álláspontja szerint nem bizonyított tény, hogy a szerző létezett, ahogy az sem, hogy ő írta mind a két híres eposzt. Furcsának tűnhet talán, de az ókori ember gondolkodásmódja szerint kevéssé volt lényeges az, hogy ki egy mű szerzője. Ha nem tudták pontosan, ki az, akkor kerestek valakit, akinek a nevével hitelesíteni lehetett a művet. Elsősorban a jelentéstartalom volt fontos, nem az író személye.

A kérdés szerintem inkább az, vajon valóban lezajlott-e a trójai háború. Erre ugyanis a homéroszi költeményen kívül semmiféle bizonyítékunk sincs. Elképzelhető, hogy tényleg harcoltak ezért a városért, ha nem is azokért a célokért, amelyeket a mű megfogalmaz. Ám a lényeget éppen ezek a célok jelentik, és ezek magyarázzák az eposz évszázadokon keresztül ható varázserejét. A művelt görögök, akárcsak később a rómaiak, kívülről ismerték az Íliászt, és előszeretettel idéztek belőle. Hiszen ha a mű csupán egy ostromleírás volna, semmivel sem lenne több – sem méltóbb arra, hogy fennmaradjon –, mint bármely másik csata a görögök ismert történelméből.

Ha nem egyszerűen a vár birtokba vételéről szól ez a história, akkor milyen célok vezetik a hősöket?

– Várról és ostromról beszélhetünk, csak más értelemben. Trója azt a legmagasabb pontot szimbolizálja, amelyet képességeink, értelmünk, érzelmeink jelenlegi kiteljesedettsége mellett magunk előtt láthatunk. Mondhatnánk úgy, hogy ez a számunkra elképzelhető legnagyobb boldogság, bölcsesség is. Minél többször meg kell közelítenünk ezt a „várat”, hogy lassan bennünk is erőre kapjon mindaz a jó, amit a „vár” jelent számunkra. Tehát egyfajta ostrom ez is, de a visszahúzó és a felfelé emelő erők küzdelme saját magunkon belül zajlik. A várhoz hasonló a hősök szerepe is: a hétköznapit, a megszokott emberit úgy is felül lehet múlni, ha követjük a hős példáját. Az ókori gondolkodás számára ez természetes viszonyulást jelentett, ugyanis nem akartak mindig újat alkotni, mint a modern ember, hanem azt tartották értékesnek, ha utánozzák az előttük járót.

Azt mondhatjuk, hogy a mű Akhilleusz drámáját dolgozza fel. Hogyan értelmezhető az ő alakja?

– Akhilleusz maga az ember. Mindannyiunknak ismerős lehet az őt elvakító harag. Úgy érzi, becsapták, megsértették, és megfosztották valamitől. És egy másik, ugyancsak ismerős hibát is észrevehetünk a viselkedésében: azt hiszi, ő egyedül a jó és kiváló, nem kell mellé más, és ezért tudatosan különválik a többiektől. Igen messze van az ő Trójájától, attól, ami bölcs lenne a lelkének… Csak akkor lép ki ebből a mozdulatlanságból, amikor már égnek a görögök hajói. Hasonló lehet ez a helyzet ahhoz, amikor túl későn reagálunk, az utolsó pillanatban, amikor a körülmények kényszerítenek arra a lépésre, amelyet már korábban, bölcsebben gondolkodva meg tudtunk volna tenni. Patroklosz halála megdöbbenti Akhilleuszt. Elveszíti azt, akit szeretett, aki – helyette is – elindult a harcba. Mondhatnánk, hogy a fiú halálával a jobbik része veszett el, és ezt siratja aztán oly keservesen. Mérhetetlen düh vezeti Hektór ellen, és amikor nem adja ki a legyőzött ellenfél holttestét, megsérti mind az isteni, mind az emberi törvényt. Az istenek azonban hozzá vezetik az agg trójai királyt, Priamoszt, aki kikéri fia holttestét. Ez fordulópontot jelent Akhilleusz sorsában: rádöbben, milyen végletekbe vitte a harag, mennyire eltorzította lelkét a sértettség. Ha jelképesen nézzük, a magunk életére vonatkoztatva, ugyancsak felismerhetünk hasonló szembesüléseket. A szembesülés egyben tanulás is, és így – talán meglepő módon – éppen az ellenség, vagy az akadálynak tekintett körülmény viheti előre az ember lelkét.

Hogyan olvassuk ma az Íliászt? Mit adhat ennek a nem éppen eposzokba illő kornak?

– Azt javaslom, fedezzük fel önmagunkban a hősök próbáit és vele együtt erényeit is. A lelkünknek vannak Akhilleuszai, hiszen tudunk rendkívül bátrak lenni, és képesek vagyunk a vereségekből talpra állni. Vannak a lelkünknek Odüsszeuszai is, akik leleményesek, és mernek olyat tenni, ami nem következik a megszokott logikából, de mégis a megoldást, a kreatív megoldást jelenti. És mindenkinek van Trójája is, csak éppen meg kell küzdeni érte, és ezt a harcot – bár sokáig tart – meg lehet nyerni a belső átalakulás és nemesedés révén, ahogy azt az Íliászból is megtudhatjuk.

Rádl László és Takács Mária




 

IDÉZETEK AZ ÍLIÁSZBÓL

„Mint levelek születése, olyan csak az embereké is.
Földresodorja a lombot a szél, de helyébe az erdő
Mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra:
Így van az emberi nemzet is, egy nő, más meg aláhull.”

(VI. 146–149.)

„Csakhogy a végzet elől, azt mondom, senkise futhat,
Sem hitvány, sem nemes, miután megszülte az anyja.”

(VI. 488–489.)

„Gyermekem, ad majd harcierőt Héré meg Athéné
Néked, hogyha akarja: te meg nagylelkű szivednek
Légy ura kebledben: jobb mindig a szép egyetértés.”

(IX. 254–256.)

„Hektór, csak nem tudsz másnak hallgatni szavára.
Harcierényt amiért bőven nyujtott neked isten,
azt akarod már, hogy légy mindig tervben is első?
Csakhogy nem lehet ám mindent magad-egynek elérni:
van, kinek isten a harcierényt nyujtotta sajátul;
van, kinek épp táncot, másoknak a dalt meg a lantot,
s van, kinek oly okos elmét tesz kebelébe a dörgő
Zeusz, hogy igen sok nép veszi aztán annak a hasznát,
mert sokakat megment, s a javát maga látja leginkább.”

(XIII. 726–734.)

„Bár a viszály odaveszne az isteni s emberi szívből
és a harag, mely a bölcseszüt is méregbe borítja:
édessége a csurgó mézénél is erősebb,
míg keblünkben elárad, füstként felgomolyogva.”

(XVIII. 107–110.)




A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

A hernyók völgye

Mesélik, hogy egy nap vándorútján Buddha egy völgybe ért, ahol sok, a földön mászó, síró-rívó hernyót látott. Megszánta az egyiket, aki a többieknél is jobban sírdogált, megdicsérte és megszabadította a szenvedéstől. Majd folytatta hosszú vándorútját, és egy szép napon útja újra a völgybe vezetett. Megcsodálta a gyönyörű fehér pillangókat, az egykori hernyókat, akik megszabadulva a talajjal való minden érintkezéstől, egyik virágról a másikra szálltak. De amott, egy bokor tövében, Buddha megpillantott egy hernyót, aki a por nehéz leple alatt még mindig kúszott – boldogan. Ő volt az, akit annak idején megdicsért. Ekkor Buddha belátta hibáját, és azóta már senkit sem dicsér.





INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).


SZÉKHELYEINK:

  • Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Július 15-től szeptember 1-ig zárva. Telefon: 334-2756.

  • Győrött: 9021 Árpád út 9. Nyári nyitva tartás: csütörtökön 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727.

  • Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Nyári nyitva tartás: kedden és csütörtökön 18–21 óráig. Telefon: (62) 452-183.