2009. április

 
TARTALOM
NE HALASZD HOLNAPRA...

FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

A SZÍNHÁZ A SŰRÍTETT, KONCENTRÁLT ÉLET — PETER BROOK MUNKÁSSÁGA

JÁTÉK — SZELLŐZTETŐ

AZT MONDTÁK... A CSELEKVÉSRŐL

PROGRAMJAINK:


Madaras mesék - A három csibe,
A kismadár kertje

BUDAPEST

2009. április 4. szombat, 16.00
Az Új Akropolisz Központja, Rigó u. 6-8.

Bábjáték 3-5 éveseknek

Kicsiknek szóló mesénk azt mutatja meg, hogy mennyire fontos az összetartás ereje.

Bővebben


Az Új Akropolisz XV. Történet-
és mesepályázata

Leadási határidő: 2009. április 5. vasárnap

Az idei történet- és mesepályázatunk fő célja, hogy visszanyúljunk a mese klasszikus értékeihez, mitikus gyökereihez.

Pályázat


Ősi bölcselet és modern tudomány
SZEGED

2009. április 9. csütörtök, 19.00
Az Új Akropolisz szegedi központja, Juhász Gyula u. 36.

A relativitáselmélet és a kvantumfizika kutatásai jelentősen megváltoztatták a korábbi tudományos világképet. Ha alaposan megvizsgáljuk ezeket az új felfedezéseket, kiderül, hogy elveik már a korábbi nagy civilizációk tudásában is megtalálhatóak voltak.

Előadás

Bővebben


Ritmusban a Holddal
SZEGED

2009. április 23. csütörtök, 19.00
Az Új Akropolisz szegedi központja, Juhász Gyula u. 36.

Bolygónk legközelebbi szomszédja fontos szerepet tölt be a Föld és lakói életében, de nemcsak az apály-dagály jelenséget vagy a női működést befolyásolja, hanem abban is segít, hogy életmódunk összhangba kerüljön a természet ritmusával.

Előadás

Bővebben


Félelem a változástól
SZÉKESFEHÉRVÁR

2009. április 25. szombat, 18.00
Mokka Kultúrkávézó, Kossuth utca 3.

Kávéházi beszélgetés


Tótisztítási akció
GYŐR

2009. április 25. szombat, 9.00
Adyváros, I. számú tó

Immár 7 éve rendszeresen visszatérünk a győri adyvárosi tavakhoz, hogy időről időre megszabadítsuk a felgyülemlett hulladéktól. A Föld napjához kapcsolódó akciónkon szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen tenne környezetünk tisztaságáért.

Bővebben


Szemétszedés a Felszabadulás emlékműparkban

PÉCS

2009. április 25. szombat, 9.00
Felszabadulás emlékműpark

Újra szemétszedésre hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, hogy a park élhetővé váljon.

Bővebben


Szemétszedési akció Szegeden
SZEGED

2009. április 25. szombat, 10.00
Boszorkány-sziget

A belvárosi rakpart és a Boszorkány-sziget egy szakaszát önkéntesekként évek óta rendszeresen tisztítjuk. Akciónkra ez alkalommal is szeretettel várunk mindenkit. Gumikesztyűről, szemeteszsákról gondoskodunk.

Bővebben


Ünnepeljük együtt a Föld Napját a Gellért-hegyen

BUDAPEST

2009. április 26. vasárnap, 9.00
Gellért püspök szobra

Tisztítsuk meg Budapest mindnyájunk számára kedves hegyét. Szemétszedés alpinistáknak (saját felszeréléssel) és gyalogosoknak.

Bővebben


Hippokratész
SZEGED

2009. április 29. szerda, 19.00
Az Új Akropolisz szegedi központja, Juhász Gyula u. 36.

Hippokratész görög gyógyító volt, akit a mai orvoslás atyjának neveznek. Orvosi iskolájának nagy ereje a mélységes emberszeretetben és a gyógyítás művészetének nagyrabecsülésében rejlett.

Előadás

Bővebben


Lásd, Értsd, Tedd
— LÉT-elemünk a filozófia

BUDAPEST

2009. április 29. szerda, 18.30
Az Új Akropolisz Központja, Rigó u. 6-8.

Lehetséges alternatíva a globális és egyéni gondok megoldására

17 részes filozófiai és önismereti tanfolyam pszichológiai gyakorlatokkal a mindennapokra

Belépődíj: Az első előadás díjtalan. Azt követően havonta 2800 Ft, diákoknak 2400 Ft.


80 nap alatt az Ember körül
— önismereti kalandtúra

SZEGED

2009. április 30. csütörtök, 19.00
Az Új Akropolisz szegedi központja, Juhász Gyula u. 36.

Az útvonal: India, Tibet, Egyiptom, Kína, itthon

Előadássorozat

Bővebben


Pszichológiáról — emberkedvelőknek
GYŐR

2009. május 5. kedd, 18.00
Mandala Teaház, Sarkantyú köz 7.

Téma: A szerelem

„Én nem tudom mi ez, de jó nagyon…” – régi-új gondolatok a szerelemről mint a teljesség felé vezető útról filozófusok, költők gondolatai alapján.

Teaházi beszélgetés

Bővebben


Férfiak és nők: egyformák vagyunk?
SZÉKESFEHÉRVÁR

2009. május 16. szombat, 18.00
Mokka Kultúrkávézó, Kossuth u. 3.

Kávéházi beszélgetés

Bővebben


 

Ne halaszd holnapra…

Egy reggel, amikor már benézett a szobába a tavaszi napfény, kinyitottam az ablakot, és megütötte a fülemet az a sok madárhang, amely a tél dermedtsége után, mint valami éktelenül vidám zenekar, világgá kiáltotta az élet ébredését. De szinte rögtön elkalandozott a figyelmem arra gondolva, mit is kell most reggel tennem. Hirtelen eszembe jutott, hogy fel lehetne venni diktafonra ezt a hangversenyt. Becsuktam az ablakot, kizárva ezzel mindent csipogást és trillázást. Aztán megálltam: épeszű vagyok, hogy fel akarom venni a hangokat, ahelyett, hogy ebben a pillanatban megállítanám az automatikusan a mindennapi tennivalók felett köröző gondolataimat, kicsit csendben maradnék és inkább figyelnék? Egyáltalán, mikor jönne el az a boldog idő, amikor majd meghallgatnám? Miért nem most? Hova akarom elhalasztani az élményt?

Technikai eszközeink lehetővé teszik képek, hangok tömegének rögzítését, gyűjtögetését. Van, aki úgy kirándul, hogy mindent le szeretne fényképezni, és – bár valóban a szépet akarja megörökíteni – szinte a gép kerül a szeme helyére, és lehet, hogy száz fotóval tér haza, de nem maradt ideje a látottak befogadására. Mennyire más lehetett például egy koncert vagy templomi zene meghallgatása az adatrögzítés korszaka előtt. Ma a húsáruk és a tisztítószerek társaságában hazacipelhetjük szatyrunkban egy lemezen Bach Máté-passióját, és aztán nem biztos, hogy emelkedett pillanatban használjuk fel háttérzenének. Pedig mit viszünk tovább? Nem a reprodukált képeket és hangokat, hanem a pillanat felfedezéseit, ráhangolódásait, amelyeket a lelki „élménymemória” rögzít és alakít frissítő, növelő, nem-fizikai táplálékká.

Mennyi mindent halasztunk el azzal a túlzottan optimista felkiáltással, hogy „most nem, de majd ha lesz rá időm”? Most nem olvasom el, majd később (ebben az esetben valószínűleg a több dioptriát igénylő nyugdíjas korra halmozzuk fel az olvasnivalót); most nem beszélek a munkatársammal, mert sok a dolgom (holott két mondat is elég lett volna, és rögtön oldottabb mindkét ember); most nem gondolkodom erről, majd ha lesz időm (és elfelejtjük azt, ami tapasztalattá érett volna, és nem kellene újra találkozni vele); most nem megyek ki sétálni, majd ha kevesebb lesz a munka (és így múlik el egyik évszak a másik után). Úgy tűnik, nem gazdálkodunk a jelennel, a jövő terhére.

Az „itt és most” bölcs tanácsát könnyebb a fizikai, látható dolgok esetében követni. Szigorúbbak vagyunk magunkkal, nem halasztjuk el a mosogatást, hiszen előbb-utóbb nem lenne miből enni, megcsináljuk a kötelező munkát, mert nem lesz pénzünk. Finomabb szinteken azonban nem ilyen kézzelfogható a mulasztás következménye, hiszen ki vesz észre egy elillant gondolatot, ki szól ránk egy el nem hangzott beszélgetés miatt, és látszólag semmi következménye annak, hogy nem nézegettük a virágzó fákat, és fogalmunk sincs, hogy néz ki egy cinege, mert még egyszer sem álltunk meg megfigyelni. Ezekről nehezebb elhinni, hogy valóban szükség lett volna rájuk. Mert gazdagabbak lettünk volna, kitekintettünk volna a mindennapi, feszített, állandóan intézkedő énünkből, kiszellőztettük volna a folytonosan képeket, asszociációs gondolatsorokat gyártó agyat, és időt adtunk volna annak a belső életnek, amelynek kiüresedésével, sőt gyakran éheztetésével, előbb-utóbb örömtelen, megmagyarázhatatlanul fáradt és gépies lesz az életünk, úgy, hogy magunk sem vesszük észre, mikor vált azzá. Ha egy bevásárlás tervezésével és lebonyolításával nem töltünk a szükségesnél sokkal több időt, ugyanakkor nem vonjuk meg magunktól egy zenehallgatás élvezetét, az sokkal jobban befolyásolja életünk minőségét, mint gondolnánk. És ha magunknak sem engedjük meg a figyelem és csend pillanatait, nehéz elképzelni, hogy mással finomabban bánunk, hogy megállunk, és észrevesszük, hogy akár csak egy kis gesztus is segítene neki. Valaki azt mondta egy temetésen a sír előtt állva: „Milyen jó lett volna, ha a koporsóban fekvő ember életében megkapja azt a sok szép virágot, amely most a sírkoszorúkban virít!”

Akkor reggel aztán szerencsére mégiscsak újra kinyitottam az ablakot, a madarak persze változatlan jókedvvel ontották, ami a csőrükön kifért. Én meg csak hallgattam és figyeltem.

Takács Mária


Filozófia mint életforma

„Cselekedni és bölcsen cselekedni, amikor eljön a cselekvés ideje, várni és türelmesen várni a pihenés idején, ez hozhatja összhangba az embert az események apályával és dagályával úgy, hogy a természettel és a törvénnyel a háta mögött, a jótékonysággal és igazsággal mint vezérlő fénnyel a törekvő csodákat vihet véghez.”
(Helena Petrovna Blavatsky)


A színház a sűrített, koncentrált élet – Peter Brook munkássága

Van egy eszköz az ember kezében, amely segíthet megérteni belső folyamatait és megtisztítani a pszichéjét. A színház. Sok nagy civilizációban az istenek ajándékának tartották, amelyet azért kapott az ember, hogy a fejlődését segítse. Egy ősi indiai szövegben, a Natyasastrában így írja le egy mítosz a dráma születését:

„Abban az időben a világ mélyre süllyedt a bűnbe. Az emberek esztelen szenvedélyek rabjai voltak. Új eszközt kellett találni, mely kellemes a szemnek és a fülnek, s egyszersmind nevelő hatású, amely majd fölemeli az emberiséget. Ezért Brahma, a Teremtő, a négy véda részleteiből összeállított egy ötödiket, az előadások védáját. Az új védát átadták Bháratának, aki ember volt, és Bhárata, száz fia és a Brahma által küldött égi táncosok segítségével, megrendezte az első színdarabot. Az istenek lelkesen segítettek az új művészet kifejezőeszközeinek gazdagításában.”

Peter Brook, akit az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb színházi rendezőjének tartanak, Az üres tér című könyvében foglalja össze alkotói nehézségeit, a színház megújítására irányuló elképzeléseit és ars poeticáját. A legnagyobb nehézségnek azt tartja, hogy a színház eltávolodott eredetétől:

„Évszázadok kellettek ahhoz, hogy az orfikus misztériumokból gálaest legyen – lassan és észrevétlenül, cseppenként vizezték fel a bort.”

A színház, mivel szent rítusokból ered, képes megragadni az életünket meghatározó, láthatatlan folyamatokat. Brook szerint, ha a rítusok, szertartások elvesznek, akkor újakra van szükség, hogy a színházi élmény ismét a lélek táplálékává válhasson. Olyan ceremóniává, amely a szent időbe és térbe sűríti az élet játékát. A szent térben és időben mindennek jelentősége van, minden mozzanat fontos. Brook módszereiben ezt az elvet követi:

„Gyakran használunk próbatérnek egy szőnyeget, a színészek számára nagyon egyszerű szabállyal: a szőnyegen kívül a hétköznapi életben vagyunk, azt csinálunk, amit akarunk, pazarolhatjuk az energiánkat, végezhetünk jelentéktelen mozdulatokat, vakarhatjuk a fejünket, elalhatunk... Mindennek nincs jelentősége, de amint a szőnyegre lépünk, követelmény, hogy világos szándékunk legyen, vagy inkább azt mondanám, hogy intenzíven éljünk.”

A színház képes megmutatni az életet koncentráltan, esszenciálisan, ha a rendező és a színész tudatában van ennek a lehetőségnek, és munkájában ezt tartja szem előtt. Brook szerint ebben nagy szerepet játszik a közönség. Figyeli és átéli a játékot, együttműködik a színésszel. A francia nyelvben az egyik szó, amellyel a közönséget, nézőket jelölik, az assistance. A néző asszisztál, részt vesz az előadásban figyelmével, képzeletével. Nélküle nincs értelme a színháznak, nincs kinek átadni az üzenetet.

Brook arra is figyel, hogy legyen mit üzenni. Mindig olyan darabokat választ, amelyek a szent térbe illő, létfontosságú témát dolgoznak föl, és felidézik azokat a hagyományokat, amelyekben a régi színházi rítusok gyökereztek. Ilyen például az indiai eposz, a Mahábhárata, amelyből színházi előadást és filmet is rendezett. A Mahábhárata, amelyet az ötödik védának is tartanak, az emberiség történetét dolgozza föl a kezdetektől, azzal a céllal, hogy bevésse a Dharmát az emberek szívébe.

A Dharma a kozmikus törvény, amely fenntartja a világ rendjét, és amely alól az ember sem vonhatja ki magát. Minden embernek van saját személyes dharmája is, amely összhangban van az egyetemes Dharmával, annak egy darabkája. Amikor letérünk a dharmánkról, a kiszabott utunkról, akkor a karma (az ok-okozat törvénye) lesz az, ami visszatérít minket a helyes irányba. Ez persze szenvedéssel jár, amit gyakran úgy élünk meg, hogy az élet igazságtalan, holott csak szembesülünk azokkal a következményekkel, amelyeknek a magjait korábban elvetettük.

Peter Brook egy évtizedet dolgozott együtt Jean-Claude Carrière francia íróval az eposz színrevitelén. Az eredmény egy olyan 9 órás előadás lett, amelyben 16 nemzet 25 színésze vett részt, és amely bejárta a világot. A világturné 3 évig tartott, és a közönség mindenütt érzékenyen reagált a darabra.

Peter Brook rendezéseit mindig nagy érdeklődés övezi, és ő mindent meg is tesz, hogy munkái érdekesek legyenek, az unalmat ugyanis a színház halálos ellenségének tartja. Hangsúlyozza, hogy a színpadon zajló játéknak tele kell lennie élettel. De ez nem elegendő, szükség van olyan mondanivalóra, ami a közönség legmélyebb lelki szükségleteit elégíti ki. Enélkül a színház a könnyű szórakoztatás eszközévé válik, amely bármikor elhagyható esti program lesz a mindennapok forgatagában.

„A színházban mindig ugyanoda érkezünk vissza: nem elég, hogy az írók és színészek tapasztalják a kényszerítő hatású szükségletet, a közönségnek is tapasztalnia kell... Feladat olyan műveket teremteni, amelyek a nézőtéren tagadhatatlan éhséget és szomjúságot okoznak.”

Ehhez a színháznak újra ünneppé kell válnia, amelyet átélve a néző másként távozik, mint ahogyan érkezett. Ez nagyon nehéz feladat, mert csupán néhány óra áll rendelkezésre. De ha ez az idő koncentrált, magába sűrítheti azt a tapasztalatot, amely elindítja a belátást és a belső átalakulást.

„A színház az az utolsó fórum, ahol a szellem győzelme még mindig elképzelhető, még mindig nyitott kérdés. Világszerte számos néző igennel válaszolna erre a kérdésre, és elmondaná, hogy egy színházi élmény segítségével igenis látta már a láthatatlan arcát, s ez az élmény messze túlhaladta önnön élettapasztalatait. Állítani fogja, hogy a szépségtől és szerelemtől izzó Oidipusz, Berenice, Hamlet vagy Három nővér előadások lángra gyújtják a szellemet, és figyelmeztetik arra, hogy a hétköznapok szürkeségével nem ér feltétlenül véget minden.”

A színház a sűrített, koncentrált élet. De az élet maga is egy színpad, ahová megérkezünk, hogy eljátsszuk a főszerepünket, amit a dharmánknak is nevezhetünk. Törekedni kell, hogy megértsük, mi is ez a szerep, és meglássuk a benne rejlő lehetőségeket. A színész játéka akkor jó, ha intenzív, ha minden pillanatban jelen van. Így minden perc jelentőséget kap, nincs elfecsérelt idő. Ha akárkiből valakivé, hétköznapi, szürke figurából életünk főhősévé szeretnénk válni, akkor nem cselekedhetünk akárhogyan. Tisztán kell látni a célokat, hogy tetteinknek, szándékainknak határozott iránya lehessen. És folyamatosan figyelnünk kell a többi szereplőre is, akik ugyanúgy résztvevői a nagy közös színdarabnak.

Szabados Éva


Szellőztető

Egy játékos barangolásra – avagy egy barangolós játékra – hívja olvasóinkat a Szellőztető rovata.

Biztosan többen tapasztalták, hogy ha messziről jött vendégeknek mutatják be városukat, falujukat, akkor egy kicsit az idegen szemével nézve maguk is jobban felfedezik lakóhelyük szépségeit, amelyek nem is olyan rejtettek, csak éppen nem figyelünk rájuk. Játékunk célja éppen ez: észrevenni a szépet és értékest magunk körül.

Időszámításunk első századaiban szerte a Római Birodalomban népszerű volt a Mithras-kultusz. Hol található hazánkban a képen bemutatott Mithras-szentély?

A) Tác
B) Óbuda
C) Fertőrákos

A helyes válasz megtekinthető itt.


Azt mondták... a cselekvésről



„A munka a láthatóvá vált szeretet.”
(Khalil Gibran)

„Semmi munka sem természetellenes a kéznek és a lábnak, míg a kéz a kéz, a láb a láb dolgát végzi. Így az embernek mint embernek sem természetellenes a munka, míg az ember feladatát végzi. Ha pedig nem természetellenes, akkor nem is rossz számára.”
(Marcus Aurelius)

„A tétlenségnél minden munka kellemesebb, ha az ember eléri azt, amiért fáradozott, vagy legalább tudja, hogy el fogja érni.”
(Démokritosz)

„A munka a mozgásnak, végül pedig az egyensúly elnyerésének ideális módja. Amikor egy dolog, egy feladat jól fejeződik be, vagy egy kitűzött cél megvalósul, az ember mindig megsejti valamennyire a végső egyensúlyt, amely felé tart. Kitűnő ösztönző erővé válik, hogy merjünk egyre nagyobb célok és egyre jobb eredmények felé haladni.”
(Delia Steinberg Guzmán)

„Úgy kell dolgoznunk, mintha örökké élnénk, s úgy kell élnünk, mintha holnap kellene meghalnunk.”
(Talmud)

„A tétlenség még nem szabadítja meg az embert a tevékenységtől; a cselekvésről való lemondással még nem éri el a tökéletességet.”
(Bhagavad-gíta)

„Tedd, amit a természet kíván. Fogj munkához, ha teheted, de ne tekingess körül, hogy tudomást vesz-e valaki róla. ... Érd be azzal, ha a legcsekélyebb haladást észleled, s ne gondold, hogy ez az eredmény valami kis dolog.”
(Marcus Aurelius)

„A leginkább az a munka fáraszt, amelyet nem végeztünk el.”
(Eric Hoffer)

„Még ha étel, ital nem jól esik, ha álom nem kell, ha szép nő szava nem melegít: hagyján; de mikor már a munka nem ízlik, az már nagy nyavalya.”
(Jókai Mór)

„Terád csak a cselekvés tartozik, sohasem annak gyümölcse.”
(Bhagavad-gíta)

„Nagy bölcsesség a cselekvésben nem hirtelenkedni és makacsul a maga tetszéséhez nem ragaszkodni.”
(Kempis Tamás)

„És mit jelent az, hogy szeretettel munkálkodjatok? Ezt jelenti: sződd a szövetet a szívedből vett szálakkal, mintha szerelmesed öltené majd magára. Ezt jelenti: építsd a házat olyan szeretettel, mintha szerelmesed lakoznék majd benne. Ezt jelenti: vesd a magot gyöngédséggel és arass örvendezve, mintha szerelmesed élvezné majd gyümölcsét. Ezt jelenti: tölts meg mindent, amit megalkotsz, a benned lévő szellem leheletével”
(Khalil Gibran)

„Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munka hozadékáért, hanem példaadás kedvéért és a henyélés elkerülésére.”
(Assisi Szent Ferenc)

„A legjobb munka az, amit elégedett ember adott ki a kezéből.”
(Victor Pauchet)

„A tetterő energia. Ahhoz, hogy egy belső érték valóban érvényesüljön, sok energia ráfordítására van szükség. Hiszen az igazi érték nem csupán egy adott pillanatban érvényesül, hanem kitart egy egész életen át.”
(Delia Steinberg Guzmán)

„Az ihlet létezik, de munka közben kell rátalálni.”
(Pablo Picasso)

„A szótár az egyetlen, ahol az eredmény megelőzi a munkát.”
(Vidal Sasson)

„Sokszor az jár el igazságtalanul, aki valamit nem csinál, nemcsak az, aki valamit csinál.”
(Marcus Aurelius)

„A közmondás is azt tartja, hogy a kezdet: fele az egész munkának, és a jó kezdetet mindnyájan mindig dicsőítjük.”
(Platón)

A marhahajcsár és Héraklész

„A marhahajcsár szekeret hajtott a faluba. A szekér beesett egy mély szakadékba. Segítenie kellett volna, ő azonban tétlenül leült, és könyörögni kezdett, de csak Héraklészhez, mert valamennyi isten közül őt tisztelte a legjobban. Az isten váratlanul megjelent előtte, és így szólt: »Ragadd meg a kereket, ösztökéld az ökröket, az istenekhez pedig akkor fordulj, amikor magad is tettél már valamit, egyébként hiába fohászkodsz hozzájuk.«”
(Aiszóposz)


Nyomtatható változat letöltése pdf-formátumban.

Kérjük, küldjön üzenetet az elehir[kukac]ujakropolisz.hu (elehir[at]ujakropolisz[dot]hu) címre, ha a hírlevéllel vagy a megérkezésével kapcsolatban bármilyen észrevétele van.

"Új Akropolisz Filozófiai Iskola" Kulturális Közhasznú Egyesület - © 2009