Az egyiptomi istenek

Előadás
Kezdete
2019.11.18. hétfő 18:30
Vége
2019.11.18. hétfő 21:00
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Részvételi díj
díjmentes program

Az egyiptomi istenek

Sokatmondó szimbólumok, egy nép emberről és világról szóló tudásának őrzői

Számtalan kisebb-nagyobb fontosságú isteni lény képével találkozunk az ókori Egyiptomban. A templomok, sírok falára, szarkofágokra, papiruszokra vésték, rajzolták őket. Nem mindig könnyű kiigazodni ezeken az ábrázolásokon, hiszen néha ugyanaz az isteni erő egészen más alakban, attribútummal jelenik meg. Ha szerencsénk van, akkor megtaláljuk a nevét a képe mellett… De mikor voltak jelen az istenek a hétköznapi ember életében? Erre a válasz: „mikor nem?”. Gyakorlatilag a természet bármelyik megnyilvánulása sugallhatta a láthatatlan jelenlétét, de nem úgy, hogy egy az egyben azonosították volna őket. Inkább felismerték egyik-másik jellegzetességüket és azt tisztelték, mint isteni erőt. Például a Nílusban az egyiptomiak nem láttak istent, de áradását istenként ábrázolták, és áldoztak neki. 

Egy istenség megjelenítéséhez sokféle különböző formát, nevet kellett használni, hiszen az isten az érzékelhető valóság mögötti erőt jelenti. Ő maga azonban teljes valójában láthatatlan és megfoghatatlan az ember számára, kivéve, amikor az leveti korlátozó testi hordozóját és halálában szemtől szembe találkozik istennel. Ekkor azonosul vele, felveszi a nevét, hiszen a múlandón túl maga is halhatatlan.

Az egyik üzenet és tanítás, amelyet ettől az ókori civilizációtól kaphatunk, éppen ebben a tiszteletben rejlik, amit az ember képes érezni az élő világgal, környezetével szemben. Szentnek látta, érezte egy növény, egy állat, egy természeti jelenség egyik-másik jellegzetességét, és tiszteletre alapozott, évezredeken át fennmaradó társadalmat hozott létre. Nem a folyamatos gazdasági növekedés volt az érték, hanem a fenntartható harmónia az ember és környezete között. 

• Az istenek ábrázolásának szabályai
• A Halottak könyvének kiemelkedő istenei

A program tárlatvezetéssel és Szenet játékkal záródik.

Előadó