Versengés vagy együttműködés

kultcikk_1.jpgMindenki ismeri azt a 18. században, a kapitalizmus hajnalán született elméletet, amely szerint a gazdaságot, a technológiai fejlődést és végső soron az emberi evolúciót is a versengés viszi előre. A modern közgazdaságtan ugyan már régen meghaladta ezt az álláspontot, hiszen az első nagy gazdasági világválság óta nem létezik szabad versenyes kapitalizmus, a versengés fontossága annyira erősen beitta magát a köztudatba, hogy a közhiedelem még mindig igaznak gondolja. Még ma is sokan meg vannak győződve arról, hogy a gyerekeket a versengés révén lehet életképes felnőttekké nevelni, hogy a versengés a leghatékonyabb motiváció, és hogy a versengésnek köszönhetően lemennek az árak és javul a minőség. Sokan hirdetik, hogy kizárólag a versengéstől fejlődhet tovább a technológia a megfelelő ütemben, és úgy általában az emberiség túlélése, fejlődése is a versengéstől függ.

Az eredeti elméletet Adam Smith skót természetfilozófus, az 1776-ban megjelent A nemzetek gazdagsága című könyvében fogalmazta meg. Ennek lényege, hogy nyugodtan engedni kell, hogy a piaci résztvevőket a személyes érdekük, az önzésük, azaz az egyéni hasznuk maximalizálása vezérelje, mert majd egy „láthatatlan kéz”, mint szabályzó eszköz eléri, hogy ebből mindenkinek jó származzon. Azzal érvel, hogy az iparos igyekezni fog minél olcsóbban, minél jobb árut előállítani, és ez végül mindenkinek a hasznára lesz, mert mindenkinek lesz elegendő cipője, és gázszerelőből, tanárból, ápolóból sem lesz hiány, ehhez nem kell és nem is szabad központilag beavatkozni.

Adam Smith persze nem gondolkodott az olyan területekről, amelyek rövid távon nem hoznak hasznot, azaz az embereknek nem éri meg ezekkel foglalkozni. Őt kizárólag az vezérelte, hogy megalkossa azt az ideológiát, amely lehetővé teszi, hogy a bimbózó polgárosodás és ipar kiszabaduljon a központi irányítás béklyói alól.

A versengés elméletének támogatói szerint az állatvilágban is a legjobb, a legerősebb tud érvényesülni. A természetben farkastörvények uralkodnak, a nagy hal megeszi a kishalat, az erősebb elpusztítja a gyengébbet, és ez teszi lehetővé, hogy a faj erősödjön. Sőt, az emberré válást is ebben a versengő környezetben, a túlélésért folytatott küzdelemmel magyarázzák, és úgy gondolják, hogy ez a folyamat örökké garantálni fogja az emberi faj túlélését, fejlődését. Azt már kevesebben tudják, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, azaz melyik volt előbb, Darvin evolúciós elmélete, vagy Adam Smith láthatatlan kéz elmélete. A versengés hívei keresztbe hivatkozzák egymást, pedig a mítosz már több szempontból is megdőlni látszik, mind az evolúciót, mind a gazdasági folyamatokat illetően.

Talán érdekes lehet tudni, hogy Adam Smith elmélete 100 évvel megelőzte Darvin elképzelését. Evolúciós elméletének megalkotásakor Darvin merített Adam Smith elméletéből és nem fordítva. Természetesen nem állítjuk, hogy a természetes szelekció ne létezne, csupán arról van szó, hogy az önmagában még nem kielégítő az evolúciós folyamatok megértéséhez. Önmagában a versengés még nem ok arra, hogy az egysejtűből kifejlődjön a szirti sas, mint csúcsragadozó, vagy az ember. A természetben is megfigyelhető ugyanis, hogy különböző fajok szimbiózisban élnek, azaz olyan társulásban, amelyben hatékonyan támogatják egymást. A farkasfalka vezére is megelégszik azzal, hogy eldöntik, ki az alfahím, de nem törekszik mindenáron a második legjobb vadász elpusztítására, elkergetésére – hiszen a farkasok is csapatban vadásznak, azaz náluk az együttműködés az életben maradás fontos feltétele. A versengés voltaképp arról szól, hogy eldöntsék, ki legyen az irányító, mert együttműködésük alapja az egyértelmű hierarchikus rendszer.

kultcikk_2.jpgMásrészről a gazdasági válságok és a természeti erőforrások kontrollálatlan felélése már bebizonyította, hogy szükség van intelligens központi beavatkozásra, különben az emberiség elpusztítja önmagát. Ha szabályozások nélkül, csak a gazdasági erőviszonyok figyelembevételével élhetnek a piac résztvevői az erőforrásokkal, akkor a rövid távú haszon érdekében kipusztítanak létfontosságú erdőségeket, beszennyezhetnek területeket, felélnek erőforrásokat. Erre rengeteg, mai napig fájó példa van már a történelemben.

Vegyük azt is figyelembe, hogy egyre több cég ismeri fel az együttműködési készség, képesség szerepét, amely nemcsak jobb emberi körülményeket teremt, de a hatékonyságot is növeli. Egyre több olyan cég van, ahol már a felvételi folyamat során vizsgálják, ki képes együttműködni. Ma már természetes, hogy a kreatív munkát is csapatban végzik az emberek, lehetőleg vegyes csapatokban, mert megfigyelték, hogy ez jó hatással van a kreativitásra, az innovációra. A magányos farkasok kora lejárt, ma már csapatban dolgozunk.

Ha csak a jelent vizsgáljuk, elég egyértelmű, hogy hova vezetett a gazdasági, vagy éppen a katonai versengés: már túl vagyunk több gazdasági összeomláson és az emberiség apránként feléli környezetét és elpusztítja mindazt a civilizációs értéket, amit komoly véráldozattal hozott létre évszázadok alatt. Ma már több olyan állam van, amely fegyvereivel az egész földet képes lenne elpusztítani, és hajlandó is rá, hogy ha kell, ezeket bevesse.

A helyi érdekek ütközése miatt nehezen létrehozott szövetségek bomlanak fel egyik pillanatról a másikra. Az Európai Unió eresztékei recsegnek, ropognak, de az egyes országok egysége sem olyan stabil már, mint régen; a gazdagabb régiók mind elszakadni vágynak a szegényebbektől. Ha így folytatjuk, hamarosan a megyék városokra és vonzáskörzeteikre esnek szét, és ismét elérjük az egymással hol háborúzó, hol szövetséget kötő városállamok szintjét és beköszönt az új középkor.

Szükség van arra, hogy beszéljünk az együttműködés fontosságáról. Szükség van olyan emberekre, akik képesek korlátozni önzésüket, versengő ösztöneiket, és egy magasabb emberi szintet megvalósítani, az együttműködő embert. Természetesen ez nem könnyű vállalkozás, hiszen nemcsak önmagunkon kell győzelmet aratnunk, de le kell győznünk a kölcsönös bizalmatlanság sárkányát is. De talán éppen ez, a nehézség, a kockázat teszi igazán emberhez méltóvá ezt a törekvést! Ami nehezen megvalósítható, az értékes is az emberek szemében, és nem fogják engedni, hogy apróságokon, lényegtelen félreértéseken, kisebb súrlódásokon elússzon. Az együttműködni képes ember a jövő embere, és többet jelent annál, hogy kisebb csoportokban képes együttműködni. Az igazi együttműködés azt jelenti, hogy harmónia alakul ki nézeteink és tetteink, ember és ember, ember és természet, ember és Sors között. Ez pedig a boldog és hiteles ember jellemzője.

Szerző