A mindennapok hőse

    mindennapok hőse

    Mostanában sok minden nem „menő” már, mint például a hősiesség, az élet hősi felfogása. Könyvekbe való témának tartják, ráadásul nem is a történelemkönyvekbe, hanem a gyerekeknek szóló fantasztikus történetek közé illőnek. Ezek a mese- vagy mozihősök szórakoztatják el őket, hacsak fel nem bukkan egy újabb pszichológus, aki azzal áll elő, hogy az efféle meséktől sérül a gyerekek lelkivilága.

    De a divathullámoktól eltérően, az élet gazdag tárházában sokkal több hősiességgel találkozhatunk, mint amit annak tartunk. Nem a nagy emberekről van most szó, akik az irigy, besározó rágalmak ellenére is saját fényüket sugározzák a múltból, nem. A kis, hétköznapi hősökről beszélünk, akik bátor tetteket visznek véghez titánokhoz méltó erőkifejtéssel, bár nem haladták meg az emberi szintet.

    Mindenkinek megvan a saját mérete. Mindenkinek megvannak a maga érzelmei és gondolatai, álmai és törekvései. Mindenki vágyik arra, hogy többé és jobbá váljon, hogy egy kicsit hozzátehessen a világhoz... És mindenkiben, akire mindezek jellemzőek, ott él a mindennapok hőse, aki nem sajnálja az erejét arra, hogy álmaiból minél többet megvalósítson.

    Ha egy tehetséges író megírná ezeknek a névtelen szereplőknek a viszontagságait, akkor tollforgatásától a szereplők hősökké, a viszontagságok pedig hőstettekké nemesülnének, mert képes lenne kiemelni minden tapasztalat és minden pillanat értékét.

    Amikor az ókori filozófia magasztalta és elismertté tette a hősöket, akkor ezt, azt hiszem, nem csak a harctéri hőstetteik vagy a különleges testi-lelki teljesítményük miatt tette. Nem egy filozófusnál vélek felfedezni halk, finom ösztönzést arra, hogy kövessük ezeket a hősöket a saját, egyszerű életünkben is, abból a harcállásból kiindulva – miért is ne lenne az? –, amely a sorstól mindenkinek megadatott.

    Az élet hősi felfogása nem merül ki egyetlen csatában, ahogyan nemcsak egyetlen egy nehéz helyzet fordult elő, amelyből győztesen kerültünk ki. Ezért beszélünk életfelfogásról, és nem csupán az élet egyik-másik pillanatáról. Az életfelfogás olyan, mint egy irány, egy út, amely több-kevesebb kacskaringóval bár, de egy adott célhoz vezet.

    A hősiesség tehát azt jelenti, hogy minden napunkat, minden tettünket próbának fogjuk fel, amelyben az összes erőnket megmozgatjuk, a fizikaitól az intelligencia és a lélek finom erejéig. Olykor elbukunk, de ugyanannyiszor fel is állunk... Látod a hőst magadban? Adj neki helyet, és meglátod, olyanná szilárdul majd benned, mint egy belső tartóoszlop.

    Legyünk mindannyian hősiesek: váljunk másmilyenné, jobbá, legyünk tiszták, becsületesek és ésszerűek, kövessük a természeti filozófiát egy olyan korban, amelyben a legtöbb ember a semmiségeknek és a tudatlanságnak élve önpusztításba sodródik.