A megújulást meg kell érdemelni

    Szerző

    Uroborosz A természetet nem az idő múlására emlékezteti az évszakok váltakozása… az embert sem kellene. Az idő nem múlik: az idő a saját farkába harap… és itt vagyunk megint a megújulás küszöbén. Évről évre a természet megifjodásának vagyunk tanúi: a talaj, a rügyek, az állatok, az égbolt színei… minden újjászületik. Mintha magától, minden erőfeszítés nélkül történne az egész, mert a felszín csupa öröm és virágzás, de nem látjuk a mélyben végbemenő folyamatokat. Az ember szempontjából nézve éppen ez a kettősség a figyelemre méltó: a formák megújulását megelőzi a belső átalakulás.

    Miféle mélyen zajló munka szükséges az ember megújulásához? Egyértelműen a lelki felfrissülés a tét, hiszen minden, ami belőlünk látható, beleértve a testet is, csupán követi a lelket. Tanuljunk megint a természettől! A tavasz a természet fiatalsága és az azzal járó merészség és derültség. Nem kell mást tenni, mint lelkileg megifjodni, mert ezzel visszatér a kezdeményezőkészség, a bátorság és a jókedv.

    A belső megfiatalodáshoz nincs szükség arra, hogy valami újra tegyünk szert. Éppen ellenkezőleg: le kell rakni a súlyokat, mint ahogyan a nehéz téli kabátot is levesszük. Vissza kell találni ahhoz, amit már tudtunk és éltünk. A lélek szempontjából ez a viszonyulásunk átalakításának felel meg. Megteheted, hogy új életet kezdj – Marcus Aurelius szavai valahogyan így csenghettek –, csupán új szemmel nézz rá a régi dolgokra. Ezzel az intéssel találkozhatunk bölcs elődeinknél és kortársainknál egyaránt, és akik mondják, valószínűleg tudják a titkot: változtasd meg a viszonyulásodat, és megváltozik a világod!

    Megújulásunk egyik legnagyobb akadálya az, hogy temérdek elvárást támasztunk az élettel szemben. Az elvárások megkeserítik az emberek életét, bomlasztják a kapcsolatokat, erőszakhoz vezetnek. „Megérdemlem.” – „Nem érdemlem meg.” hajtogatjuk csendben vagy hangosan, értve ez alatt: „Kapjam meg, amire vágyom!”, illetve „Ne legyen részem abban, ami nincs ínyemre”. A világképünk a vágyak hatására hihetetlen mértékben egy olyanra egyszerűsödik le, ahol a vak Véletlen osztogatja a sorsot az arctalan embereknek. És ami a legrosszabb: az ilyen életben az idő csak múlik, az ember pedig belülről megöregszik.

    Már nem meri elhinni, hogy jobb sorsot is elérhet, hogy alakíthatja az eseményeket, hogy egy egyedi, megismételhetetlen történet főszereplője. Hős, aki legyőzi élete sárkányait, miközben megőrzi lelke tisztaságát és nem szennyeződik be a harc alatt. Ha valaki gyermekded mesének tartja saját hőstörténetét, akkor „kinőtte” az álmait, és sürgősen szüksége van belső megújulásra.

    Valóban, mindenki meg szeretne újulni, elfelejtené, ami bántja, rendbe hozná megromlott kapcsolatait, ismét örömmel dolgozna, tanulna, s újra reménnyel szeretne tekinteni a jövőbe, de mégsem tudja mindenki végigvinni a megújulás folyamatát. Mert valójában folyamatról van szó, amely nem megy egyik pillanatról a másikra, ahogyan a természet sem érlel gyümölcsöt abban a percben, amikor a fán az első virág szirmot bontott.

    BimbóAzzal kell kezdenünk, hogy lerakjuk az elvárásokat, apránként, ahogy észrevesszük, hogy feltámadnak bennünk valamivel kapcsolatban, és helyette lelki fiatalságra jellemző, másik viszonyulást veszünk fel:

    – kíváncsian nézünk a világra, nem szégyellve esetleges tudatlanságunkat,
    – bátran meg merjük tenni vagy ki merjük mondani – a hibáktól sem riadva vissza –, amitől eddig féltünk,
    – megengedjük magunknak a jókedvet, keresve az élet humoros oldalát.

    Ne múljon el nap úgy, hogy nem gondolkodtunk el valamin, nem vállaltunk fel egy nehéz lépést, és úgy se, hogy elfelejtettünk volna mosolyogni. Tanuljunk! Merjünk! Mosolyogjunk! …És tartsunk ki, akkor is, amikor régi leckének tűnik a feladvány… Akkor is, amikor könnyebb lenne elcsüggedni és feladni, mert megint nem sikerült… Akkor is, amikor barátságtalan tekintetek kísérnek, és a szeretet hiányától szenvedünk…

    Gyakorlással, ismétléssel, kitartással fogjuk megérdemelni a megújulást. És azt, amivel a tavaszi megújulás nyáron majd megajándékoz: a lelkünk fáján érlelt gyümölcsöt. Boldog lesz, akit megkínálhatunk vele, mert boldog, aki érlelte.

     

    Olvastad már?
    Janus-arcú kezdet
    A megújulás
    A mosoly
    A köszönés