Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Szociális csoportja havonta megrendezi a „Játékvarrás egy mosolyért” programját, ahol többek közt színes játékokat varrnak a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis gyógyulóinak. A következő alkalom február 23-án lesz, az eddigi tapasztalatokról Mészáros Veronikával és Bíró Hajnalkával, a csoport két önkéntesével beszélgettünk.
Új Akropolisz: Hogy merült fel a játékvarrás ötlete?
Mészáros Veronika: Mónika, a szociális csoport egyik tagja hallott egy riportot a Klub Rádióban a Tűzoltó utcai Gyermekklinika főnővérével. A riportban elhangzott, hogy a kórház dolgozói minden évben mikuláskor és karácsonykor megajándékozzák azokat a gyerekeket, akik a kórházban töltik az ünnepeket. A csomagokat a saját pénzükből és a Tűzoltóság támogatásával állítják össze, de szívesen fogadnak adományokat, felajánlásokat is. Mónika ügyes kézműves, innen jött az ötlet, hogy kézzel varrott játékokkal gazdagítsuk a csomagokat.
ÚA: Hogyan illik össze ez a tevékenység egy filozófiai iskolával?
MV: A filozófus a bölcsesség szerelmese, ez a szerelem pedig cselekvésre ösztönzi. A bölcsességnek az is része, hogy mindaz a nemes eszmény, amire a négy fal között jutunk és amiről el lehet beszélgetni, pl. a jóság vagy igazságosság, azt a gyakorlatba is igyekszünk egyre jobban átültetni. Egyesületünk egyik alapelve az egyetemes testvériség támogatása, amely az emberi méltóság tiszteletén alapul, és felülemelkedik mindenféle másodlagos emberi jellegen alapuló különbségtételen. Így az odaadás, a gondoskodás az ember szűkebb vagy tágabb környezetéről, világnézetünkben mindez a filozófia része.
ÚA: Ki vehet részt az akcióban, kell-e hozzá előzetes gyakorlat? És saját eszközök, alapanyag?
Bíró Hajnalka: Mindenkit örömmel fogadunk, aki szívesen szánja rá az idejét, hogy eltöltsön egy vagy akár több nyugalmas órát ezzel a szinte meditatív tevékenységgel, méghozzá úgy, hogy közben biztos lehet benne, segít mosolyt csalni egy beteg gyerek arcára. A játékvarrás nem igényel különös előképzettséget, varrótudományt, kézügyességet. Valójában a játékokat gyerekek is elkészíthetik, elég némi türelem és kitartás. Minden eszközzel és alapanyaggal készülünk mi is, de ha valaki szívesebben használja a saját, jól bejáratott varrótűit, azt is megteheti.
ÚA: Mindig ugyanazokat a sablonokat használjátok, vagy változtattok a figurákon? Esetleg más is készül nálatok?
BH: Vannak előre elkészített sablonjaink, de nem szeretnénk gátat szabni a kreativitásnak, minden ötletet, javaslatot, új mintát szívesen fogadunk. A legjobb, ha minden elkészült darab egyéni és különleges, épp mint a leendő tulajdonosaik. Az állatfigurákon kívül színes, vidám mintájú huzatokat is készítünk a gyermekek infúziós palackjaira. Ezeket utóbb meg is tarthatják, hazavihetik a kórházból.
ÚA: Hogy jutnak el a címzettekhez az ajándékok?
MV: Az elkészült játékokat és huzatokat összegyűjtjük, és egy-egy nagyobb csomagban adjuk át a főnővérnek.
ÚA: Mik az eddigi tapasztalatok, hogyan fogadják a gyerekek a játékokat?
MV: A játékok átadásáról minden esetben a főnővérrel egyeztetünk, ő vezényli le a teendőket, hiszen ő járatos benne, hogyan a legjobb a gyermekeknek. Személyesen mi még nem jártunk a kórtermekben. Természetesen nagyon kíváncsiak lennénk a reakciókra, jó lenne látni azt a bizonyos mosolyt, ami a programunk hívószava is, de a legfontosabb, hogy megtegyük, ami tőlünk telik. Az ember mindig emlékeztetheti magát, hogy a jó és előremutató cselekedetek elérik a céljukat akkor is, ha nem jár érte elismerés.
BH: Mindazonáltal az ápolónők visszajelzései nagyon pozitívak, újra és újra mondják, hogy várják munkánk újabb gyümölcseit. Az infúziós zsákokat elfedő huzatok ötlete már bennük merült fel. Ez különösen nagy öröm, inspirál a további programok meghirdetésekor, hogy tudjuk, nemcsak kellemes, de hasznos tevékenységre is invitálhatjuk azt, aki eljön hozzánk havonta egyszer szombaton.
Az Új Akropolisz szociális akciója gyermekekért
Esemény típus
Szociális akció
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Helyszín link
Előadó
Szerző