Mezey Eszter
Mit tanít: filozófiai önismeret, erkölcsfilozófia
Végzettsége: pedagógus, képzésben lévő mentálhigiénés szakember
Foglalkozása: táncterápiás csoportvezető, gyászfeldolgozás specialista
Kedvenc területe, érdeklődési köre: tánc, írás, alkotás
Hatékony szellemi gyakorlatok
Apáti János, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola instruktora 2026. március 10-én este többször is jelentéssel teli csendet teremtett a hallgatóság körében a “Hatékony szellemi gyakorlatok” című Filo-Café programja közben. A szegedi Süti nem süti helyszínén az előadó kifejtette, hogy a szellemi gyakorlatok lényege, hogy elősegítsék az ember belső növekedését, és megkönnyítsék a saját szellemiségéhez való hozzáférést. „Szelleminek a minden emberben kivétel nélkül ott lakozó isteni részt értjük” – magyarázta Apáti János –, „amely a személyes érintettségünkön túli létező. Ez a legbelsőbb részünk, létünk lényege, a halhatatlan önmagunk, vagyis lelkiismeretünk, önzetlenségünk, emberségünk és fogékonyságunk az érzékfeletti világ iránt.
Slow & flow – kreatív délután a Concordia Kultúrműhelyben
- Sématörés – avagy mit kezdjünk a hozott mintáinkkal? (előadás)
- Üveg mécsestartó festés – saját készítésű dekoráció az ünnepekre
- Öko-zacskó varrás – egy lépés afelé, hogy kevesebb műanyag zacskót használjunk
- Mozgásmeditáció – figyeld, és merülj el mozdulataidban!
Slow & flow – kreatív délután a Concordia Kultúrműhelyben
Flow és derű – tartósabb örömök felé (előadás), Szimbólumfestés / bevásárlótáska varrás használt anyagokból / saját mosógél készítés (választható), Mozgásmeditáció.
„És úgy írta meg azokat szép renddel...”
Noha nem Bonfinié az első a magyar történelmet feldolgozó munkák közül, művének jelentősége a nemzeti történetírás szempontjából mégis igen jelentős, ugyanis egy teljesen új, reneszánsz szemléletet honosított meg hazánkban, amivel a történetírást szaktudománnyá emelte. Munkamódszerét tekintve több mint ötven írott forrás felhasználása mellett rendszeresen szóban is kikérdezte kortársait az események alakulásáról, figyelembe vett szóbeli, családi hagyományokat, de papírra vetette saját megfigyeléseit is.