Delia Steinberg Guzmán

Az örök ifjúság

A művészek keze munkáját dicsérő festmények, szobrok, az ókori építmények domborművei és képei a hősöket és hősnőket mindig fiatalnak ábrázolják. Ez talán a művészeti alkotás nyilvánvaló változatlanságának köszönhető, hiszen nem tud megjelenni rajta az öregedés. Mégis valószínűbb, hogy különleges jellemzőként mindig szándékosan kihangsúlyozták a fiatalságot.

Környezetünk minősége

Többé vagy kevésbé mindannyian aggódunk amiatt, hogy környezetünk egyre rosszabb állapotban van. Itt nincs most helye annak, hogy elemezzük mindazt a sokféle tényezőt, amely hozzájárult a helyzet kialakulásához, amiben most vagyunk, ahol bolygónk váratlan változásoknak és sok katasztrófának van kitéve, amelyek elbizonytalanítanak. A korábbi évtizedekben és -századokban nem tartottunk számon olyan pontosan mindent, mint ma, ezért nem lehetett tudni, hogy a tapasztalt jelenségek ezt megelőzően is előfordultak-e, milyen horderejűek és mennyire gyakoriak voltak.

Mája játékai, avagy az illúzió természete

Delia Steinberg Guzmán, aki 29 éven át volt az Új Akropolisz Filozófiai Iskola nemzetközi elnöke, idén nyáron távozott az élők sorából. Amikor valaki megszűnik létezni ebben a dimenzióban, mindig mérlegre kerül egész élete.

Élni tanulni

Sok mindent írtak már a filozófiáról – jót is, rosszat is –, vagy néha inkább hanyagolták, mintha felesleges vagy abszurd valami lenne.

Út a győzelemhez

A történelem egy különös gyűjtemény, amelyben, mint színüket a fény szerint változtató, színes üvegek, úgy tűnnek fel az emberek életmódját meghatározó különböző ideák. Minden kornak megvannak a maga sajátosságai, és a végtelen keresés ösvényén az emberek igazodnak ezekhez a mintákhoz, követni igyekeznek őket és alkalmazkodnak hozzájuk, ahogy nem tennék semmilyen ideával, ami más forrásból származik. Az általánosan elfogadott aztán törvényerejűvé emelkedik, és egy idő után olyan megegyezések szilárdulnak meg, amelyek erősebbek, mint a törvények.

A rettegett közvélemény

Amikor a hétköznapokból kivész a józanság és a tudás, akkor az ún. „közvélemény” tévedhetetlen bírájává emelkedik mindannak, amit mondunk és teszünk.

A közvélemény azonban se nem bölcs, se nem józan, de nem mintha eleve képtelen volna rá, csakhogy nem is akarják, hogy azzá váljon. Éppen ellenkezőleg, szánt szándékkal manipulálják, és olyan változékonnyá alakítják, mint amilyen a divat.

Filozófia és optimizmus


Félig üres vagy félig tele? Ennyin múlna csak az optimista szemlélet? S ha igen, akkor hogy lehet erre szert tenni? Létezik-e tudatos lelkesedés?

Mitől válhatunk pesszimistává és mi a megoldás, ha máshogy szeretnénk tekinteni a világra?

Filozófiai optimizmus

Senki sem lehet végletekig derűlátó az életben, hiszen mindannyian megismertük a szenvedést, és sokszor éreztünk már fájdalmat. Ugyanakkor senki sem lehet a végletekig pesszimista, hiszen a nehézségek ellenére sem adjuk fel a küzdelmet.

A lelkesedés

Részlet a Filozófia és optimizmus c. könyvből

A szellem nem ismeri a pesszimizmust. Egyszer s mindenkorra magunk mögött kellene hagynunk azokat a nézeteket, amelyek szembeállítják bennünk a jót a rosszal. Ne tekintsük egyenrangúnak a jót és a rosszat, Istent és ördögöt. Az ellentétes erők harcot vívnak bennünk, amitől középre helyezkedünk, akár egy néző, és így kétségek közé kerülünk, az állandó bizonytalanság állapotába.

A könnyű és a nehéz

Szoktunk beszélni nehéz munkákról, nehéz feladatokról, nehéz lelki helyzetekről, nehéz emberekről, nehéz időkről. Végtelenül hosszú a lista, és nem is az a célunk, hogy a végére érjünk, vagy hogy néhány sorban megoldást találjunk minden egyes helyzetre. Ellenkezőleg, az ember belső viszonyulására szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor nehézséggel találkozik.