Valószínűleg kevés olyan ember van, akit ne foglalkoztatna a válság témája,
akármilyen szinten is érinti. Filozófiai gondolkodásra ösztönző iskolaként az emberi értékek válságára hívjuk fel a figyelmet, hiszen úgy gondoljuk, hogy a fizikai és gazdasági megrendülést megelőzte a szellemi és erkölcsi. Ami most látszik, az csak a jéghegy csúcsa, a valódi okokat a mélységekben kell keresni.
Az emberi lélek megbetegedésében látjuk őket. Mert lehet-e másképpen nevezni az önzést, a személyes érdekek mindenek feletti érvényesítését, a felelősség hárítását? Közöny és versengés lépett az összetartás helyébe, pedig a mostani válság azt bizonyítja, hogy ami igazságtalan, az hosszú távon eredménytelen is. A vagyon nem gyűlhet össze csupán százezernyi ember kezében, miközben milliárdok éheznek.
Egy anyagelvű világban az önzés arra késztet, hogy személyes biztonságunk keresése közben egyre több és több anyagi dologra tegyünk szert. A mértékletességet nem tartjuk követendő példának, mint az ókori görögök, akik a négy főerény közé sorolták. A túlzott birtoklási vágy következménye sajnos nem a vágyva-vágyott biztonságérzet lesz, hanem éppen ellenkezőleg: a félelem és bizonytalanság. A gyerekeket is arra ösztönözzük, hogy saját magukról, értsd javaikról gondoskodjanak, és hogy elsősorban jogaikat tartsák szem előtt. Nem azt tanítjuk nekik, hogy meg kell őrizniük az elveiket, gyakorolniuk erényeiket, és hogy eleget kell tenniük kötelességeiknek.
Azt az értékrendszert, amely mindig is a civilizációk alapját szolgálta és az emberek közötti egység záloga volt, már aligha tudjuk továbbadni az új generációknak. Megszűnőben van a generációs híd az információk özönében, amelyben élünk. A gyerekeket válogatás nélkül mindennek kitesszük ahelyett, hogy intelligens szelekciót alkalmaznánk és megerősítenénk bennük a társadalmat egységben tartó értékeket.
Egyre kevésbé serkentjük tanulásra, lelkük művelésére a fiatalokat és a felnőtteket. Ehelyett a
szórakozás, az élmények és élvezetek gyűjtése tűnik vonzónak. Az pedig
mindig egyéni, személyes tapasztalás, amely Arisztotelész szerint a
tudás legalacsonyabb szintje, hiszen nem is osztható meg másokkal. A
kultúrát a versenyszférába helyeztük, fogyasztási cikknek tartjuk
megnyilvánulásait, és nap mint nap szembesülünk azzal, hogy bizony
válságba került az oktatás-nevelés is.
Ezért nem is meglepő, hogy a legtöbb embert sem a múlt, sem a jövő nem érdekli igazán. Az időnk zsugorodik, és a tudat beszűkül a pillanatnyi szükségletekre, végső soron a személyes megélhetéshez kapcsolódó kérdésekre. Így az egyének, sőt egész népek elveszítik gyökereiket és messzebbre vezető céljaikat. A pillanatnak élünk.
Van-e kiút, visszaállíthatók-e a megingott, de örök emberi értékek, amelyek már annyi történelmi viharon túljutottak? Az igazságosság, a jóság, az együttműködés, a szeretet, az önzetlenség… megmenthetők még?
„A civilizáció szempontjából nézve, ha az erkölcsi, intellektuális és szellemi értékek pusztulásának korában anyagi megoldásokat keresnénk, ez olyan volna, mintha lakomára készülnénk kitörő tűzhányók és pusztító viharok közepette.
Egyéni szempontból pedig, ha a fizikai fennmaradásért harcolunk, de lebecsüljük a harmonikus pszichét, a művelt elme és a szentre való fogékonyság fontosságát, ez olyan lenne, mintha egy lelketlen testet próbálnánk meg táplálni.”
Delia Steinberg szerint a megoldás nem lehet anyagi természetű. Semmire sem jutunk a tüneti kezelésekkel, sem közösségileg, sem egyénileg. A valódi megoldáshoz az ember szívéhez kell eljutni. Az erkölcsi és szellemi értelemben egészséges és fejlődő egyén a társadalom egészségének és fejlődésének alapja. Ha ő képes megtalálni és megtartani belső egyensúlyát, meg tudja őrizni lélekjelenlétét a legnehezebb helyzetekben is. A mindent elsöprő viharban megtalálja a szilárd kapaszkodókat, hiszen képes lesz különbséget tenni a falevél és a fatörzs között. Ha összedől a házunk, az ott rekedt hozzátartozóinkat mentjük ki, nem pedig a bútorainkat...
Elgondolkodtatók Albert Einstein szavai, miszerint a válság fejlődéssel jár, a kreativitás pedig a szorult helyzetből születik. A nagy szükségletek a találékonyság erényét ébresztik, újabb felfedezésekhez és kiváló megoldásokhoz vezetnek. Egyéni és társadalmi megújuláshoz.
Az
Új Akropolisz kezdeményezései világszerte az emberi értékek újbóli
reneszánszához járulnak hozzá. Filozófiai gondolkodásmódot terjesztünk,
amely a maradandó értékek felismerésére és előnyben részesítésére
ösztönzi az embert. Legyenek azok akár a kultúra területén,
valósuljanak meg akár a szolidaritás szellemét erősítő akciók vagy
természet- és környezetvédelmi tevékenységek révén. A társadalmi
tudatot az ember lényegi részének tekintjük, mert azzal, hogy
felismerjük mások szükségleteit és készen állunk segítséget nyújtani,
megbékülünk saját szívünkkel. Ha a társadalom összefog a közös,
mindenki javát szolgáló célok érdekében, nincs olyan külső veszély,
amely kibillenthetné belső egyensúlyából. Emberségéből.
Deák Szilvia
Az Új Akropolisz magyarországi elnöke
Az emberi lélek megbetegedésében látjuk őket. Mert lehet-e másképpen nevezni az önzést, a személyes érdekek mindenek feletti érvényesítését, a felelősség hárítását? Közöny és versengés lépett az összetartás helyébe, pedig a mostani válság azt bizonyítja, hogy ami igazságtalan, az hosszú távon eredménytelen is. A vagyon nem gyűlhet össze csupán százezernyi ember kezében, miközben milliárdok éheznek.
Egy anyagelvű világban az önzés arra késztet, hogy személyes biztonságunk keresése közben egyre több és több anyagi dologra tegyünk szert. A mértékletességet nem tartjuk követendő példának, mint az ókori görögök, akik a négy főerény közé sorolták. A túlzott birtoklási vágy következménye sajnos nem a vágyva-vágyott biztonságérzet lesz, hanem éppen ellenkezőleg: a félelem és bizonytalanság. A gyerekeket is arra ösztönözzük, hogy saját magukról, értsd javaikról gondoskodjanak, és hogy elsősorban jogaikat tartsák szem előtt. Nem azt tanítjuk nekik, hogy meg kell őrizniük az elveiket, gyakorolniuk erényeiket, és hogy eleget kell tenniük kötelességeiknek.
Azt az értékrendszert, amely mindig is a civilizációk alapját szolgálta és az emberek közötti egység záloga volt, már aligha tudjuk továbbadni az új generációknak. Megszűnőben van a generációs híd az információk özönében, amelyben élünk. A gyerekeket válogatás nélkül mindennek kitesszük ahelyett, hogy intelligens szelekciót alkalmaznánk és megerősítenénk bennük a társadalmat egységben tartó értékeket.
Egyre kevésbé serkentjük tanulásra, lelkük művelésére a fiatalokat és a felnőtteket. Ehelyett a
szórakozás, az élmények és élvezetek gyűjtése tűnik vonzónak. Az pedig
mindig egyéni, személyes tapasztalás, amely Arisztotelész szerint a
tudás legalacsonyabb szintje, hiszen nem is osztható meg másokkal. A
kultúrát a versenyszférába helyeztük, fogyasztási cikknek tartjuk
megnyilvánulásait, és nap mint nap szembesülünk azzal, hogy bizony
válságba került az oktatás-nevelés is. Ezért nem is meglepő, hogy a legtöbb embert sem a múlt, sem a jövő nem érdekli igazán. Az időnk zsugorodik, és a tudat beszűkül a pillanatnyi szükségletekre, végső soron a személyes megélhetéshez kapcsolódó kérdésekre. Így az egyének, sőt egész népek elveszítik gyökereiket és messzebbre vezető céljaikat. A pillanatnak élünk.
Van-e kiút, visszaállíthatók-e a megingott, de örök emberi értékek, amelyek már annyi történelmi viharon túljutottak? Az igazságosság, a jóság, az együttműködés, a szeretet, az önzetlenség… megmenthetők még?
„A civilizáció szempontjából nézve, ha az erkölcsi, intellektuális és szellemi értékek pusztulásának korában anyagi megoldásokat keresnénk, ez olyan volna, mintha lakomára készülnénk kitörő tűzhányók és pusztító viharok közepette.
Egyéni szempontból pedig, ha a fizikai fennmaradásért harcolunk, de lebecsüljük a harmonikus pszichét, a művelt elme és a szentre való fogékonyság fontosságát, ez olyan lenne, mintha egy lelketlen testet próbálnánk meg táplálni.”
Delia Steinberg szerint a megoldás nem lehet anyagi természetű. Semmire sem jutunk a tüneti kezelésekkel, sem közösségileg, sem egyénileg. A valódi megoldáshoz az ember szívéhez kell eljutni. Az erkölcsi és szellemi értelemben egészséges és fejlődő egyén a társadalom egészségének és fejlődésének alapja. Ha ő képes megtalálni és megtartani belső egyensúlyát, meg tudja őrizni lélekjelenlétét a legnehezebb helyzetekben is. A mindent elsöprő viharban megtalálja a szilárd kapaszkodókat, hiszen képes lesz különbséget tenni a falevél és a fatörzs között. Ha összedől a házunk, az ott rekedt hozzátartozóinkat mentjük ki, nem pedig a bútorainkat...
Elgondolkodtatók Albert Einstein szavai, miszerint a válság fejlődéssel jár, a kreativitás pedig a szorult helyzetből születik. A nagy szükségletek a találékonyság erényét ébresztik, újabb felfedezésekhez és kiváló megoldásokhoz vezetnek. Egyéni és társadalmi megújuláshoz.
Az
Új Akropolisz kezdeményezései világszerte az emberi értékek újbóli
reneszánszához járulnak hozzá. Filozófiai gondolkodásmódot terjesztünk,
amely a maradandó értékek felismerésére és előnyben részesítésére
ösztönzi az embert. Legyenek azok akár a kultúra területén,
valósuljanak meg akár a szolidaritás szellemét erősítő akciók vagy
természet- és környezetvédelmi tevékenységek révén. A társadalmi
tudatot az ember lényegi részének tekintjük, mert azzal, hogy
felismerjük mások szükségleteit és készen állunk segítséget nyújtani,
megbékülünk saját szívünkkel. Ha a társadalom összefog a közös,
mindenki javát szolgáló célok érdekében, nincs olyan külső veszély,
amely kibillenthetné belső egyensúlyából. Emberségéből. Deák Szilvia
Az Új Akropolisz magyarországi elnöke
Olvastad már?
A válság haszna