Kulturális Hírlevél 48. szám
2006. szeptember

TARTALOM

• Sziget 2006

• Kőrösi Csoma Sándor portréja

• A filozófia mint életforma

• Szeptemberi és októberi programjaink

• Információk

Sziget 2006

A Sziget érdekes és elgondolkodtató jelenség. Egy héten át élvezik a szigetelő látogatók azt, amit nehezen tudnak megfogalmazni, de nekik kézzelfoghatóan megélt valóság: „a hangulat, a miliő, a nyitottság, bárkit megszólíthatok, mindenki itt van, itt érzem, hogy felszabadult lehetek...”. A koncertek jó keretet adnak mindehhez, de az emberek többsége, a legjobb dolgok között a zenekarokat alig említette. Kétségtelen, hogy zene nélkül nem lenne az igazi, de a zene önmagában kevés, és nem magyarázza meg, miért jó ez a fesztivál, mi teszi vonzóvá.

Ha vett valaki jegyet, és végre bejutott a lassan araszoló tömeggel, nagy a por, ha esik, akkor úszik a sár, sorbanállás szinte mindenhol, éjszaka alig lehet aludni a dübörgéstől, szinte nincs olyan hely, ahol ne vegyülne össze két-három műsor, a megszokott kényelmet nem találni... a hétköznapok során ezek közül egy is elég, hogy elveszítse valaki a türelmét, itt pedig a zavaró tényezők halmozódása ellenére jól érzi magát, sőt, nem keveset fizet azért, hogy itt lehessen.

Az érkezők nem egy szűk fanatikus réteget alkotnak, bár a látogatók zöme a 20-30 közötti korosztályból kerül ki, vannak itt diákok és idősebbek is szép számmal.

Mit keresnek, mit találnak itt?

Hozzánk is – a filozófia-sátorhoz –, ahogy a többiekhez is a Civil szigeten, sokan jöttek el. Többen mint eddig bármikor. Mit lehetett nálunk tenni? Beszélgetni, önismereti és filozófiai teszteket kitölteni, előadásokat hallgatni, interaktív játékokat játszani vagy sakkozni, teázgatni „reggel” tíztől hajnali négyig-ötig. Voltak visszatérő látogatók, visszatérő kérdések, de semmi sem ismétlődött ugyanúgy. A gyógyszerészt ugyanúgy érdekelte, hogy hogyan lehet fenntartani egy teljesen önkéntes alapon működő iskolát, mint az egyetemi docenst, aki már belefáradt a tanításba. A rádióriportert az érdekelte, mikor nyitjuk meg az iskolát az ő szülővárosában is, a nagykövetet pedig az, hogy az ő országába mikor jutunk el...

Többször elhangzott a kérdés: „Mi az élet célja? Van-e értelme egyáltalán?” A 17 éves síró lélekkel kérdezte, végtelenül csalódva a haverokban, a családban és önmagában is. Az illuminált jogász csak provokálni akart és játszott a kérdéssel. A sikeres mérnök vállalkozó pedig azért kérdezte, mert tudni szeretné, vajon milyen értelmes emberi dologba érdemes fektetnie a meglévő energiáját. A diplomata hölgy pedig tudja, hogy azért él, mert segítenie kell másokon... A nagy kérdésekre vannak válaszok, de mindenkinek saját életében kell azok igazságát belátni és megtapasztalni, addig nem válasz a válasz.

Az embernek néha az az érzése, mintha két világunk lenne: a Sziget-világ és a nem-sziget. Tényleg két életünk van? Egyik, amikor jól érezzük magunkat, és öröm másokkal együtt lenni, nem számítanak a körülmények, a másik meg a mindennapi hajrá, a túlélésért és érvényesülésért vívott küzdelmek? Melyik az igazi arcunk?

Talán egyik sem és mégis mindkettő egyszerre? Jó lenne a kettőt valahogy ötvözni. A hétköznapok feszültsége és emberi zártsága kikészíti az embert, de a Szigetet se lehetne egy hétnél sokkal tovább kibírni anélkül, hogy ne borulnánk ki tőle – ezt jól mutatták az utolsó napok lazulásai, és az is, hogy menet közben jelentősen meg kellett erősíteni a biztonsági szolgálatokat.

A hétköznapoknak is és a fesztiválnak is van előnye és hátránya. A kérdés: hogyan lehetne a két jó oldalt ötvözni. Miért ne lehetne úgy tanulni és dolgozni, tömegközlekedni, hogy közben nyitottak vagyunk, és jó a hangulat, egyértelmű az egymásnak segíteni akarás, ahogy pl. a színpad mellett eleső srác után azonnal hatan ugrottak segíteni...

Ezért érdemes elgondolkodni a történteken, és ezért igazán érdekes a kérdés: mi a fesztivál sikerének az oka.

A siker mögött természetesen ott áll a szervezők rengeteg munkája és tapasztalata, akik hozzák a programokat, megoldják a szállás és étkezési lehetőségeket, megszervezik a biztonsági szolgálatot stb... Aztán ott van természetesen a jól megválasztott helyszín: ligetes sziget a Duna közepén, bent a fővárosban. Igen, ez igaz. De talán ennél is többet nyom a latban az emberek viszonyulása, amelynek a körülmények kedvező alapot adnak, de a jó légkört önmagukban mégsem garantálnák.
Az biztos, hogy a fellépő kellemetlenségek és nehézségek ellen sokat segített, hogy a szigetelők legtöbbje határozott szándékkal jött: jól akartuk magunkat érezni, együtt a többiekkel, és amit az ember nagyon akar, azt jó eséllyel meg is valósítja, főleg ha abban társakra talál.

Másrészt a legtöbb ember felkészült a várható nehézségekre, így nem érte az váratlanul. Jó volt látni, hogy se a francia lányt nem ejtette kétségbe az, hogy kibicsaklott a bokája, se a moszkvaiakat az, hogy ellopták az irataikat. A mentősök is és a rendőrök is rendesen tették a dolgukat, megtették, ami tőlük elvárható volt, annak ellenére, hogy jóval éjfél után kértük a segítségüket mindkét esetben...

Biztos, hogy a jó dolgok egyesíthetők, azaz a Sziget emberi légköre és a mindennapok eredményességre törekvése is, de az is biztos, hogy ez nem könnyű feladat. Viszont ha határozottan tudjuk, mit akarunk, a hasonló szándékúakkal összefogunk, és előre felkészülünk a várható nehézségekre, akkor jó eséllyel meg is valósítjuk a célunkat.

Kőrösi Csoma Sándor portréja

„Székely hegyekből messzi Ázsiába,
Az őshazába vándorolt ki ő,
Feje felett a vén, szent Himalája,
Tán öregebb, mint maga az Idő.
Ott rótta a betűket és kereste
Puszták homokján vérei nyomát,
Meglátogatta ínség, balszerencse,
De ő csak várt és vándorolt tovább.”

Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról

Kőrösi Csoma Sándor, a messzeségek vándora, kis székely fiúból vált az ősmagyarok kutatójává és az első európai tudóssá, aki tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Már gyermekkorában kitűnt társai közül fáradhatatlanságával. Gyaloglásban senki sem versenyezhetett vele, ha séta közben feljutott egy domb tetejére, egyből arra volt kíváncsi, mi van a következőn túl. Az erdélyi hegyek közt edzette testét-lelkét a későbbi nagy kihívásokra. Kőrösön, egy erdélyi kis faluban született 1784-ben. Mindig is büszke volt származására, ahogy írta, „én a székely nemzettség szülötte vagyok”, angol nyelvű könyveiben pedig székely-magyarnak nevezte magát.

Ifjúkorában állítólag azon ritka fiatalemberek közé tartozott, akiről soha senki nem mondott rosszat, nem panaszkodott rá, és ő sem szidott senkit. A híres nagyenyedi kollégiumban végezte tanulmányait. Itt kapta az első inspirációt egyik tanárától, aki felvetette annak lehetőségét, hogy Ázsia szívében tán fellelhetőek még az ősi magyarság nyomai. Kőrösi ekkor szent fogadalmat tett, mely egész további életét meghatározta: fölkutatja Attila népének maradékát, akiket a hun hódító a keleti pusztákon hagyott. Ahogy később írta: „Vajha nemzetünk homályfedte eredetét földeríteni sikerülne!”

Tanulmányait kiemelkedő eredménnyel végezte. Egyszerű és önmegtartóztató életet élt, takarékosság és belső fegyelem jellemezte. Testét, lelkét, elméjét egyaránt fejlesztette, a munkát és fáradtságot rettenthetetlenül tűrte. Egyik tanára szerint nem volt lángelme, ám ezt a hiányosságát szorgalmával és páratlan emlékezőtehetségével ellensúlyozta. Jelleme édesapja példájára kemény, katonás vonásokat mutatott, emellett ott élt benne – édesanyja hatásaként – a lírai kedély és a messzenéző álmodás. Szelíd vonású arca szimpátiát sugallt, nem volt szószátyár, de ha megszólalt, nyájasan szőtte a szót – emlékezik rá Hegedűs Sámuel, egykori tanára, később jó barátja.

A tudományok közül leginkább a nyelvészetet, a történelmet és a földrajzot kedvelte. Zseniális nyelvérzékkel rendelkezett, elképesztő tehetsége volt a nyelvtanuláshoz. Élete során tucatnál is több nyelvet sajátított el: a latin, görög, német, francia, angol, orosz, szerb (illetve horvát), héber, perzsa, arab, török, tibeti, szanszkrit, hindi nyelvet.

Nagyenyedi és németországi tanulmányai elvégzése után visszautasította az állásajánlatokat és készülődött a nagy útra, melyhez fogadalma kötötte. Hiába rémisztgették az utazás ismeretlen veszélyeivel, a rettentő fáradalmakkal, döntésében megingathatatlan volt, és nem ismert lehetetlent. 1819-ben, 35 évesen indult el Ázsiába, úgy, mintha csak a szomszéd faluba kerekedne fel, tarisznyával és elmaradhatatlan tölgyfa botjával felfegyverkezve. Pénzt gyűjtöttek számára az útra, de ő – szokása szerint – nem fogadta el a támogatást.

Céljának ezt tűzte ki: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, keletre jövök, s ahogy lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudománynak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

Útja nemcsak a megtett távolság miatt döbbenetes – több mint 12 ezer kilométert járt be, s ennek legnagyobb részét gyalogszerrel, hiszen szegény volt –, hanem a rengeteg veszély, az emberi tűréshatárt súroló és sokszor meghaladó körülmények miatt is. Pontos részleteket nem mindig tudunk róla és útjáról, mert szerénysége, valamint az a törekvése, hogy elkerülje saját személyének előtérbe helyezését, megakadályozta abban, hogy személyes élményeiről részletesen beszámoljon.

Küzdelmes út során jutott el Ázsiába, ahol eredeti célja mellett vállalt még egy feladatot: az Európa számára addig ismeretlen tibeti nyelv és kultúra tanulmányozását. Ezt a kutatást ugyanolyan pontosan és lelkiismeretesen végezte, mint eredeti munkáját. Nyolc évet töltött különböző lámakolostorokban Nyugat-Tibetben, és tudós lámák segítségével tanult. Tibeti tanítója Szangje Püncog, akiről Kőrösi így ír útinaplójában: „Szangje Püncog nem szenved semmitől, se hidegtől, se éhségtől, se bezártságtól, sem a piszoktól, amelyben fetrengünk. E nagytekintélyű orvos, sőt a kormánynak is tagja, hogy tudta elfogadni ilyen könnyen ezt a mélységesen megalázó állapotot? Úgy hiszem, soha az életben nem találkoztam senkivel, aki ilyen elképzelhetetlenül fittyet hányt minden rosszra.”

Ám ő sem viselte sokkal rosszabbul az embert próbáló körülményeket. Spártai módon élt, tűrte a hideget, a rideg környezetet, és ételként nem vett magához mást, mint a szerzetesek szokásos eledelét, a jakvajas, sós teát. A fűtetlen kolostorban éjt nappallá téve kutatott, olvasott, írt, éveken keresztül.

Egy angol orvostól, Gerard doktortól többet megtudunk Kőrösi mindennapjairól: „Egyszerű tápláléka az itteni szokás szerint készített zsíros tea volt. De a kanumi hideg évszak zordonsága eltörpül, ha összehasonlítjuk azt a zanszkári zárdában uralkodott telek fokával, ahol Csoma egy egész évet töltött. S ott ő a Lámával és egy szolgával kilenc négyszög lábnyi szobában 3-4 hónapon át el volt szigetelve. Szobácskájából egyikük sem mert kimozdulni, a környék hóval volt fedve és a hőmérő rendszerint a 10-16 fokon állott zéró alatt. Ott ült ő ködmönébe öltözve, kezeit ölébe téve; és ily állapotban olvasott reggeltől estig, melegítő tűz és alkonyat után világító mécses nélkül. A föld szolgált nyoszolyául, s az egyszerű csupasz falak voltak egyedüli oltalma az égalj zordonsága ellen. A hideg oly szigorú, hogy nehéz feladat volt a kezeket a gyapjútakaró alól kiszabadítani a könyv leveleinek átlapozása végett.”

Tanulmányainak gyümölcse két könyv, amelyek 1834-ben jelentek meg: az első hiteles tibeti-angol szótár, valamint egy tibeti nyelvtankönyv. Ezeken kívül összefoglaló tanulmányokat is írt a tibeti vallásról, kultúráról, művészetekről, tudományokról. A tibeti kolostorok után Kalkuttában folytatta tanulmányait, ahol saját anyagainak feldolgozása mellett a Bengáliai Társaság könyvtárának gazdag keleti anyagát rendezte. A tibeti után a szanszkrit nyelv vizsgálatának szentelte magát, itt is eredeti célja vezérelte, hogy talán némi információra bukkan a magyarság eredetét illetően.

Kalkuttában is visszavonult, zárkózott aszkétaéletet élt, akárcsak a kolostorokban. Minden támogatást visszautasított, már-már fanatikusan. Konok makacssága nem engedte meg, hogy akár hazai, akár indiai felajánlást elfogadjon. Ha mégis hajlandó volt erre, azt kölcsönnek tekintette, és amint módjában állt, megtetézve küldte tovább szülőhazájába, Erdélybe, alapítványi célokra. Talán túlzottan is szerény volt, magáról nem írt, nem beszélt, pedig tanulságos lett volna az utókor számára, ha például útjáról részletesen beszámol. Munkájában rendkívüli lelkiismeretesség, pontosság, alaposság jellemezte. Széchenyi szerint a „törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat” voltak a jellemvonásai.

1842-ben felkerekedett, hogy eljusson a tibeti fővárosba, Lhászába – természetesen nem feledve eredeti célját. A Dalai Láma híres könyvtárában szeretett volna kutatásokat folytatni, ám az úton maláriát kapott, és szervezete nem tudott megküzdeni a kórral. „Nemzetének bölcsőjét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is.”

Sokat elárul róla, hogy miből állt személyes hagyatéka: négy óriási láda tele könyvekkel és iratokkal, ezenkívül egy öltöny, némi fehérnemű és egy főzőedény. Halála után szenteket megillető tisztelet övezte, a „nyugati tanítvány” néven emlegették. Sírhelye zarándokhellyé vált. Eredeti célját, a magyarság felkutatását ugyan nem érte el, de két fő műve és egyéb, a tibeti kultúrát bemutató tanulmányai megírásával csodás kincsekkel teli ládát nyitott fel az utókor számára.

Szilágyi Ferenc a tudomány Kolumbuszának nevezi Kőrösi Csomát, aki „mást – többet – fedezett fel, mint amiért indult”.

Arthur Schopenhauer szerint „...ólmot keresett, és aranyat talált, és ami még ennél is több, nagyon jól felismerte a nemesfém értékét.”

Élete jól példázza, hogy egy egyszerű ember, szegényen és tengernyi viszontagságot szótlanul tűrve, pusztán hősi megszállottságtól fűtve hogyan állhat helyt, és hogyan küzdhet meg egy teljesen ismeretlen nyelv és kultúra megismeréséért. Segítségére volt kimeríthetetlen tudásszomja, melyre vándorbotként támaszkodhatott. Elméjét, kutatásra irányuló koncentrációját nem gátolták a szenvedélyek. Személyiségét teljes egészében a vállalt ügynek, fogadalmának ajánlotta, és élete minden pillanatában arra törekedett, hogy előbbre jusson kutatásaiban. Állhatatosságának csak halála vethetett véget. Példaképpé válhat hite, eltökéltsége, egy eszméhez való hűsége miatt.

Idézzük fel Kőrösi érdemeit Széchenyi István szavaival: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazátul alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem maga helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel és nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!”

A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

A nehézségek és az akarat

Melyek az emberi fejlődés kísérői? A nehézségek és az akarat.
A nehézségek próbák az út során, új lépések, amelyeket mindig meg kell tennünk, ha egy újabb leckével találkozunk az életben. Nehézségek nélkül egy helyben maradunk és nem haladunk előre.
Az akarat a tudatra ébredés, amely lehetővé teszi terveink megvalósulását, ha elveink világosak, céljaink nemesek, ha képesek vagyunk kitartani cselekedeteinkben.
Az akarat akkor valósul meg, ha a nehézségeket bátran és intelligensen oldjuk meg.

SZEPTEMBERI ÉS OKTÓBERI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszínek:

A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

Helyszín:

GYŐR

Helyszín:

PÉCS

Helyszínek:

SZEGED

Helyszínek:

SZÉKESFEHÉRVÁR

Helyszín:

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

Köszönjük figyelmét!

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756, e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
• Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727, e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
• Pécsett: 7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779, e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
• Szegeden: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183, e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
• Székesfehérváron: (20) 353-1466, e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)