Kulturális Hírlevél 2. szám, 2002. június

TARTALOM

• Júniusi programjaink
  
• Jorge A. Livraga: A görög tragédia – részlet
  
• Odüsszeusz kalandjai
  
• Idézetek Platóntól
  
• Információk

Kedves Olvasó!

Iskolánk 1989 óta folyamatosan, havonta többször tart nyilvános előadásokat, előadás-sorozatokat. A témák változatosak, hiszen a világ különböző kultúráiból és hagyományaiból merítünk, ugyanakkor célunk nem csupán az ismeretterjesztés, hanem a mai ember segítése is, hogy a ránk származott örökséget saját, hasznos eszközévé alakíthassa. Májusban Budapesten Odüsszeusz bolyongásainak szimbolikus értelmezését hallhattuk, majd az öt elemről szóló egyetemes tanítást. Győrött az ókori egyiptomi nők szerepéről esett szó, Szegeden pedig azon gondolkodtunk el, mit jelent a legendás Excalibur, egy másik előadás alkalmával pedig álmaink üzenetére kérdeztünk rá.

Előadásainkban mindig keressük a mélyebb mozgatórugókat, illetve a válaszokat az embert emberré tevő kérdésekre: a miértre és a hogyanra. A téma lehet filozófiai, történelmi, irodalmi, de filozófiai iskolaként mindegyikben a szemlélődő, gondolkodó emberhez szólunk, aki képes megállni a korunkban túlságosan is gyorsan váltakozó divatok közepette, és mély és kevésbé ingadozó belső meggyőződéseit erősíti magában, amelyek szilárd tartást adnak.

A klasszikus ókori értelmezésben a filozófia a megértést és az ezzel összhangban lévő cselekvést jelentette, azaz az embert mint teljességet szemlélte – életforma volt. Most, amikor a világon egyre többen érzik hiányát egy olyan életformának, amely az embert visszahelyezi a természetbe, és önismeretre, önirányításra, valamint a törvényszerűségek felismerésére tanít, az Új Akropolisz előadásaival, kurzusaival és tevékenységeivel igyekszik mindenkihez szólni, aki ezt fontosnak tartja. Valóban izgalmas újra felfedezni elődeink tudását, rájönni boldogságuk titkára. Ez gyakran sokkal egyszerűbb és közelebb van, mint gondolnánk. Szókratész az egyik platóni párbeszédben azt magyarázza, hogy a szem sem akkor lesz szép, ha a legszebb színnel, a bíborszínnel festik le, hanem csak akkor, ha a természetéhez illő színt kapja. Hasonlóképpen talán az ember sem lesz attól boldog, hogy annyi mindennel elhalmozzuk, hanem attól, ha megadjuk neki azt, amire szüksége van.

JÚNIUSI PROGRAMJAINK

SZEGED, Berzsenyi u. 3.

JORGE A. LIVRAGA: A GÖRÖG TRAGÉDIA – RÉSZLET

A görög tragédia többször visszatérő témánk volt az előadásokon. Június 14-én Budapesten „Játék az élet színpadán – a görög tragédiák világa” címmel arról lesz szó, hogyan képzelhetjük el az ókori színházat, milyen szerepe, célja volt az előadásoknak. Hogyan jelent meg a vallás és a misztérium a darabokban? Miért és hogyan mutattak be emberi sorsokat? Az alábbi idézet, az Új Akropolisz alapítója, Jorge A. Livraga professzor A tragédia című könyvéből, bevezetést nyújt a görög tragédiák világába.

„Gyermekeinknek azt tanítottuk, hogy a színház csupán fikció, a valóság többé-kevésbé torzult másolata. Ez tévedés! A színház maga a valóság, az idő és a tér korlátai nélkül. Az ember csak a formáit teremti. Szelleme metafizikai eredetű, és azért nevezzük misztériumszínháznak, mert az ókori misztériumokból származik, ezek népszerűsített változata. Pontosabban, az i. e. 5. században virágzó görög színház a földrajzilag és kulturálisan is Athén városához közeli eleusziszi misztériumokból ered.

A világegyetem természetes felépítését követve – mely egyszerre egységes és hármas –, a színház is tragédiára, drámára és komédiára oszlott. Mivel e felosztás értelme „titkokkal” állt kapcsolatban, ezért csupán Arisztotelésztől maradt fenn egy szűkszavú magyarázat. Ez, és sokkal régebbi töredékek alapján azt mondhatjuk tehát, hogy a tragédia olyan színpadi mű, amelyben a sors és az istenek uralkodnak, és irányítják az emberi cselekedeteket. Ez utóbbiak egy törvénynek – Dikének, amelyet a hinduk karmának neveznek – vannak alávetve, amelyben egy kérlelhetetlen erkölcsi mechanizmus alapján minden cselekedet önmagával egyenértékű reakciót vált ki. Az emberi cselekedetek csak olyanok lehetnek, amelyeket a természet elrendelt, és a szabadsággal való visszaélés az egyik vagy másik irányú „túlzás” bűnébe juttat. Akárcsak az ókorban, a családi kapcsolatok ma is igen szorosak, és az egyént meghatározó lelki és kulturális tényezőket foglalnak magukban, így az emberek saját családi származásuk és társadalmi körülményeik áldozatai.

A dráma is színre viszi az emberi viszontagságokat az istenek és a sors befolyásával együtt, de nem teremt olyan végső, megoldhatatlan helyzeteket, amelyekre annyira mélyen hatnak az élet törvényei, hogy az események folyama feltartóztathatatlanná válik. Az ember a fájdalom és az erőfeszítés révén tisztul meg a legkönnyebben. A klasszikus ókor görög és római kommentátorai szerint ez jellemzi a civilizált, azaz nem barbár emberiséget. Bár a görögök a „barbár” kifejezés alatt minden idegent értettek, ebben az esetben mégis a hagyományos értelmezést használták, amelyben a barbárság az ostobaságnak, a műveletlenségnek és a tettek, érzések és gondolatok feletti uralom hiányának a szinonimája.

Végül, a komédia a legfelszínesebb forma, ahol sem a filozófia, sem pedig a műveltség nem nemesítik, és nem is nehezítik a játékosan élt életet. Az emberek egyszerűen születnek, élnek és meghalnak. A helyzetek könnyedek, a könnyelműség uralkodik. A mindig jelen lévő istenek szerepe arra korlátozódik, hogy az egymást kigúnyoló emberek ostobaságán kacagjanak. A sors vezeti az embereket, de ők ennek nincsenek tudatában, mivel a cselekmény gyerekes, és nem veszélyezteti komolyan sem a természet egyensúlyát, sem a szereplők legmélyebb énjét.

A misztériumszínház hármas felosztása Platón Hármas Logoszának felel meg, ahol a tragédia az isteni Akarat színhelye, egyfajta nehéz, de végtelenül valóságos Ég. A dráma a Szeretet és a Tudás háza, a hús-vér testben megnyilvánult embereknek megfelelő tapasztalatokkal, akik érzelmeik és gondolataik miatt örülnek vagy szenvednek. A komédia a Formák és ezek viszonyainak, árnyainak és fényeinek a világa. A tükrök és visszhangok csalóka birodalma, amelyben azok bolyonganak, akik még mindig jól érzik magukat, akár örülnek, akár bánkódnak, akik megelégszenek a hétköznapi élettel, és nincsenek tudatában a transzcendens valóságnak.

Nyilvánvaló, hogy ez a felosztás, noha valós és megfigyelhető, különbözőképpen jelenhet meg a szerzők, a témák, valamint a kifejtés fizikai és lelki körülményeinek függvényében.

A misztériumszínház tanító jellegű. Mindegyik műfajában tanítani akar valamit, és különösen a tragédiában fontos, hogy olyannyira meglepjék, ámulatba ejtsék a nézőt, és úgy megragadják a figyelmét, hogy megszűnjön nézőnek lenni. Fokozatosan bevonják a műbe, mintha ő is egy színész lenne, vagy legalábbis az eseményekben erősen érintett résztvevő.

A klasszikus színházban van valami misztikus és vallásos. Az az eszménye, hogy a néző másként távozzon, mint ahogy belépett. Egyfajta alkímiai színházról van szó, hiszen mágikus művelettel lényegít át.”

ODÜSSZEUSZ KALANDJAI

Egy csonka, régi szobor jelenik meg előttünk Rilke híres „Archaikus Apolló-torzójá”-ban: „csak torzult és suta kő”, „lecsapott vállal meredő”. De mégis izzik, árad belőle a fény – ez az ókori, halott kődarab üzen. „… mert nincsen egy helye sem, mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!” Ugyancsak megkövesedett művészi darabnak tűnik az Odüsszeia vagy más antik eposz, pedig eredetileg mítoszt és világszemléletet láttak benne, másként nem is maradhatott volna fenn ilyen sokáig. Odüsszeusz kalandjai nem csupán izgalmas folytatásos történetet jelentettek. Az pedig, hogy a modern utókorban darabjaira szedjük, vagy Homérosz kilétén vitatkozunk, szintén nem visz közelebb ehhez a „kődarabhoz”.

Ha egy meséből, versből vagy ebből a műből tanulni is akarunk, akkor nem lehúznunk kell azt a hétköznapok szintjére, hanem éppen nekünk kell felemelkednünk hozzá. Ezzel az igénnyel fordultak május 10-i előadásunkon az Odüsszeiához előadóink, Balatoni Péter és Rusznák György. Az „Odüsszeusz kalandjai – utazás a lélek háborgó tengerén” cím is sejtette, hogy a szöveget szimbolikusan, az ember belső, lelki oldaláról nézve fogják értelmezni.

A bolyongó hős nem is áll olyan messze tőlünk, hiszen emberi, megfogható alak, nem isten vagy félisten, és emberfeletti képességekkel sincs felvértezve. Tengere saját életünk tengere is lehet, amelyen magunk evezünk, vagy csak evickélünk. Odüsszeusz bátor harcos, de egyben találékony, leleményes is, akiben így az erő és az értelem harmóniában egyesül. Hozzá hasonlóan – ahogy utazik, hányódik – mi is felfoghatjuk magunkat átutazónak, az ő kísértéseit pedig a mi kísértéseinknek is. A lótuszevők földjén például igen nagy a csalogatás: itt nincs szükség erőfeszítésre, el lehet mindent felejteni, és egyáltalán nem kell változni. Odüsszeusz úgy lép ki a csapdából, hogy emlékezik céljára, és társait sem engedi megállni. Vagy amikor Aiolosztól, a szelek királyától tömlőbe zárva megkapja az összes szelet, kivéve azt, amelyik őt repíti… Nem tud tökéletesen figyelni, elalszik. (Sok mese- és mítoszhős próbája az éberség, vagyis „hétköznapiul” a figyelem.) Míg alszik, a társak, akik mértéktelenségükkel, meggondolatlanságukkal gyakran sodorják a hőst veszélybe, elszabadítják a szeleket, és a hajó visszasodródik, hiába látták már Ithaka partjait. Értelmezhetjük úgy is, hogy ezek a társak gyengeségeket, hibákat testesítenek meg. Odüsszeusz az út során elveszíti embereit, de ezzel csak látszólag, a külső események szempontjából lesz gyengébb. Valójában a többi hajós halála a tisztulást, a hibáktól való megszabadulást jelenti. És ki ne ismerné a csábítás kísértését: a szirének éneke ezt táplálja. A hős tudja, hogy ennek a hibának is ellen kell állnia, ha haza akar jutni, ezért társai fülét bedugaszolja, magát pedig hajója árbocához kötteti. Lehet, hogy valóban nem kellene hallgatnunk a csábítás belső hangjaira?

Odüsszeusz húsz év után végül hazatér – ő a példa arra is, hogy van, ami kivezethet a bolyongásból, bolyongásainkból. A „leleményes” hős nem gyötrődő, bénult ember, hanem a megoldást keresi minden helyzetben. Állandó eposzi jelzője a „sokattűrő” is, és türelme, óvatossága tényleg segíti őt. Védője és kísérője Pallasz Athéné, a bölcs istennő, aki kegyeltjében az értelmet juttatja győzelemre. És bár Odüsszeusz meztelenül, emberei és kincsei nélkül ér megpróbáltatásainak utolsó állomására, a phaiákok szigetére, mégsem meztelen, hiszen már fel van vértezve tapasztalatokkal és erényekkel, az emberi lélek méltó öltözékével.

Ebben a belső, lelki kulcsban Pénelopé, a hű feleség az állandó, halhatatlan lelkének jelképe, akihez mindannyian eljuthatunk, még ha tévedezünk is. Pénelopé mintha semmit sem öregedett volna, ahogy a lelkünk is örökké fiatal maradhat. Ahhoz, hogy mi is kiköthessünk Ithakánkban, nem kell más, mint odüsszeuszi lelemény, némi „sokattűrés” és az örök Pallasz Athéné segítő erejével saját intelligenciánk.

IDÉZETEK PLATÓNTÓL

Az alábbi Platón-idézetek valóban a béke és a megértés szigetei (és percei lehetnek)…

„Ó, kedves Pán, és ti többi istenek, akik csak itt lakoztok, adjátok meg nekem, hogy szép legyek belül, s ami külső birtokom van, a belsőkkel összhangban legyen.”

„Az igazságos, őszinte és nemeslelkű nem arra törekszik – mondja Aiszkhülosz –, hogy jó embernek lássék, hanem hogy valóban az is legyen.”

„… még soha senki, aki ifjúkorában azt a nézetet tette magáévá az istenek felől, hogy nincsenek, nem maradt meg végig öregkorára ebben a véleményében.”

„… az ember hasonlóvá válik ahhoz, amiben gyönyörködik.”

„… se nem hosszú, se nem rövid, hanem a tárgyhoz mért beszédre van szükség.”

„Vagy hiszed, hogy bárki is haragudhatik egy nem haragos emberre, s irigykedhetik egy nem irigy emberre, ha ő maga sem irigy, s ha szelíd természetű?”

„… a bennünk lakozó szenvedélyek, mint valami fonalak vagy zsinórok rángatnak bennünket, és ellentétes lényük folytán egymással ellentétes irányban húzgálnak bennünket, ellentétes cselekedetek felé…”

„… az élők a holtakból származnak, éppen úgy, mint ahogy a holtak az élőkből.”

„… a túlzás mindig nagy változást szokott eredményezni az ellentétes irány felé…”

„… csüggeteg emberek még nem állítottak diadalmi emléket…”

„Aki tehát sokféle szépet szemlél, de magát a szépet nem látja, s mást nem tud követni, aki őt erre irányítaná, s aki sokféle igazságos dolgot szemlél, de magát az igazságosságot nem látja, és így tovább – arról azt kell mondanunk, hogy mindenről csak vélekedik, de arról, amiről vélekedik, valójában nincs tudása.”

„Mert minden cselekvésnek az a természete, hogy önmagában se nem szép, se nem rút, hanem a cselekvés során válik olyanná, ahogyan csináljuk. …Ha szépen és helyesen cselekszünk, szép lesz, ha pedig helytelenül, rút.”

INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar weblapjainkat.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org

http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hirlevel” <oinah[kukac]axelero.hu (oinah[at]axelero[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a oinah[kukac]axelero.hu (szerkesztőségnek ).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Telefon: 334-2756, hétköznap 16 – 21 óráig.
  
• Győrött: 9021 Munkácsy Mihály u. 1. II. em. Telefon: (96) 322-182, hétköznap 18 – 21 óráig.
  
• Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Telefon: (62) 452-183, hétköznap 18 – 21 óráig.