| Életre szóló filozófia |  Filozófiai sorozat
Tarts velünk egy hetente folyó előadás- és beszélgetés-sorozaton, ahol az élet lényeges kérdéseit igyekszünk körüljárni a Kelet és Nyugat bölcseinek szellemi hagyatékára és a résztvevők tapasztalataira is alapozva. A sorozat témái három fő téma köré csoportosíthatók: Hogyan válhatunk erősebbé, jobbá és boldogabbá? Mi kell egy jó közösséghez? Hogyan alakítsuk a jövőt?
A témákon túl olyan egyszerű gyakorlatokat is mutatunk, amelyek kapcsolódnak a megismert témákhoz és hagyományokhoz, és segítenek természetes képességeink erősítésében, mint például figyelem, összpontosítás, emlékezet, képzelet, érzelmi folyamataink uralása, akarat.
További részletek itt. |
Mire jó a filozófia? És mire nem? |  Előadás
Időpont: 2025.05.09. péntek 18:30 Helyszín: Székesfehérvár, Várkörút 21. 2. emelet A filozófiával többen találkozhatunk közép- vagy felsőfokú tanulmányaink során. Ha jó a tanárunk, megérinthetnek minket “az élet nagy kérdései”, és életre kelhetnek a poros könyvekbe zárt okfejtések. De egyszer véget ér a kurzus, az élet majd hozza a kihívásait, és utána már nem érünk rá filozofálgatni - mintha a dolgok lényegéről való szabad gondolkodás csak fiatalkorunk kiváltsága lenne. Tényleg így van?
|
A színház alkímiája |  Előadás és beszélgetés
Időpont: 2025.05.22. csütörtök 18:00 Helyszín: FILO-Pont, Győr, Kálóczy tér 15. Hogyan válhatunk egyszerre tudatosabbá és spontánabbá az Élet színpadán? Mire jött rá Hamlet? Sors és/vagy szabad akarat? Az átlényegülés művészeten?
|
FILO-Café: Célok és álmok |  Előadás beszélgetéssel
Időpont: 2025.05.30. péntek 18:00 Helyszín: Műterem Kávézó, Budapest 1084, Tavaszmező u. 19-21.
"Ne hagyd, hogy megállítsanak utadon, akik nem tudnak álmodni!" Mitől álom az álom és mitől cél a cél? Hogyan válhatnak célokká az álmok? Mire jók azok az álmok, amelyeket lehetetlen megvalósítani? Elképzelhető-e az egyéni boldogság álmok és célok nélkül? Létezhet-e közösség közös célok nélkül? Milyen célok lehetnek alkalmasak arra, hogy közösséget teremtsenek és aztán össze is tartsanak? |
Filo-Café: Útitársaink |  Előadás beszélgetéssel Időpont: 2025.05.30. péntek 18:30 Helyszín: Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Várkörút 21., 2. emelet
Az élet nem magányos zarándoklat – akkor sem, ha néha annak tűnik. Születésünktől fogva emberek vesznek körül, rövidebb-hosszabb ideig segítve, támogatva, vagy próbára téve minket az utunkon, aztán az örökölt kapcsolatainkat felváltják az általunk választottak. A kapcsolódások különböző szintjeit élhetjük meg a barátainkkal, munkatársainkkal, választott társunkkal. Mitől működik jól egy kapcsolat, hogyan lehet mélyíteni, és meg tudjuk-e fogalmazni kapcsolódásaink célját? További programjaink országszerte: Budapest * Eger * Győr * Pécs * Székesfehérvár * Veszprém |
| | A filozófia szellemi gyakorlatai - a hála gyakorlata  A gyakorlati filozófia az ember minden szintjét érinti, bár tény, hogy ma sokan úgy értelmezik a klasszikus tanokat, hogy a filozófiai út kizárja az érzelmeket. Pedig mi sem áll távolabb a filozófiától! Plótinosz például, az újplatonikus iskola alapítója, vagy Giordano Bruno reneszánsz kori filozófus is kiemeli, hogy a léleknek két szárnyra van szüksége, hogy a szellemi dimenziókba emelkedjen, ezek pedig a magasztos gondolatok és nemes érzelmek szárnyai. Így tehát a filozófiai úton az érzelmek ugyanolyan fontosak, mint a gondolatok és a cselekvés. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy nem is tudta, hogyan került egyik vagy másik érzelmi állapotba. Sőt, sokak életében az érzések csak jönnek-mennek, többnyire csupán megtörténnek velük a dolgok. Bár ösztönösen igyekeznek kerülni a negatív lelkiállapotokat és keresni a kellemeseket, de igazából alig van eszközük arra, hogy valóban irányítsák lelki folyamatainkat. Pedig erre léteznek módszerek! [Tovább…]
Grúsz Róbert Az Új Akropolisz magyarországi elnöke |

Nálunk történt Testünk birodalmának bölcs kormányzása – avagy hogyan szolgálhatja szervezetünket a kínai energetika? | Együtt a tisztaságért a Gellért-hegyen |  |  | 2025. február 27-én este egy örökérvényű kérdéseket boncolgató és helyenként igen gyakorlatias programon vehettek részt az érdeklődők az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Központjában. Dr. Németh István belgyógyász, a kínai orvoslás szakértője „A stressz, a térd és a hosszú élet a kínai energetika alapján” című előadásában közérhetően világított meg számos, az egészséggel kapcsolatos összefüggést.Tovább | „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ez a mondat az idén 55 éves Föld napja mozgalom mottója, amit több mint hatvan önkéntes érzett magáénak 2025. április 26-án, az Új Akropolisz és a Főkert közös Föld-napi Gellérthegy-tisztító akcióján.Tovább |
Új Akropolisz a világban F i l o z ó f i a | Fiatal filozófusok inspirálta program: „Gondolkodás határok nélkül” (Ausztria)  Giordano Bruno halálának 425. évfordulóján Klagenfurtban előadást tartottak A filozófia házában a nagy reneszánsz tudós, Giordano Bruno tiszteletére. Az elmondottakban Hannes Weinelt, az Új Akropolisz ausztriai elnöke kiemelte, hogy „Bruno tanításai éppoly aktuálisak, mint valaha. Az igazán szabad elme szabad gondolkodást is jelent”. Az ifjú generációt különösen az érdekelte, hogy mit mondhat manapság a neves filozófus a mai fiataloknak. Az est további részében fáklyás felvonulás vette kezdetét a Giordano Bruno ösvényen, fel, egészen a csillagvizsgálóhoz, ezzel a mottóval: „Ne félelemmel nézzünk szembe a sötétséggel, hanem fénnyel!”. A Giordano Bruno munkásságát és tanításait felelevenítő programról Christian Scheider polgármester és Paola Strozzi olasz konzul is elismerően nyilatkozott. | K u l t ú r a | A belső istennő felébresztése (Vlora, Albánia)  A nemzetközi nőnap alkalmából az Új Akropolisz Bennünk élő istennők címmel hirdetett meg Shinoda Bolen azonos című műve nyomán egy egész estés programot. A jelenlévők ősi bölcsességet tükröző mítoszok és modern eszmefuttatások mentén ismerhették meg a női lét meghatározó archetípusait: többek között Aphrodité művészi fogékonyságát, Athéné bölcsességét, Démétér rugalmasságát vagy Artemisz függetlenségét. A mítoszok nem csupán régmúlt történetek, hanem bennünk rejlő, élő valóságokat fednek fel, amelyekből valamennyien szellemi erőt nyerhetünk. A bennünk és a minket körülvevő világban is megnyilvánuló, időtlen nőalakok megtestesítette tulajdonságokról élénk, közvetlen beszélgetés alakult ki. Több volt ez, mint nőnapi köszöntő. A szebbik nem képviselőit arra emlékeztette a téma, hogy valamennyien kibontakoztatásra váró időtlen értékeket hordozunk. | Ö n k é n t e s s é g | Önkéntesképzés (Peru)  Több mint 50 érdeklődőnek tartottak önkéntesképzést Peruban azzal a céllal, hogy filozófiai háttértudással támogassák meg az Új Akropolisz nemzetközi szervezetben végzett humanitárius munkájukat. Az együtt töltött napot az „Új Akropolisz és az önkéntesség” című előadással nyitották meg, majd egy beszélgetőkörben minden jelenlévő megoszthatta a többiekkel, hogy mit adott neki, mire tanította meg az önkéntesség. A képzést a „Hogyan nézzünk szembe a nehéz időkkel?” című sztoikusokról szóló előadással folytatták, amely az önkéntes szolgálat rugalmasságát és hatékonyságát volt hivatott elősegíteni. Ennek szellemében a résztvevők valamennyien átgondolták, hogy mi az, ami az életben az irányításunk alatt áll, és mi az, ami nem tőlünk függ. Az összegyűjtött válaszok tudatosították, hogy mennyire fontos arra összpontosítani, amin képesek vagyunk változtatni, hogy tiszta szívvel és józan fejjel nyújthassunk segítséget. |
További híreink a nagyvilágból magyar, angol és spanyol nyelven. |