A múzeum+ programsorozatához csatlakozva szeptember 13. délutánja az Új Akropolisznak is az irodalom jegyében telt.
Havonta egy csütörtök este a Szépművészeti Múzeum rendhagyó estre hívja látogatóit. Termei ilyenkor élettől nyüzsgő agórává változnak, ahol a kiállított remekműveket tematikus tárlatvezetések, előadások, kreatív műhelyfogalkozások, no meg élőzene és kulináris élvezetek hozzák még közelebb a vendégek szívéhez.
Az esős idő ellenére most is pezsgett az élet a festmények és szobrok között. Délután hattól egészen este tízig több száz ember érkezett a múzeumba egy kis éltető művészeti élménycsomagért. Meghallgatták Spiró György felolvasóestjét, Lackfi János tárlatvezetését, kipróbálták a múzeum irodalmi társasjátékát, elkészítették a saját "szépműs" noteszüket - vagy éppen részt vettek az Új Akropolisz kihelyezett haiku-műhelyén.
A nívós programok mellett a mi foglalkozásunkat is övező érdeklődés azt mutatta, hogy sokan ismerik és kedvelik a haiku műfaját, egyesek akár az írással is megpróbálkoztak már. Jó páran voltak persze azok is, akik aznap este, természetfotókkal illusztrált haikukból álló mini tárlatunkon találkoztak először ezzel a falevélnyi, 17 szótagos japán versformával. Ám miután néhány klasszikus jó példán és mókás ellenpéldán keresztül megismerkedtek fontosabb jellemzőivel, íratlan szabályaival, már alig várták, hogy ők is belekóstolhassanak a haiku-alkotás örömébe.
Néhány perc csend, némi játék a szavakkal, tizenhét szótag lekörmölése - ennyi elég ahhoz hogy formát kapjon egy különleges pillanat, egy egyedi nézőpont vagy egy értékes gondolat. A saját haikun kívül ezzel a tapasztalattal gazdagabban távozhattak tőlünk a műhelyfoglalkozás résztvevői.
Közülük néhányan velünk is megosztották alkotásaikat:
Bakcsó rikoltoz,
Jön az esti fuvallat.
Úszik a sikló.
A fénylő búzát
Reggeli harmat húzza,
Cseppenni készül.
Jégcsap csúcsán ül
Tavaszi nap sugara,
A föld már éled.
Fagyott csepp olvad
Lehulló leveleken.
Hívnak az árnyak.
A fa és a pad
hóval beborítva áll,
mint két ismerős.
Levegő remeg,
Szél dajkál aszott kalászt,
Kései poros nyár.
Hűs a levegő.
Már nagyot lép az árnyék –
Lombtakarót húz.
Harmat pihen a
Sárga kalászok végén.
Édes a szellő.
Havas fehérség
benne pad s fa mellette,
árnyék sem moccan