EnviroCafé: A víz, ami összeköt

EnviroCafé: A víz, ami összeköt
Víz nélkül nincs élet, és természetesen emberi civilizáció sem. A folyópartok mentén születtek meg az első állandó települések. A forrás, a patak, a kút mindig is a találkozás helyszínei voltak, ahol kapcsolatok szövődtek, pletykák kaptak szárnyra és hírek cseréltek gazdát. A hajózás elterjedésével a folyók és a tengerek úttá váltak, amelyeken a népesség és a javak mellett a kultúra és a civilizáció vívmányai is közlekedtek.
Az első nagy társadalmi összefogások is a vízgazdálkodáshoz kapcsolódtak: a csatornák és árkok, gátak és öntözőrendszerek építése és fenntartása nem egyszemélyes játék: komoly együttműködés, az erőfeszítés, a tapasztalatok összeadása és a köz javának előtérbe helyezése kellett ahhoz, hogy Egyiptom, Mezopotámia vagy Kína nagy öntözéses kultúrái virágozni tudjanak. Ahogy a víz nyomot hagy a tájban, úgy hagyott nyomot a vízen való osztozás az emberi társadalmakon: az összefogást és a közösségi szellemet erősítette.
Közösségi szellemre pedig ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. Nyolcmilliárd ember együttélése, a fenyegető társadalmi és ökológiai problémák, köztük az egyre nagyobb szárazság mind arra biztatnak, hogy újra kell tanulnunk az összefogás és együttműködés leckéjét – és ebben a víz is lehet az egyik bölcs tanítónk.
Májusi EnviroCafé-nkon a víz és a közösség kapcsolata lesz a témánk.
Photo credit: Chunry