Beszélgetés a Sirályban

Esemény típus
Kerekasztal-beszélgetés
Időpont
Helyszín
Budapest, Sirály

A Sirály az utóbbi időkben az egyik legkedveltebb szórakozóhellyé vált a budapesti fiatalok körében, ahol színházi előadások, kortárs művészeti kiállítások és beszélgetések is várják a látogatókat. A Zöld Fiatalok aktivistái erre a helyre szerveztek egy beszélgetést, amelyre önkéntes mozgalmak tagjait hívták meg. A szervezők arra kerestek választ, hogy mit csinálnak a világ jobbításáért törekvő emberek a mindennapi életben, ill. hogy milyen okok vannak az ingyen cselekvő önkéntesség mögött.

A hallgatóság A négy meghívott vendég részvételével zajló programon Borsi Mária a spirituális intelligenciáról, annak eredetéről, ill. az életére kifejtett hatásáról beszélt, valamint arról a transzformációs játékról, amelynek segítségével tudatosabb életet lehet élni. Szigeti Balázs, a Humanista Mozgalom vezetője a mozgalom fő célkitűzéseit ismertette, a világ és az egyén, a külső és belső kapcsolatát, és hangsúlyozta az erőszakmentesség fontosságát. Zachs Anderson, a Minnesotából érkezett vendég, aki a Fiatalok az Élet Küszöbén Alapítvány munkatársa, és drogprevenciós előadást és beszélgetést tart iskolákban, elsősorban személyes hátterét és indíttatását, a keresztényekhez fűződő kapcsolatát ismertette. Apáti János, az Új Akropolisz nevében mozgalmunk gyökereiről, hazai és nemzetközi eredményeiről beszélt, kiemelte a tanulás fontosságát és a filozófia jótékony hatását az ember életére.

A vendégekkel a Sirály fiatal közönsége interaktív módon folytathatott párbeszédet, kérdésekkel, véleményekkel segítehette a beszélgetés menetét. A több mint két órán át tartó rendezvényre mintegy 30 érdeklődő volt kíváncsi.