Utópia – lehetséges-e még?

    Szerző

    Morus Tamás Utópia című művében egy távoli szigeten lévő, eszményi országot írt le. A 16. századi Angliában uralkodó viszonyok ihlették arra, hogy képzeletében megteremtsen egy humanista elveket megvalósító, igazságos törvények szerint élő emberi közösséget.

    A téma a reneszánsz gondolkodókat is foglalkoztatta, és azóta is sok alkotás született, amelyben az utópikus társadalmakat hol más helyre, hol a jövőbe képzelték el. A 20. század eleje körül még általános volt a megvalósítható utópia képe, amelyhez többek között H. G. Wells is hozzájárult A modern utópia és az Istenekhez felérő emberek című regényeivel.

    Épülő Akropolisz A nyugati gondolkodók ugyanis ez idő tájt a tudomány fejlődésében bízva hittek abban, hogy az emberiség belátható időn belül képes lesz megoldani minden társadalmi és gazdasági nehézségét.

    Amint a nyugati világ elvesztette kezdeti optimizmusát, ún. negatív utópiák sora látott napvilágot. Akárcsak Morus a maga idejében, a szerzők megfigyelték az aktuális tendenciákat és a jövőbe helyezték a lehetséges következményeket. Ilyen Orwell 1984 és Huxley Szép új világ című regénye.

    Az 1984 a szovjet rezsim mintájából indul ki, és a végletekig viszi el a terror módszereivel élő társadalmat, ahol félelemmel és kínzással tartják ellenőrzésük alatt az embereket. A Szép új világban viszont a nyugati kapitalizmus visszás magjai csíráztak ki, és egy olyan világot teremtettek meg, ahol az emberiség a fogyasztás, az élvezet és a kényelem utáni vágy rabjává vált. A különbségek ellenére a két utópia közös jellemzője, hogy világában nem hagy helyet a művelt, gondolkodó egyénnek. Sőt, mivel potenciálisan veszélyes, üldözik és akár az életével fizet érte.

    Mondanunk sem kell, hogy a témát a filmipar is felkapta, és számtalan alkotás fókuszában a baljós jövőkép áll. Az ilyen fejleményekért a filmek egy részében egyértelműen az ember a felelős, más részükben pedig természeti katasztrófa miatt omlik össze a világunk. Vagy mi változtatjuk börtönné a Földet, vagy a megváltozott földi viszonyok a legrosszabb tulajdonságainkat erősítik fel, és megint csak egymás haragosaivá válunk.

    Noha nem nehéz rájönni, miért szaporodnak gombamód a negatív utópiák, mégis érdemes elgondolkodni arról a jelenségről, hogy úgy tűnik, az emberiség egyre kevésbé tud elképzelni egy olyan világrendet, amelyben megvalósulna a tolerancia, az együttműködés, sőt a valódi szabadság is. Talán szívünk mélyén nem hisszük el a médiából ránk ömlő hangzatos szavakat, és valóságosabbnak éljük meg a különféle összeesküvés-elméleteket.

    Ezért azt sem tudjuk elképzelni, hogy lehetnek kisebb közösségek és idealista mozgalmak, amelyek mentesek az önös érdekektől, és ha valaki ilyennek hirdeti magát, azonnal gyanút fogunk, és rögtön felmerül bennünk a kérdés: kinek a zsebére dolgozik. Szomorú az a világ, ahol az emberek annyira elidegenedtek, hogy ismeretlenül is vetélytársat, ha ugyan nem ellenséget látnak egymásban.

    Tehetünk-e valamit ez ellen? Szerintem sokat, sőt nemcsak tehetünk, hanem tennünk is kell. Az együttműködésre való hajlam, a nemeslelkűség gyakorlása, az önzetlen segítségnyújtás bárkinek, akivel csak összehoz a sors, nem kerül semmibe. Olyan, mint a mécses lángja, amely, ha átadjuk, lassan ugyan, de egyre világosabbá teszi utcáinkat, városainkat és világunkat. Aki el tud képzelni egy jobb és emberibb világot, és tesz is az emberi értékek és méltóság megerősödéséért, máris éli az Utópiát.
     
     
    Olvastad már?
    Cimkék