Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842)

    Szerző

    Körösi Csoma Sándor

    „Székely hegyekből messzi Ázsiába,
    Az őshazába vándorolt ki ő,
    Feje felett a vén, szent Himalája,
    Tán öregebb, mint maga az Idő.
    Ott rótta a betűket és kereste
    Puszták homokján vérei nyomát,
    Meglátogatta ínség, balszerencse,
    De ő csak várt és vándorolt tovább.”

    Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról

    Kőrösi Csoma Sándor, a messzeségek vándora, kis székely fiúból vált az ősmagyarok kutatójává és az első európai tudóssá, aki tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Már gyermekkorában kitűnt társai közül fáradhatatlanságával. Gyaloglásban senki sem versenyezhetett vele, ha séta közben feljutott egy domb tetejére, egyből arra volt kíváncsi, mi van a következőn túl. Az erdélyi hegyek közt edzette testét-lelkét a későbbi nagy kihívásokra. Kőrösön, egy erdélyi kis faluban született 1784-ben. Mindig is büszke volt származására, ahogy írta, „én a székely nemzettség szülötte vagyok”, angol nyelvű könyveiben pedig székely-magyarnak nevezte magát.

    Ifjúkorában állítólag azon ritka fiatalemberek közé tartozott, akiről soha senki nem mondott rosszat, nem panaszkodott rá, és ő sem szidott senkit. A híres nagyenyedi kollégiumban végezte tanulmányait. Itt kapta az első inspirációt egyik tanárától, aki felvetette annak lehetőségét, hogy Ázsia szívében tán fellelhetőek még az ősi magyarság nyomai. Kőrösi ekkor szent fogadalmat tett, mely egész további életét meghatározta: fölkutatja Attila népének maradékát, akiket a hun hódító a keleti pusztákon hagyott. Ahogy később írta: „Vajha nemzetünk homályfedte eredetét földeríteni sikerülne!”

    Körösi Csoma Sándor emlékérmeTanulmányait kiemelkedő eredménnyel végezte. Egyszerű és önmegtartóztató életet élt, takarékosság és belső fegyelem jellemezte. Testét, lelkét, elméjét egyaránt fejlesztette, a munkát és fáradtságot rettenthetetlenül tűrte. Egyik tanára szerint nem volt lángelme, ám ezt a hiányosságát szorgalmával és páratlan emlékezőtehetségével ellensúlyozta. Jelleme édesapja példájára kemény, katonás vonásokat mutatott, emellett ott élt benne – édesanyja hatásaként – a lírai kedély és a messzenéző álmodás. Szelíd vonású arca szimpátiát sugallt, nem volt szószátyár, de ha megszólalt, nyájasan szőtte a szót – emlékezik rá Hegedűs Sámuel, egykori tanára, később jó barátja.

    A tudományok közül leginkább a nyelvészetet, a történelmet és a földrajzot kedvelte. Zseniális nyelvérzékkel rendelkezett, elképesztő tehetsége volt a nyelvtanuláshoz. Élete során tucatnál is több nyelvet sajátított el: a latin, görög, német, francia, angol, orosz, szerb (illetve horvát), héber, perzsa, arab, török, tibeti, szanszkrit, hindi nyelvet.

    Nagyenyedi és németországi tanulmányai elvégzése után visszautasította az állásajánlatokat és készülődött a nagy útra, melyhez fogadalma kötötte. Hiába rémisztgették az utazás ismeretlen veszélyeivel, a rettentő fáradalmakkal, döntésében megingathatatlan volt, és nem ismert lehetetlent. 1819-ben, 35 évesen indult el Ázsiába, úgy, mintha csak a szomszéd faluba kerekedne fel, tarisznyával és elmaradhatatlan tölgyfa botjával felfegyverkezve. Pénzt gyűjtöttek számára az útra, de ő – szokása szerint – nem fogadta el a támogatást.

    Körösi Csoma Sándor sírjaCéljának ezt tűzte ki: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, keletre jövök, s ahogy lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudománynak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

    Útja nemcsak a megtett távolság miatt döbbenetes – több mint 12 ezer kilométert járt be, s ennek legnagyobb részét gyalogszerrel, hiszen szegény volt –, hanem a rengeteg veszély, az emberi tűréshatárt súroló és sokszor meghaladó körülmények miatt is. Pontos részleteket nem mindig tudunk róla és útjáról, mert szerénysége, valamint az a törekvése, hogy elkerülje saját személyének előtérbe helyezését, megakadályozta abban, hogy személyes élményeiről részletesen beszámoljon.

    Küzdelmes út során jutott el Ázsiába, ahol eredeti célja mellett vállalt még egy feladatot: az Európa számára addig ismeretlen tibeti nyelv és kultúra tanulmányozását. Ezt a kutatást ugyanolyan pontosan és lelkiismeretesen végezte, mint eredeti munkáját. Nyolc évet töltött különböző lámakolostorokban Nyugat-Tibetben, és tudós lámák segítségével tanult. Tibeti tanítója Szangje Püncog, akiről Kőrösi így ír útinaplójában: „Szangje Püncog nem szenved semmitől, se hidegtől, se éhségtől, se bezártságtól, sem a piszoktól, amelyben fetrengünk. E nagytekintélyű orvos, sőt a kormánynak is tagja, hogy tudta elfogadni ilyen könnyen ezt a mélységesen megalázó állapotot? Úgy hiszem, soha az életben nem találkoztam senkivel, aki ilyen elképzelhetetlenül fittyet hányt minden rosszra.”

    Ám ő sem viselte sokkal rosszabbul az embert próbáló körülményeket. Spártai módon élt, tűrte a hideget, a rideg környezetet, és ételként nem vett magához mást, mint a szerzetesek szokásos eledelét, a jakvajas, sós teát. A fűtetlen kolostorban éjt nappallá téve kutatott, olvasott, írt, éveken keresztül.

    Körösi Csoma Sándor vándorútjaEgy angol orvostól, Gerard doktortól többet megtudunk Kőrösi mindennapjairól: „Egyszerű tápláléka az itteni szokás szerint készített zsíros tea volt. De a kanumi hideg évszak zordonsága eltörpül, ha összehasonlítjuk azt a zanszkári zárdában uralkodott telek fokával, ahol Csoma egy egész évet töltött. S ott ő a Lámával és egy szolgával kilenc négyszög lábnyi szobában 3-4 hónapon át el volt szigetelve. Szobácskájából egyikük sem mert kimozdulni, a környék hóval volt fedve és a hőmérő rendszerint a 10-16 fokon állott zéró alatt. Ott ült ő ködmönébe öltözve, kezeit ölébe téve; és ily állapotban olvasott reggeltől estig, melegítő tűz és alkonyat után világító mécses nélkül. A föld szolgált nyoszolyául, s az egyszerű csupasz falak voltak egyedüli oltalma az égalj zordonsága ellen. A hideg oly szigorú, hogy nehéz feladat volt a kezeket a gyapjútakaró alól kiszabadítani a könyv leveleinek átlapozása végett.”

    Tanulmányainak gyümölcse két könyv, amelyek 1834-ben jelentek meg: az első hiteles tibeti-angol szótár, valamint egy tibeti nyelvtankönyv. Ezeken kívül összefoglaló tanulmányokat is írt a tibeti vallásról, kultúráról, művészetekről, tudományokról. A tibeti kolostorok után Kalkuttában folytatta tanulmányait, ahol saját anyagainak feldolgozása mellett a Bengáliai Társaság könyvtárának gazdag keleti anyagát rendezte. A tibeti után a szanszkrit nyelv vizsgálatának szentelte magát, itt is eredeti célja vezérelte, hogy talán némi információra bukkan a magyarság eredetét illetően.

    Körösi Csoma Sándor vándorútjaKalkuttában is visszavonult, zárkózott aszkétaéletet élt, akárcsak a kolostorokban. Minden támogatást visszautasított, már-már fanatikusan. Konok makacssága nem engedte meg, hogy akár hazai, akár indiai felajánlást elfogadjon. Ha mégis hajlandó volt erre, azt kölcsönnek tekintette, és amint módjában állt, megtetézve küldte tovább szülőhazájába, Erdélybe, alapítványi célokra. Talán túlzottan is szerény volt, magáról nem írt, nem beszélt, pedig tanulságos lett volna az utókor számára, ha például útjáról részletesen beszámol. Munkájában rendkívüli lelkiismeretesség, pontosság, alaposság jellemezte. Széchenyi szerint a „törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat” voltak a jellemvonásai.

    1842-ben felkerekedett, hogy eljusson a tibeti fővárosba, Lhászába – természetesen nem feledve eredeti célját. A Dalai Láma híres könyvtárában szeretett volna kutatásokat folytatni, ám az úton maláriát kapott, és szervezete nem tudott megküzdeni a kórral. „Nemzetének bölcsőjét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is.”

    Sokat elárul róla, hogy miből állt személyes hagyatéka: négy óriási láda tele könyvekkel és iratokkal, ezenkívül egy öltöny, némi fehérnemű és egy főzőedény. Halála után szenteket megillető tisztelet övezte, a „nyugati tanítvány” néven emlegették. Sírhelye zarándokhellyé vált. Eredeti célját, a magyarság felkutatását ugyan nem érte el, de két fő műve és egyéb, a tibeti kultúrát bemutató tanulmányai megírásával csodás kincsekkel teli ládát nyitott fel az utókor számára.

    Szilágyi Ferenc a tudomány Kolumbuszának nevezi Kőrösi Csomát, aki „mást – többet – fedezett fel, mint amiért indult”.

    Arthur Schopenhauer szerint „...ólmot keresett, és aranyat talált, és ami még ennél is több, nagyon jól felismerte a nemesfém értékét.”

    Körösi Csoma SándorÉlete jól példázza, hogy egy egyszerű ember, szegényen és tengernyi viszontagságot szótlanul tűrve, pusztán hősi megszállottságtól fűtve hogyan állhat helyt, és hogyan küzdhet meg egy teljesen ismeretlen nyelv és kultúra megismeréséért. Segítségére volt kimeríthetetlen tudásszomja, melyre vándorbotként támaszkodhatott. Elméjét, kutatásra irányuló koncentrációját nem gátolták a szenvedélyek. Személyiségét teljes egészében a vállalt ügynek, fogadalmának ajánlotta, és élete minden pillanatában arra törekedett, hogy előbbre jusson kutatásaiban. Állhatatosságának csak halála vethetett véget. Példaképpé válhat hite, eltökéltsége, egy eszméhez való hűsége miatt.

    Idézzük fel Kőrösi érdemeit Széchenyi István szavaival: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtul lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazátul alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem maga helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel és nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!”