Az emberről

    az emberről, filozófiaA gyenge emberek nem írják a történelmet, legtöbbször nem is olvassák.

    Az ember nem olajfolt; az ember láng, amely a fellobogásra, a felemelkedésre és a fény árasztására született, arra hogy eltűnjön a végtelen űrben, de nem előbb, minthogy megvilágította volna a földet és elégette volna az őt tápláló fát.

    Ha a tűz lángjának bölcsessége élne bennünk, nagyok lehetnénk. Mindegy merre fordítjuk, mindig függőleges. Aki képes megtartani függőlegességét az élet viszontagságai közepette is, megtalálja szívének nyugalmát.

    Az igazi idealista nagyságát nem termete, hanem álmainak magasztossága adja, és horizontjának nem a hegyek, hanem csak az önmagába vetett hite szab határt.
     
    A gépeket megolajozzuk, a növényeket megöntözzük, az autónkat lemossuk, magunk azonban ritkán tisztulunk meg belülről. Önmagunkba kell néznünk és jó tettek és törekvések segítségével kell megtisztulnunk.

    A gyűlölet csírái nehéz időkben hajtanak ki. Minden tettnek következménye lesz. Ne bántsunk másokat, és előbb vagy utóbb ők sem fognak bántani.

    Furcsa szerzet az ember! Alighogy megkötözik vagy bezárják pár napra, máris kétségbeesetten követeli a szabadságot. Azt viszont élvezi, ha saját indulatai, szenvedélyei és tudatlansága verik láncra. Testét, földi lakhelyét börtönné alakította, és saját szenvedéseit megkedvelve mindent megtesz azért, hogy el se kelljen elhagynia.

    Az igaz és nehéz ügyek védelmezőjévé kell válnunk. Meg kell értenünk, hogy nincsenek lehetetlen vállalkozások, csak tehetetlen emberek.

    Az ember nem attól öregszik meg, hogy bőre ráncos lesz, hanem attól, hogy álmai és reményei kopnak meg.

    Az ember legyen olyan, mint a kard, a teste olyan, mint a kardhüvely. Egy nap meghal, és ekkor dalolva kell kiemelkednie a testéből, fényesen, mint a kard pengéje. Ekkor a kardhüvely üres, haszontalan lesz és eldobják. De a kard, a csillagok fényének egy szikrája, amelyet addig a Föld tartott fogva, visszatér a csillagokhoz.

    Ne csak akkor tudjunk élni, amikor jól mennek a dolgok, hanem a nehézségek idején is.

    Kegyetlenségre vall, ha döntésre kényszerítjük a tudatlant. Olyan, mintha tíz poharat tennénk elé, hogy egyet válasszon közülük, bár tudjuk, hogy az egyikben méreg van.

    Az ember ura annak, amiről hallgat, és rabszolgája annak, amiről beszél.

    Soha nincsenek egyedül azok, akiknek társaságát nagy gondolatok alkotják.

    Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani.

    Az embereknek az a hibája, hogy még azelőtt szeretnének megoldásokat, mielőtt a felmerülő kérdéseket mélyebben megvizsgálták volna.

    Az ember testének, energiájának, érzelmeinek irányításával jut el a bölcsességhez – belső lényege határozza meg személyisége egészét.

    A belső vívódás jót tesz az erős léleknek.

    Csak azt nevezhetjük evolúciónak, amikor bensőnk átalakításáért fáradozunk. Nem várhatunk arra, hogy az idő mindent megoldjon. Magunknak kell elűznünk belső árnyainkat. Ha elménk egén sötét felhők gyülekeznek, eltakarják előlünk a Napot.

    Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.
     
     
    Jorge Angel Livraga