Az ember életkorszakai

    Thomas Hawk_ember életkorszakai.jpgEbben is, mint számos más témában, veszélyes lehet az általánosítás. Minden embernek egyéni sorsa van, ami olyan, mint egy különböző színű, szilárdságú, hosszúságú és élettartamú fonalakból szőtt zsinór.

    Befolyásolják a döntések, amelyeket mindenki meghoz a lehetőségei alapján, és bizonyos rejtélyes tényezők is, amelyek túl vannak minden „horoszkópon”, körülményen és neveltetésen. Valamennyi ókori misztériumvallásban, a sumeroktól az etruszkokig ismerték az „X tényezőt” – ahogy azt egyes 20. századi gondolkodók nevezték –, ami kiszámíthatatlan és előreláthatatlan… Nyilvánvaló hatásaiból tudjuk, hogy létezik, de azt nem, hogy micsoda.

    Homérosz és Vergilius szerint ez a legfőbb akarat felülmúlja nemcsak az embert, de még az isteneket és minden számunkra elképzelhető dolgot is… Paradox módon a felfogható világ alapja az érthetetlen vagy az észt meghaladó, ami gyakorlatilag ugyanaz.

    Ahhoz, hogy mégis könnyebben eligazodjunk, az ezotéria az emberi életet hétéves ciklusokra osztja.

    A 7 éves korig tartó időszak:
    A szellemi, mentális és lelki hordozók lassan leszállnak. Egyfajta „őrangyal” vigyázza a lélek új testbe költözését, és „enyhíti” ütközéseit a világgal, amelyben majd élnie kell. Fontos szerepük van a szülőknek, a családnak és a tanítóknak. A gyerek, a kivételektől eltekintve, képlékeny lény, aki büntetéssel és jutalmazással alakítható; tekintélyre és állandó irányításra van szüksége, amelyek elősegítik tanulását. Ha keresztény családban születik, keresztény lesz, ha anyja zsidó, zsidóvá válik ő is stb. Az emberi környezettel való kapcsolata „oltásszerűen” segíti, hogy túlélje a leendő megpróbáltatásokat. Szeretetre van szüksége, ami nem gyengeség és nem is kétszínűség.

    A 14 éves korig tartó időszak:
    Gyermekkorát maga mögött hagyva „döntő” szakaszba lép, amelyben a képzelgés és képzelet révén kapcsolatba kerül a felnőttek világával, amelyet nem fogad el, de nem is utasít el teljesen. Kóstolgatja. Szüksége van rá, hogy szabadon, noha felügyelet alatt keressen, találjon és tévedjen. Saját szelleme kezd megnyilvánulni, és az engedetlenség látszatát kelti.

    A 21 éves korig tartó időszak:
    A szellem egyre inkább előtérbe kerül, kirajzolódnak személyiségjegyei és karakteres tulajdonságai. A teljességbe lép, még éretlenül. A nemek szerinti szerepek megszilárdulnak.

    A 28 éves korig tartó időszak:
    A szellem teljes egészében megnyilvánul és az élet vonala egyértelművé válik. Konkrét formát ölt minden, és az ember az élete minden területét a saját természete szerint igyekszik alakítani.

    A 35 éves korig tartó időszak:
    A formák rögzülnek, a szellemiség győzedelmeskedik vagy eltűnik; ezzel kapcsolatban gyökeres változások már nem várhatók. Az ember a saját maga kiválasztotta úton jár, és érdeklődési körének kisebb alakításán kívül lényegében csak haladási gyorsaságán változtathat. Akkor is, ha a látszat más, a változtatás lehetősége már a múlté, és szellemi erejétől függően az ember csupán erősítheti, vagy elpuhíthatja személyisége egyik-másik részét. Az ember élettartama közepén jár, a csúcson van, ahonnan kezdi világosabban látni a környezetet és az erőket, és ez cselekvésre buzdítja és kíváncsivá teszi. A már létező elemek újabb és újabb kombinációkban vegyülnek egymással ebben a „második ifjúságban”.

    A 42 éves korig tartó időszak:
    A „második ifjúság” korszakának indíttatásai megvalósulnak és egyben eszközzé is válnak. Ilyenkor szükségét érezzük az eredményeknek, teljesítményeknek és javaknak. Ennek a ciklusnak a végén elindulunk lefelé a „biológiai hegyről”, és a szellem, a lélek és a személyiség között összezördülések támadnak. Itt a bátrak és a gyávák útja kettéválik. Újra és újra felmerül kérdésként az élet célja.

    A 49 éves korig tartó időszak:
    Megjelenik egy érzés, amely eddig úgyszólván lappangott: nagy szükségét érezzük annak, hogy létrehozzunk dolgokat, amelyek hozzánk hasonló természetűek lesznek, és igazodnak szellemiségünk vagy anyagelvűségünk fokához. Az egyéni tapasztalat meghatározó, és erősen befolyásolja a tetteket, érzéseket és gondolatokat. A test viszont az elvesztett fiatalság sajátos jegyeit mutatja. Aki ezt nem fogadja el, annak ez a korszak különösen veszélyessé válhat a fiziológiai és mentális egyensúly szempontjából.

    Az 56 éves korig tartó időszak:
    Kettős lelki futam kezdődik: vissza- és előrefelé. Felidéződnek a „régi szép idők” és az ember nagy elánnal tervezi a jövőt. A jelen múlónak és bizonytalannak tűnik. Meg kellene erősíteni a szerepét, hogy legyen mibe kapaszkodni. A szerepek beérnek és megszilárdulnak. Ha a szellemi utat választottuk, akkor most igen termékeny időszakba lépünk, ha nem, akkor csak látszólag teremtünk új dolgokat... hiszen azok ugyanolyanok, mint korábban, csak sokkal merevebbek, kötöttebbek és mozdulatlanok.

    A 63 éves korig tartó időszak:
    Az élet „alkonyának” elérkezése nyilvánvalóvá válik, és mindenki sajátos módon igyekszik „befejezett dolgokat” hagyni maga után, amelyek egyénileg és közösségileg is biztonságot nyújtanak. A műveltségtől, jellemtől és a szellemiség fokától függ, hogy az életfelfogásunk valóban hasznos alkotásokban ölt-e testet. Az együttélés egyre nehezebbé válik, mert egyszerre utasítjuk el és igényeljük a társaságot, néha akár betegesen is.

    A 70 éves korig tartó időszak:
    Attól függően, hogy mennyit használtuk őket, bizonyos szellemi képességek elvesznek vagy megerősödnek. Ez a lezárulás, a „kapocs”, amely lehet aranyból, de vasból is. A test állapota egyre hanyatlik, ami próbára teszi a türelmet. A halál gondolata, különböző szempontokból, állandóan jelen van. Egyesekre ez a korszak végső ösztönzésül hat, mások kétségbeesnek, beletörődnek, vagy lázadásig is eljutnak (ami most az egyszer valódi), és ez összeütközésekhez vezethet önmagunkkal és fizikai, lelki, mentális vagy szellemi környezetünkkel egyaránt.

    Ezen az életkoron túl nehéz biztosan megjósolni bármit is, mert az idősek sziklaszilárddá válhatnak a példamutatásban, vagy éppen makacs ellenségei lesznek mindennek és mindenkinek. Általában igen magányos időszakot élnek meg, amely lehet boldog vagy komor. Legtöbben nem értik meg a fiatalokat, és szembeszállnak velük, mintha irigyelnék fiatalságukat. Mindez attól függ, milyen életet tudnak maguk mögött. Abszolút és megingathatatlan természeti törvények sietősen arattatják le velük a régen bevetett földet, mindezt kérlelhetetlenül.

    Amikor a vég valamilyen hosszú betegség formájában közeledik, akkor gyakori, hogy újra előjönnek a gyermeki sajátosságok. Ha nem ez történik, illetve ha az emberben nagy a szellemi erő, akkor a szellem búcsúajándékként ismét megmutathatja legragyogóbb oldalát, és ismét részese lesz annak a legbenső és titokzatos valóságnak, amelyben a kicsi gyerekek élnek. Bár még mindig ebben a világban van, már nem él benne.

    Szándékosan kerültük a népszerű pszichofizikai elemzéseket és az elterjedt terminológiát. Addig nem leszünk a pszichoanalízis hívei, amíg az optimista és igazsághű pszichoszintézis értelmezési kulcsai vissza nem kerülnek módszereink közé.

    Mindehhez annyit szeretnénk hozzáfűzni, hogy bár a leírtak nagy vonalakban követik az ember életútját (ez férfiakra és nőkre ugyanúgy vonatkozik), hangsúlyozzuk, hogy elnagyolt, hiszen mégsem lehet tömegként kezelni az embereket, mindenki egy külön világ, egy rejtély, egy sajátos, egyszeri és megismételhetetlen valóság.

    Ez nem a reinkarnáció tagadása, csupán elismerése annak a ténynek, hogy ha a lánc egy is, számtalan különböző láncszemből áll, amelyeknek az összekapcsolódása nem csökkenti az egység rugalmasságát, ezért is neveztük láncnak és nem merev rúdnak. A tér és az idő koordinátái egybeérnek, de nem következik egyik a másikból, hiszen ha lényegük azonos is, a létezésben mégis csodálatosan különböznek: szemben állnak egymással és kiegészítik egymást.

    Hát ilyenek a régi tanítások: jól átgondoltan hasznukra válhatnak azoknak, akik filozófusként mély önismeretre törekednek.

     



    Kép: Thomas Hawk