Angyalkertek anyja – Brunszvik Teréz

    Brunszvik Teréz„Ma, amikor mindenki arra törekszik (és ez világjelenség), hogy jobban éljen, s nem pedig, hogy jobbá legyen, akkor Brunszvik Teréz azt a tanítást adja, hogy mi magunk, személy szerint minél kevesebbel megelégedjünk, és ugyanakkor minket magunkat, a személyünket, a tehetségünket minél többre lehessen a világban használni” – emlékezett meg róla Jókai Anna.

    Brunszvik Teréz nevéhez fűződik a magyar óvodai nevelés kialakítása. Szenvedélyes tenni akarással vetette bele magát a gyermekek és az őket körülvevő nők és tanítók tudását és felemelkedését megalapozó nevelési kérdésekbe. De honnan eredhetett a nevelés iránti mérhetetlen elköteleződése? Hogyan kelhetett életre egy 18. század végén született gróf kisasszony keze nyomán ennyi minden?

    Nemesi családban született, és már kora gyerekkorában apja nyomdokait követve megismerkedett a művészetekkel, az ókori filozófiával és Platón műveivel, amelyek nagy hatást tettek rá. Tizenévesen testvéreivel „platóni respublikát” alapítottak, hogy majdan az ideálok harcosai lehessenek. Később elhunyt apja emlékére egy kis piramist emeltetett, a szent helyen „az Igazság papnőjévé” avatta magát, és elhatározta: nem megy férjhez, hanem a hazának és az emberiségnek szenteli életét.

    Tudatosan és kitartóan törekedett arra, hogy született nemességét valódi, szívből jövő nemességgé emelje. Önmagát fáradhatatlanul képezte, és a szellemi-lelki anyaság iránti elhivatottsággal fordult a rászorulók felé. Saját fejlődése jegyében önnevelési tervet készített: törekedett a széleskörű ismeretszerzésre és kihívást jelentő, önfejlesztő feladatokat tűzött ki maga elé. Ismereteit külföldi utazásai során is bővítette, megismerkedett kora nevelésüggyel foglalkozó személyiségeivel.

    Pestalozzi emberi példája és humánus nevelési eszménye különösen lelkesítette. A híres svájci pedagógus bevezette a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő oktatást, és nagy súlyt helyezett a környező világ sokoldalú és tevékeny megtapasztalása mellett az erkölcsi nevelésre is. Brunszvik Teréz 1828-ban a saját vagyonából megalapította Közép-Európa első kisdedóvodáját Budán, amit számos további követett. Német mintára gyerekkertnek vagy angyalkertnek is nevezték ezeket a kisgyerekiskolákat, amelyeket jóra vezető, a gyermeki képességek kibontakoztatásában segítő intézményeknek szánt, ahol a szemléltetésen alapuló elemi oktatás és tevékenykedtetés mellett kiemelt szerep jutott az éneknek és a muzsikálásnak is.

    A messze nem gyermekközpontú 19. század elején tisztában volt azzal, hogy a nevelőt is nevelni kell. A saját fejlődését szolgáló önnevelési programján túl a kicsiket körülvevő cselédek és az őket oktató tanítók képzésével is foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a gyermek sorsa alapjában véve a családon, és elsősorban az édesanyán múlik: „a tudatlan és durva anya mindig csak vadócokat fog nevelni, és az ilyen jellemtelenül, logikátlanul támolyog végig az életen.” Éppen ezért olyan leány- és nőnevelő intézeteket álmodott meg, amelyek belső értékekkel felvértezett emberré, és ennek köszönhetően művelt, tudatos anyákká nevelnek. Az ilyen intézetek létrehozása már nem sikerült neki, de unokahúga és mentoráltja, Teleki Blanka 1846-ban megalapította az első magyar leánynevelő intézetet.

    Életét az utolsó pillanatig – fogadalmához híven – tevékenyen töltötte. Eszménye és életműve hű példája annak, hogy csak úgy közvetíthetjük a szépet és a jót, ha előtte saját magunkat is önnevelésben és önképzésben részesítettük. Ahogy írta: „Minden ember nagy lehet a maga hatáskörében. Amennyiben a kötelességérzet vezeti, úgy a parasztember, a kocsis, a konyhalány és mindenki, aki a hivatását teljesen betölti, olyan tiszteletre méltó, mint a király, aki trónján teljesíti kötelességét.”

     
    Cimkék