Ajánljuk még

Mi a közös a fotózásban és a filozófiában?

Bár a fotó elsősorban a látható formavilágot jeleníti meg, a filozófia pedig a láthatatlan lényeget igyekszik megragadni, mindkettő a világ megismerésének egy-egy lehetséges és járható útja. A kettőt ráadásul remekül lehet ötvözni is, amire jó példa Pierre Poulain Izraelben élő francia fotós és filozófus internetes blogja, ahol a lencsevégre kapott pillanatok mellé a láthatatlant felvillantó gondolatokat társít.

A hétköznapok hőse

Előfordul, hogy az élet lefegyverez bennünket. Nem is annyira a sorscsapások, a túlélésért folytatott harc, hanem egy sor kisebb letörtség, az apró-cseprő dolgokkal való bajlódás, a hétköznapi nehézségek.
Delia Steinberg Guzmán könyvében úgy intézi hozzánk szavait, hogy elgondolkodásra késztessen, és arra indítson, hogy visszaszerezzük az olykor elillanó bátorságot, és tudatosítsuk a nehézségeink okát, amelyek nap mint nap próba elé állítanak bennünket.

A tesztelés a tudás anyja, nem az ismétlés

A tesztelés a tudás anyja, nem az ismétlés
Ismétlés a tudás anyja – mindenki ismeri a mondást, és jó hírünk van azoknak, akik mindig is utálták ezt hallani: a kísérleti memóriakutatás friss eredményei szerint ugyanis az évezredes intelem hamis. Sajnos azt sem szeretjük, ami viszont tényleg segít megjegyezni, hogy mikor született Mátyás király. TOVÁBB

Ahol a fű sem nő

Ahol a fű sem nő
Kilencedikes dán tanulók fillérekből levezettek egy olyan kísérletet, ami mögé a hivatalos tudomány máig nem mer felsorakozni. Wi-Fi router mellé kerti zsázsát ültettek, ami nem akart kinőni.

Most jó Bach-őrültnek lenni!

Most jó Bach-őrültnek lenni!
Rendkívül izgalmas Bach-adatbázis (mű-kereső) jelent meg a hálón.
A hagyományos Bach-lapokkal szemben megvan az az előnye, hogy nem hasonlít rájuk. Magára hasonlít. Elsőre talán csak a néhány, láthatóan saját fejlesztésű grafikai elem sejteti, hogy itt valamiről szó van, nem csak adatokról.

Szemezgessen a Kaláka dalaiból!

„A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak” – írta Kányádi Sándor az együttes huszonöt éves jubileumára. A zenekar facebook oldalán regisztráció nélkül is meghallgathatjuk gazdag munkásságuk néhány válogatott darabját – üdítő kikapcsolódás mindazoknak, akik akár csak napi pár percre szívesen belefeledkeznének a „vers-zenébe”.

Megtalálták a vikingek legendás navigációs eszközét

Megtalálták a vikingek legendás navigációs eszközét

Magyar oldal lett a világ legjobb angolnyelv-oktató portálja

Csimpánz rokonaink

Duolingo: közösségi nyelvtanulás és fordítás

Európai Év Fája: Szavazz a magyar fára!

Búvártól kért segítséget a bajba jutott delfin

Mit javasol a hold?

Van-e pók a csillagok között?

Pillangó Cirkusz

Aki Buddhával és Shakespeare-rel is csevegett

Hogy van magyarul?

17 szótag magyar költészet

Kattintásra nyíló zenespaletta

Angyalok közt

105 éves önkéntes hölgy

Akvapónia: agrárforradalom egy debreceni hátsó kertben

A Hangtárnok dallamai

Kicsiknek felnőttkorépítő, nagyoknak gyermekkoridéző – ne fuss el véle!

Kétdimenziós koncertélmény – ha kevés a zene, legyen képe hozzá!