Az Utcafront Tolerancia Színházat látta vendégül 2018. január 13-án az Új Akropolisz Filozófiai Iskola. Az est folyamán két egyfelvonásos darabot láthattak a nézők. A társulat a jótékony célú esemény bevételét az Utcafront Menedék hajléktalanszálló működtetésére, valamint fellépéseinek útiköltségére fordítja.
Az újév második szombatján, egy szürke, esős januári napon a látogatók különleges kulturális eseménynek lehettek szemtanúi az Új Akropolisz Központjában. A csendes utcáról betérve hatalmas nyüzsgés fogadja az érkezőket az iskola előadóterme előtt: sokan szeretnék látni a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett, másfél éve életre hívott Utcafront Tolerancia Színház előadását.
A bejáratnál csupán egy kis kartonpapír dobozka áll diszkréten a jegyszedők helyett. Itt ma nem ára van az előadásnak, csak értéke. Mindenkinek pont annyiba kerül, amennyit szeretne, jónak érez, vagy amennyit megengedhet magának. A délután négy órai kezdést egy kellemes gitárjáték vezeti fel és mire a főszereplők megérkeznek, az iskola már majdnem ki is teheti a teltház táblát.
A hatfős társulat két egyfelvonásos bohózatot ad elő, elsőként Rejtő Jenő: Biztosíték, majd Nóti Károly: A csillár című darabját. Míg az egyik egy félrelépett orvos félreértett helyzeteit, addig a másik egy panzióban felszerelt csillár ki nem fizetett számlájának reggelikben történő, titkos lefogyasztását meséli el rendkívül humorosan.
Az előadás úgy zajlik, mint bármelyik másik színházban: Itt ugyan nagy díszletek és hatalmas színpad nélkül, de felhőtlen hangulatban, a közönség soraiban a kiskorúaktól az idősekig mindenki nagyokat nevetve értékeli a színészek remekbe szabott alakítását.
A játékukon nem látszik, hogy a társulatot tanult művészek, szociális munkások és a hajléktalanszálló lakóinak egyvelege alkotja.
Nem látszik, hogy némelyikük embert próbáló, kemény múlttal érkezett el idáig és a darab után is a szállón hajtja majd álomra a fejét. A színház itt sokuknak nemcsak időtöltés a hajléktalan lét sokszor eseménytelenül vánszorgó órái között, hanem egy olyan perspektíva, ami a tanulás, szereplés, valahová tartozás útján reményt jelenthet, fényt adhat a jelenlegi nehéz idők alagútjának végén.
Az előadás alatt ugyanúgy, ahogy a végén, a megérdemelt vastaps közben is, újra fontosnak, értékes embernek érezhetik magukat, ami önbizalmat adhat és nem csak a bő egyórás szerep idejére lehet majd hasznos segítőtársuk. Ennek köszönhetően egyenlővé válhatnak a társadalom többi tagjával, és a hajléktalan életet is talán csak egy ideiglenes szerepként kezelhetik, ahonnan van út felfelé.
A két könnyed bohózat, valamint egy pár örökzöld magyar dal eléneklése után zúg a taps, amit az egyik színésznő már a közönség soraiban ülő ismerőse karjaiban fogad. Aki az előbb még a közönségnek játszott, most hirtelen őszinte szívvel szalad ismerőséhez, megfeledkezve szerep(kör)éről. Majd eszmél, és gyorsan visszaszalad színésztársaihoz, hogy mégiscsak osztozzon a megérdemelt elismerésben. Valahogy annyira letisztult, emberi az egész, mintha jóval több, mint színház lenne itt. A szívvel és jó céllal tett erőfeszítés közben eltűnnek a mesterséges határok közönség és előadó között.
Néző, színész, hajléktalan – a végére kicsit mindegyikbe belehelyezkedünk. Javítom magam: tulajdonképpen mégiscsak ez a színház. A színessé varázsolt szürkület, a melegséggel töltött januári este, amikor pozitív tapasztalatokkal, feltöltődve indulhatunk az előadás végén utunkra. A legtöbben haza. A kölcsönösen átadott értékek azonban itt és most találkozási és gyújtópontot hoztak létre, ahol az emberségben kicsit mindenki otthonra találhatott.
Esemény típus
Színielőadás
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Helyszín link
Szerző