Sikerülhet!

Esemény típus
Kerekasztal-beszélgetés
Időpont
Helyszín
Budapest, Gödör klub

A beszélgetést a Gödör Klubban, március utolsó csütörtök délutánján a Sikerülhet! Fiatalok a társadalomért mozgalom céljainak bemutatásával kezdtük. Megtudhatták az érdeklődők, hogy a mozgalom négy szervezet összefogásával indult el a fiatalokban rejlő értékek felkutatására és a bennük rejlő képességek és lehetőségek kibontakozásának segítésére. Az eddigi tapasztalatoktól eltérően, nem a fogyatékossággal élők megsegítése volt a célja a Sikerülhet! mozgalomnak, hanem az értékek megosztása egymással és a társadalommal, elősegítve ezzel is a társadalmi befogadást.

A beszélgetés része annak havi rendszerességgel meghirdetett tematikus közösségi beszélgető-esteknek, amelyeket a budapesti Erzsébet téri Gödör Klub kávézójában tartunk.

Ezen alkalmak interaktívak és fiatalos hangvételűek, nyitottak, céljuk minél több érdeklődő bevonása a változatos témák köré szervezett beszélgetésekbe. A kezdeti, moderátor és meghívott vendégek, szakemberek által segített tapasztalatcsere után alkalom nyílik a felmerült témák kisebb csoportokban való megbeszélésére, teljesen kötetlen formában is. Bárki csatlakozhat az arra járók közül is, miközben a Gödör Klub kávézója a rendezvény mellett is változatlanul üzemel.

Mintát szeretnénk adni ahhoz, hogyan lehet összetartó közösségeket alakítani, ahova jó megérkezni, ahol jó megpihenni a mindennapos forgatag, vagy éppen a fullasztó magány után; olyan légkört teremteni, ahol mindenki elgondolkodhat az életéről, a céljairól és megtalálhatja, hogy mi az, ami a bölcs gondolatokat tettbe fordíthatja. A Sikerülhet! mozgalom elindítása arra ösztönöz, hogy mindenki elinduljon az útján, merje vállalni a küzdelmet és változást. Ezt a küzdelemmel járó szenvedést ragadja meg Brahma története a pillangókkal, amelyet Apáti Jánostól hallhattunk, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola képviselőjétől. A történet arra figyelmeztet, hogy nem biztos, hogy a szenvedés elkerülése adja a megoldást.

Mindannyian láncszemek vagyunk, akik egymáshoz kapcsolódnak, ahol mindenkire szükség van, ahol egyszerre jut mindenkinek a védelmező és a védett szerepe, ahol megtapasztalhatjuk, hogy nemcsak kapni, hanem adni is öröm.

Beszélgetés a GödörbenA Sikerülhet célja egy közösségi hálózat létrehozása is a résztvevők arra való ösztönzésével, hogy egyre több hasonló alapokon álló közösséget hozzanak létre, ahol lehetőség nyílik kis csoportos beszélgetésekre és közös tevékenységekre. Ahogy a tengert is vízcseppek soksága alkotja, úgy áll össze a sok kis csoport egy egésszé.

A beszélgetésekhez a mozgalom honlapján működő fórum (www.sikerulhet.network.hu) keretében az is kapcsolódhat, aki személyesen nem tud eljönni.

A beszélgetések témaválasztásánál nagy szerepet játszott, hogy az évszakok körforgásának megfelelően kicsit vissza tudjunk térni a természet ritmusához, amely az új életet szimbolizáló tavasz kezdetétől a „belső világból” indul kifelé, majd ősszel épp fordítva, visszatérhetünk önmagunkba, hogy az új tapasztalatokat beépíthessük. Ahogy egy mag is tavasszal új életre kel, kibontva magából mindazt, ami a növény lényegét adja, amelyet az előző évből mentett tovább.

Fontos, hogy az értékeink megőrzése mellett el tudjuk engedni a régi dolgokat, és meg tudjuk újulni, pl. egy kapcsolatban, munkában, önmagunkban, alkalmazkodni tudjunk az új helyzetekhez.

Megismerhettük Dani Gyöngyi paralimpikon élettörténetét, amelynek egyik tanulsága lehet, hogy az életünk nem attól fog megváltozni, ha el akarjuk dobni magunktól, hanem azzal érjük el a változást, hogy szembe merünk nézni a nehézségekkel.

Selmeczi Tibor humorista arról beszélt, hogy a humor segíthet jobbá lenni, kicsit felülről nézve kikacagni azokat a tulajdonságainkat, amik nem hordoznak igazi értékeket, csak valamiért mégis ragaszkodunk hozzájuk. Ha képesek vagyunk ezeken nevetni, akkor sokkal könnyebb változtatni rajtuk, önmagunkon és ezen keresztül a világon.

Aztán feltette a kérdést, amin mindannyiunknak érdemes lenne elgondolkodni, hogy vajon miért van az, hogy egy cicát, vagy akár egy kóbor kutyát is hamarabb megsimogatunk, mint egy másik embert?

Madách szavait idézte. Mindenkiben ott van valami isteni, amitől képesek vagyunk glóriával a fejünk fölött átlépni ezen a sírgödrön:

"Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!?/ Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:/ A por hull csak belé, e föld szülötte,/ Én glóriával átallépem azt./ Szerelem, költészet s ifjúság/ Nemtője tár utat örök honomba;/ E földre csak mosolyom hoz gyönyört,/ Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra."

Megtudhatták az érdeklődők, hogy a Sikerülhet! Fiatalok a társadalomért mozgalom által meghirdetett logó-pályázat határidejét meghosszabbították 2008. augusztus 10-ig. A Sikerülhet! táborban (2008. augusztus 15-21.) hirdetnek eredményt. A részletek a www.sikerulhet.network.hu honlapon olvashatók.

A következő rendezvényt 2008. április 17-én, a budapesti Gödör Klubban tartjuk, 17-20 óráig, Sors és szabad akarat. Te döntesz, vagy meg lenne írva előre? Ki a felelős értem – érted? Címmel. Szeretettel várunk Mindenkit!