Közreműködés a salari régészeti ásatási területen

(Granada, Spanyolország)

news_kult.jpgAugusztus első felében a granadai Új Akropolisz önkéntesei részt vettek a Salar városában található római villa ásatási munkálataiban. Ez a villa Granada nyugati régiójában a Krisztus utáni I. században épült, és 2004 óta dolgoznak azon, hogy a felszínre kerüljön. A jelenlegi, negyedik szakaszban, Julio Román régész vezetésével korabeli pénzérméket találtak, és sikerült újabb 30 négyzetmétert feltárni az előző fázisokban megkezdett nagy mozaikból. A kép egy vadászjelenetet ábrázol, ahol egy fiatal férfi lándzsával a kezében, kutyával száll szembe egy vaddisznóval. Julio Román szerint ez a fiatal férfi lehetett a dominus, vagyis a villa építtetője és tulajdonosa.

A legkisebb kétség sem fér ahhoz, hogy az új leletek komoly jelentőségűek, hiszen jól érzékeltetik a villa nagyságát, és joggal sejtetik, hogy bőven akad még mit a felszínre hozni. Mindemellett világosan láttatja a régészcsapat és az önkormányzat remek együttműködését, ami abban is megnyilvánul, hogy sikerrel integráltak önkénteseket a munkálatokba, akik felejthetetlen tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodhattak, hiszen jelezték, hosszú távon is készen állnak a további segítségnyújtásra.