Királylány-szabadítás és más jótékony cselekedetek

Meseprogramok Székesfehérvárott
Esemény típus
Gyerekprogram
Időpont
Helyszín
Kairosz Kultúrműhely, Székesfehérvár, Megyeház utca 22/a

hétpróba meseház.jpgAz Új Akropolisz székesfehérvári központja hónapról hónapra megnyitja kapuit a gyermekek előtt, hogy maguk is játékosan végigjárják a legkülönfélébb mesehősök kalandjait. Május 5-én a Grimm fivérek Kristálygömb című történetét dolgozták fel a Hétpróba Meseháznak otthont adó Kairosz Kultúrműhelyben. Amíg a kicsik játszottak, a nagyok elmélyült kézműves tevékenységgel múlatták az időt, ráadásul jótékony céllal.

– Minden veszedelmet vállalok érted, csak mondd meg, hogyan szabadíthatlak meg! – ezzel a felkiáltással vette kezdetét a legkisebb fiú megpróbáltatásainak sora, hogy megmentse az elátkozott királylányt a Grimm fivérek Kristálygömb című meséjében. Ugyanígy, a Hétpróba Meseházba látogató gyerekeknek is különböző játékos próbákat kellett kiállniuk, hogy végigjárják a mesehős útját.

A boszorkány legkisebb fia elszökött otthonról, mielőtt anyja őt is állattá változtatta volna és – „egy életem, egy halálom!” – megpróbálkozott azzal, ami addig még senkinek sem sikerült: megszabadítani az elátkozott királylányt. A mesében a kristálygömböt – mely a szabadulás kulcsa – a tűzmadár hordozza magában, de odáig hosszú út vezet, tele megpróbáltatásokkal. A hősnek elvarázsolt bátyjai sietnek végül segítségére, hogy elnyerhesse méltó jutalmát.

Míg a Meseház a kisiskolás korosztályt szólította meg, kísérőik is találhattak maguknak hasznos elfoglaltságot: ha valaki úgy döntött, a helyszínen várja meg gyermekét, unokáját, lehetősége nyílt, hogy játékokat készítsen a Burattino Iskola és Gyermekotthonnak. Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola önkénteseinek vezetésével vidám, színes állatfigurák készítésénekfortélyait sajátíthatták el.

A „Játékvarrás egy mosolyért” nevű kezdeményezés rendszeres kísérője a Meseház programjainak.

– Ez úgy indult, hogy a meseházra érkező szülők kérdezgették, mivel tudnának hozzájárulni a programhoz vagy az Egyesület fenntartásához – mondta Balda Edit, a műhely vezetője. – Az az igazán jó ebben, hogy az adni akarás szándéka indította el, belülről, az emberekből született, a forma pedig, amit találtunk hozzá, szolgálni tudja eztkiteljesítette ezt a szándékot. Az ősi recept, a közös, hasznos munka működik itt is mint összekapcsoló erő.

Előadó