Családi mesetábor a Fellegvárban

    Esemény típus
    Gyerektábor
    Időpont
    Helyszín
    az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.

    Pe_2021_nyár kep 01_kiskep.jpgAz Új Akropolisz 2021 augusztusának legelején családi hétvégét szervezett Fellegvár nevű egerbocsi táborába. A többségében kisgyermekes szülők és csemetéik olyan mesefoglalkozásokon vehettek részt, ahol a táborozók a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét dolgozták fel. A szülők valamennyien kivették a részüket abból, hogy a táborhelyet közösen előkészítsék, és hogy a mese életre kelhessen. Ki uzsonnát készített, ki a hálótermeket rendezte, fát gyűjtött a tábortűzhöz, mások a játékteret alakították ki, vagy éppen elővették a hangszereket. És a siker nem is maradt el! A felnőttek abban lelték örömüket és találták meg a kihívást, hogy adhattak: mesemondással, örömzenéléssel, kézműveskedéssel, a lurkók pedig gyerekszínházban léphettek fel és belevethették magukat az önfeledt, változatos tapasztalásba. A harmonikus feladatmegosztásnak, közösségi szerepvállalásnak köszönhetően a szülőknek még arra is jutott ideje, hogy varázsmesét elemezzenek és filozófiai beszélgetésbe elegyedjenek egymással a nevelésről és a családról. Így minden korosztály örömét lelhette a kollektív kikapcsolódásban és a tanulásban egyaránt, és feltöltődhetett lelkileg és szellemileg is. Az ottani felhőtlen atmoszféra, boldog gyerekzsivaj és derű a filozófiai összefogás ajándéka.