2005.03 március

Kulturális Hírlevél 32. szám
2005. március


TARTALOM



Kedves Olvasó!

Ezúttal is nyilvános előadásainkra hívjuk fel a figyelmüket, amelyek sok témából merítve az élethez való filozófiai viszonyulást hirdetik. Elsődleges céljuk nem az egyént figyelmen kívül hagyó ismeretterjesztés, és nem is az üres szórakoztatás. Ebben is az ókori hagyományokat követjük, ahol maga a színház is – amely ma ritkán üti meg ezt a szintet – ébresztő és tanító szerepet töltött be. Korunkban az emberek többsége fél az egyedülléttől és a mély gondolkodástól, mintha rettegnénk attól a képtől, amely a mélyebb vizsgálat során felszínre kerülhet az önmagunkról kialakított külső álarc mögül.

Előadásainkban arra törekszünk, hogy a téma ismertetésén túl olyan hasznos és elgondolkodtató tartalmakat is érintsünk, amelyek az ön- és világismerethez, illetve az élethez való filozófiai viszonyuláshoz adhatnak támpontokat.

Győrött és Szegeden előadásainkat a már ismert helyszíneken tartjuk, Budapesten azonban, az új központba való költözésünket megelőző előkészületek miatt, a legtöbb előadásunk ebben a félévben nem a szokott helyen, a VIII. Krúdy Gyula utcai helyiségben lesz. Szerte a városban és más-más napokon tartunk előadásokat, egyelőre a Millenáris Parkban, a Fővárosi Művelődési Házban, a Gutenberg Művelődési Otthonban, az óbudai Csillaghegyi Közösségi Házban, illetve a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Reméljük, hogy a megváltozott helyszín és a különböző napok ellenére Önöket is tudjuk köszönteni hallgatóink között. A közeledő tavaszhoz pedig kívánjuk mindenkinek, hogy részesüljön a természeti folyamatokkal járó felfrissülésben és megújulásban!

Deák Szilvia
a magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

 


PORTRÉ: IULIUS CAESAR (i. e. 100 – 44.)

Iulius Caesar neve ma már fogalom az egyetemes történetírásban, a róla szóló életrajzok, portrék – melyek közül talán Plutarkhosz és Suetonius írása a leghíresebb – egész könyvtárakat töltenek meg, életéről és tetteiről filmeket készítenek. Népszerűsége nem véletlen, hiszen alig néhány év alatt sikerült megváltoztatnia Róma és a nyugati világ életének menetét. Pedig a neves államférfinak, akit katonái szinte félistenként imádtak, nem volt könnyű útja a hatalom csúcsáig.

A fiatal Iulius, aki vívásban, lovaglásban és úszásban bárkivel felvette a versenyt, de aki írói és szónoki képességeivel, továbbá tudományokban való jártasságával is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, alig tizenhat évesen apa nélkül maradt, így édesanyjának kellett nevelésével foglalkoznia. Ez azonban a gyerek szenvedélyes természete miatt nem volt egyszerű feladat: amikor például kinevezték Iuppiter papjává, és elvált a lovagrendből származó, dúsgazdag Cossutiától, akivel korábban eljegyezték, sokan tekintettek rá megvetően. De még inkább megilletődtek a rómaiak, amikor látták, hogy helyette Corneliát vette feleségül, akinek az apja, Cornelius Cinna felkelést szított Róma akkori teljhatalmú ura, Sulla ellen. Bár több ízben felszólították a fiatalembert, hogy váljon el, ő ezt nem tette meg. Makacsul kitartott választottja, leendő gyermeke anyja mellett, amiért el kellett menekülnie Italiából. Ugyanilyen elszántság jellemezte, amikor egy ízben Rhodosz felé hajózott, és kalózok fogságába esett. Csaknem negyven napig tartották zárkában, mire végül váltságdíj ellenében kiszabadult. Ekkor flottát gyűjtött, üldözésbe vette, majd elfogta, és büntetésből megfeszíttette fogva tartóit.

Bátorságával mind több ember figyelmét érdemelte ki, és nem sokkal azután, hogy megszerezte első tisztségeit, Hispánia helytartója lett. Egyik útján történt, amikor körbejárta a tartományi székhelyeket, hogy állítólag Gadesben, a Hercules templom mellett megpillantotta Nagy Sándor szobrát. Ám ennek hatására valósággal megundorodott magától, ugyanis rájött, hogy még semmi nevezetes tettet nem vitt véghez, holott Alexandrosz ilyen idősen, a maga korában már a fél világot meghódította. Plutarkhosz beszámol egy felkavaró álomról is, amit Iulius aznap éjjel látott, melyben megerőszakolja saját édesanyját, s ez még inkább nyugtalanította. De az álomfejtők szerint az álom nagy uralmat jósolt, mivel anyja itt nem volt más, mint a termékeny föld szimbóluma. Ebben, valamint anyagi és társadalmi megerősödésében is bízva úgy döntött, hogy elindul a consuli címért, miután sikerült összebékítenie a két neves hadvezért, Crassust és Pompeiust. Az i. e. 60-ban született titkos szövetség, amely az első triumvirátusként lett később nevezetes, olyan hatalmat jelentett, mely minden más politikai összefogást meghiúsított, olyan hatalmat, melytől egész Róma sorsa függött. Az egyezség zálogaként Pompeius feleségül vette Iuliát, Caesar lányát; így az apa consullá választatott, annak lejártakor pedig Gallia helytartója lett.

Amilyen gyorsan lépett előre a politikában, olyan sebes volt a hadviselésben is. Ekkoriban Róma az expanzió időszakát élte, egyre-másra kebelezett be mind nagyobb területeket, s tette tartományává. Képes volt ezzel arra, hogy birodalmában a legkülönbözőbb vallási és kulturális hagyományokkal rendelkező törzseket és népeket egyesítse. A mind nagyobb hírnévnek örvendő Iulius először a helvéteket, majd a germán Ariovistust győzte le, végül a harcos gallokat futamította meg, és a rómaiak közül elsőként vert hidat a Rajnán. A Germaniában vezetett sikeres hadjárat felbátorította arra is, hogy támadást indítson az addig ismeretlen Britannia ellen. A győztes Iulius ezekben a hadjáratokban szerezte meg katonái föltétlen bizalmát és odaadó hűségét. Több történetíró, többek között Suetonius feljegyzése is tanúsítja, hogy nyolc év alatt egyetlen lázadás sem tört ki csapatában, s hogy katonái inkább életüket adták volna, semhogy parancsnokukat bármi baj érje. És ezzel a fegyelmezett hadsereggel Caesar félelmetes eszközt nyert a hatalomért folyó végső küzdelem eldöntéséhez.

A triumvirátus ideiglenes szövetségnek bizonyult: amint Pompeius féltékeny lett az egyre népszerűbb Caesarra, Crassusban pedig felébredt a régi ellenszenv Pompeius iránt, feszültségek keletkeztek, és a szövetség bomlani kezdett. Amikor Pompeius lett a consul, igyekezett társát a várostól távol tartani úgy, hogy helytartói megbízatását öt évre meghosszabbíttatta. Ekkor Gallia ura üzenetet küldött a szenátusnak, melyben emlékeztette őket, hogy neki és társának egy időben kell lemondania a vezetésről egy korábbi megállapodás szerint. Ezen felháborodva a szenátorok megfenyegették Caesart, hogy ha nem mond le, közellenségnek fogják tekinteni, s lázadóként kezelik. E felszólítás elfogadása egyet jelentett volna a politikai öngyilkossággal, így aztán Caesar úgy határozott, hogy katonáival átkel a sekély Rubicon folyón, amely az alkotmány értelmében sérthetetlen volt, s megkísérli saját kezébe venni Róma irányítását. A legendák szerint ekkor hangzott el Iulius híres jelmondata: „Menjünk hát, amerre az istenek jeladása és ellenségeim igazságtalansága vezérel! A kocka el van vetve.”

Caesar nem ismert lehetetlent, s ha néha kegyetlennek is tűnt, igazságtalannak aligha. Bármennyire is ellenfele volt Pompeius, testvéreként szerette őt, így amikor Pompeius nem sokkal a pharsalusi ütközet után meghalt Egyiptomban, Iulius valósággal megsiratta. Ugyanilyen érzékenyen bánt katonáival is, akiket nemegyszer szólított kedves bajtársainak. Sőt, gyakran ajándékozott nekik drága, de szép fegyvereket, s ha tehette, gondot viselt sorsukra. A katonái ezért sosem hagyták cserben, s ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Caesar ritkán veszített el háborút. A polgárháború során még a túlerőben lévő seregek is inkább behódoltak, semhogy ütközetet vállaltak volna vele. A szenátus is, mikor diadalmenetben hazatért, sietett őt tíz évre dictatorrá, három évre pedig egyedüli consullá választani; a Capitoliumon a félisteneknek kijáró szobrot állítottak neki, és a nép a Haza Atyjává választotta.

A tiszteletet a polgárok közt nem elsősorban haditetteivel vívta ki, hanem a haderő újjászervezésével, a meglazult fegyelem helyreállításával, továbbá a segédtisztek intézményével. Azzal, hogy határt szabott az akkor éppoly mértéktelen, mint ízléstelen tékozlásnak és fényűzésnek, így rábírta a polgárokat a tisztes családi élet folytatására. Nemzetgazdasági törvényeivel, nevezetesen kamattörvényével, amellyel az uzsorások áldozatain iparkodott segíteni. Óriási építkezéseivel (templomok, színházak, könyvtárak), amely sok ezer embernek adott keresetet. Ezenkívül, hogy a fontosabb élelmiszerek árát rendeletileg megállapította, újjáélesztette Capua, Korinthosz és Karthágó városát, s rendeletileg lefektette a municipiumok, helyi önkormányzatok alkotmányainak mintáját. Tömérdek teendője közepette még az utcák kikövezéséről, a házak tisztaságáról is gondoskodott, sőt a naptár megújítása is a nevéhez fűződik. Az új államban a rómaiaknak szánta a vezérszerepet. A tartományok latinosítását is tovább akarta folytatni, és ezzel együtt a magasabb fokú hellén műveltség terjesztését.

Caesar egyike volt azoknak az uralkodóknak, akik kellő józansággal láttak neki az állam megreformálásának. Míg azonban a „haza atyja” ilyen világraszóló tervekkel foglalkozott, engesztelhetetlen ellenségei összeesküvést szőttek ellene. Ezért történhetett meg az, hogy négy évvel győzedelmes hatalomátvétele után, március idusán, a Pompeius színházban az egybegyűlt szenátorok tőreikkel megrohanták és megölték Caesart. Halála azonban nem hozta vissza a várt szabadságot Rómának, hanem új, még véresebb polgárháború felé sodorta az összeesküvőkkel együtt, akik két éven belül egymás ellen fordultak. De Caesar nevét mindez nem homályosíthatta el, alakja példa lett az utána következő császárok generációinak.

Orbán István



A SAKK

A sakk legalább ezerötszáz éves. Viszonyulhatunk hozzá úgy, mint játékhoz, mint matematikai feladványhoz, vagy mint művészethez. Volt idő, amikor a katonai kiképzésnek is a része volt. Az idők során sokat változott, de napjainkig megőrizte népszerűségét, talán nem véletlenül. Érdemes egy kis időt szentelni neki, hátha „kaphatunk” valamit mi is ettől az egyesek által mágikusnak nevezett játéktól.

Neve a perzsa sah szóból származik, ami királyt jelent. A király „fizikai” képességeit, harci erejét tekintve majdnem a leggyengébb figura. Az ő ereje más dimenziókban mutatkozik meg. Ő az emberben lakozó lélek megnyilvánulása, szimbóluma. Ha elesik, vége a játszmának, védelme így hát minden áldozatot megér. Ez a szabály a sakk összes változatában közös.

A játék nem más, mint a világos és a sötét harca. 16-16 bábu áll egymással szemben – teljes szimmetriában. A szabályok egyszerűek, a véletlennek nincsen szerepe.

Matematikai szempontból a sakk egy véges, teljes információs, determinisztikus játék, ezért bizonyítottan kell lennie az egyik játékosnak legalább döntetlenre vezető stratégiájának. Ha ezt meglelnénk, a játék sokat veszítene a varázsából: egy gigantikus emlékezetgyakorlattá válhatna. Az óriási kombinációs lehetőségeknek köszönhetően azonban várhatóan jó ideig még szuperszámítógépeinkkel sem leszünk képesek a teljes játékot végigelemezni, így megmaradhat figyelmünk, kreativitásunk és intuíciónk gyakorlóterepének.

A tábla mellé ülve hamar rájövünk, hogy amit egyszer megléptünk, az visszavonhatatlan. Ha nem is látjuk azonnal, később mindenképpen lesz következménye. A keletiek régóta ismerik a karma fogalmát: megvan ugyan a „szabadságunk” ahhoz, hogy helytelenül (a világ törvényeivel ellentétesen) cselekedjünk, ami rövid távon akár nyereséget is jelenthet, ám pár lépéssel később már olyan helyzetben találhatjuk magunkat, melyben a nagyobb veszteség elkerülhetetlen. Az elvesztett figurákért cserébe azonban ott marad a tapasztalat, ami lehet, hogy abban a játszmában már nem sokat segít, de a következőben mindenképp felhasználhatjuk.

Hogy mire taníthat a sakk? Figyelemre, kombinációs készségre, előrelátásra. Ezek olyan képességek, erények, amelyek a hétköznapi életben is igen hasznosak. Nemcsak a táblán, az életben is vannak csapdák. És ha megtanulunk legalább egy lépéssel előre gondolkodni, nagy részüket talán könnyebben elkerülhetjük, mintsem gondolnánk.

A március 31-i, szegedi előadás ezeket a gondolatokat járja még jobban körül. Addig is (agytornaként) lássunk két sakkfeladványt.

kezdő feladvány

Kezdő
  haladó feladvány

Haladó
Feladat:  
Megoldás:

Mindkettőnél a világos következik. Az első, kezdő szintűnél egy lépésben, a második, haladó szintű feladványban két lépésben ad mattot. 

Havasi Ferenc

A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

Ma láttam… a tavaszt

„Évszázadokon keresztül fiatal lánynak ábrázolták, aki az ébredést, az egész természet újjászületését, és ezáltal az emberben szunnyadó minden jónak és szépnek újbóli feléledését is jelenti. A tavasz a vidámság, az újbóli találkozás, a boldogság és a fény szinonimája. Új kezdetre, a régi sebek begyógyítására, a testünkben áramló életerő felismerésére hív. Gyöngéd érkezésével a tavasz napról napra fedezi fel a télben megdermedt világ rejtélyeit, és növekedésre, az őt követő, biztosan érkező nyár érettsége felé való haladásra biztat… Mindezért a tavaszt mindig lelkesedéssel és reménnyel várták. Nem csak egy ember látta őt akkoriban… mindenkinek ott csillogott a szemében a tavasz egy szikrája…”

Delia S. Guzmán
az Új Akropolisz nemzetközi elnöke





MÁRCIUSI ÉS ÁPRILISI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszínek:

Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület, 1088 Budapest, Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség)
Fővárosi Művelődési Ház, 1119 Budapest, Fehérvári út 47.
Csillaghegyi Közösségi Ház, 1039 Budapest, Mátyás király útja 13–15.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria, 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
Millenáris Park, 1024 Budapest, Fény u. 20–22.
Gutenberg Művelődési Otthon, 1085 Budapest, Kölcsey u. 2.

Belépődíjak:

Az előadásokra: 500 Ft, diákoknak: 300 Ft
A Meseház programjaira: 400 Ft, nagycsaládoknak: 300 Ft/fő
A kurzus díja: 2000 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.
A Csillaghegyi Közösségi Házban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban
az előadásaink ingyenesek


2005. március 2. szerda, 18.30

Tibeti mandalák – visszatérés a teljességhez

  • A világegyetem alaprajza: a központ és az égtájak szimbolikája
  • A mandala jelentésszintjei: emberi, isteni, kozmikus
  • A mandalák szerepe a tibeti hagyományban
Helyszín: Csillaghegyi Közösségi Ház

2005. március 10. csütörtök, 18.00

Tibeti mandalák – visszatérés a teljességhez

  • A világegyetem alaprajza: a központ és az égtájak szimbolikája
  • A mandala jelentésszintjei: emberi, isteni, kozmikus
  • A mandalák szerepe a tibeti hagyományban
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria

2005. március 29. kedd, 19.00

Mi lesz veled világ?

Utópiakalauz útkeresőknek
  • A múltbeli utópiák hatása jelenünkre
  • Kit érdekel a jövő? – a struccpolitika veszélyei
  • Mai pozitív utópiák: a lehetőség keresése
  • Vissza az alapokhoz: a természet és az ember újbóli kapcsolata
Helyszín: Millenáris Park

2005. április 20. szerda, 18.30

Egyszer élünk… vagy mégsem?

„A filozófia nem más, mint felkészülés a halálra.” Seneca
  • Mit tanítanak az életről a Halottaskönyvek?
  • Ami segít megtalálni az élet értelmét – évezredek óta bevált tanácsok
Helyszín: Fővárosi Művelődési Ház

2005. április 20. szerda, 18.00

Kínai bölcsesség – mai használatra

Lao-ce és Konfuciusz tanításai alapján
  • Kínaiul van? – szemelvények elemzése a két bölcs műveiből
  • Keressük azt, ami összeköt – a taoista és a konfuciánus filozófia közös vonásai
  • Építsünk lépcsőt a bölcsekhez – a két bölcs tanításainak mai alkalmazása
Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Kisgaléria

2005. április 21. csütörtök, 18.30

Fedezd fel velünk a filozófiát!

17 részes előadás-sorozat pszichológiai gyakorlatokkal
Helyszín: Gutenberg Művelődési Otthon

2005. április 25. hétfő, 18.30

Mihez kezdjünk az életünkkel? – Nagy Sándor nyomában

  • A világhódító személyiségrajza
  • Hogyan lehet legyőzni a nehézségeket?
  • Kultúrák találkozása és harmonizálása
Helyszín: Csillaghegyi Közösségi Ház

2005. április 26. kedd, 19.00

Egyszer élünk… vagy mégsem?

„A filozófia nem más, mint felkészülés a halálra.” Seneca
  • Mit tanítanak az életről a Halottaskönyvek?
  • Ami segít megtalálni az élet értelmét – évezredek óta bevált tanácsok
Helyszín: Millenáris Park

2005. április 29. péntek, 18.30

A fizika újjászületése – A legkisebb rész keresése

  • Hová lett az anyag?
  • Kvantummechanika – a fizika filozófiája
Helyszín: Gutenberg Művelődési Otthon


A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

2005. március 13. vasárnap, 10.00–13.00

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki – Virágkoldusok

Mindennap megfigyelhetjük, ahogy az esti szürkület rátelepszik a városra, megüli a kéményeket, a házak ablakait, és magát a szobát is. Olyanról azonban nem túl sokan hallhattak, hogy ez a sötétség az emberek szívébe is belopózott volna…
Berzsiánnal, a híres-neves költővel ez a szörnyűség történt, tele lett sötétséggel, és onnantól fogva sem a szemével, sem a szívével nem látott. Még szerencse, hogy legjobb barátai ilyen helyzetben is a segítségére siettek, és megmentették Áttentő Redáztól, aki a legszívesebben az egész világot sötétségbe borította volna. Hiába, a jóságot és a szeretetet sosem kerítheti hatalmába egy ilyen hétpróbás gazember.
A mesét színészi játékkal mutatjuk be, azt követően pedig a különböző szereplőket agyagból formázzuk meg.

Előadásunkat 7–12 éveseknek ajánljuk.

Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

2005. április 23. szombat, 10.00–16.00

Fehérlófia

Fehérlófia, a legkisebb királyfi kalandos történetén keresztül megismerhetjük a mesék birodalmának szinte valamennyi szereplőjét. Próbákkal teli útján a maga oldalára állítja Fanyűvőt, Kőmorzsolót és Vasgyúrót, legyőzi a három-, tizenkettő és huszonnégy fejű sárkányt, kiszabadítja a rabságba esett királylányokat, és furfangos észjárásának köszönhetően ellátja a baját a Hétszűnyű Kapanyányimonyóknak. Mi is következhetne ezután, mint a „minden jó, ha a vége jó” mesei fordulat, azonban ahhoz, hogy ezt kiérdemelje hősünk, saját testéből kell egy-egy darabkát odaadni az őt a felvilágba szállító griff madárnak. Itt a vége, fuss el véle, és ami még kimaradt volna, azt már a mese rejti magában.
A történetet mesemondónk ízes beszédével adja elő, miközben az egyes szereplők a Meseház, illetve a gyerekek segítségével elevenednek meg az előadásban.

Előadásunkat 4–8 éveseknek ajánljuk.

Helyszín: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár




GYŐR

Helyszín:

Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület, 9021 Győr, Árpád u. 9.

Belépődíjak:

Az előadásokra: 400 Ft
A kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.

2005. március 11. péntek, 19.00

Az alkotás öröme – közérzetjavító művészeti „koktél” zenével fűszerezve

  • A művész, aki a márványból embert faragott: Michelangelo
  • A festő, aki ismerte a lélek útját: Botticelli
  • A költő, aki felfedte a szív titkait: Shakespeare

2005. március 30. szerda, 18.00

Fedezd fel velünk a filozófiát!

17 részes előadás-sorozat pszichológiai gyakorlatokkal

2005. április 7. csütörtök, 18.00

Szimbólumok a Mátrixban

  • Beszédes nevek – mitikus hősök: a jó és a rossz küzdelme
  • A karma törvénye: ok és okozat, sors és véletlen
  • Képzelet és valóság: Platón barlanghasonlata

2005. április 21. csütörtök, 18.00

Gondolkodjunk kínaiul

  • Taoizmus – a kínai akupunktúra alapja
  • Alapvető ritmusok: A Nap mozgása és a Ki keringése
  • Kínai szervrendszer – az emberben lévő zodiákusjegyek
  • Misztika, filozófia és tudomány kapcsolata, ember és természet összhangja

2005. április 23., szombat

Ökológiai akció: tótisztítás





SZEGED

Helyszín:

Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület, 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36.

Belépődíjak:

Az előadásokra: 350 Ft, diákoknak: 300 Ft
A kurzus díja: 1200 Ft/hó. A kurzus bevezető előadása díjtalan.

2005. március 10. csütörtök, 19.00

Extrém sportok régen és ma

  • Nincs új a nap alatt: a régi idők extrém sportjai (görögök, rómaiak, indiánok…)
  • Miért nem gyakorolt Dugovics Titusz „bándzsi dzsámpinggal”?
  • Adrenalin, édes adrenalin…
  • Miért keressük határainkat?

2005. március 31. csütörtök, 19.00

Csapdák a táblán és az életben – Kicsit másképp a sakkról

  • A figurák és a játszma „jelentése”
  • Játék- és személyiségtípusok
  • Csatatér vagy konditerem?

2005. április 8. péntek, 19.00

Weöres Sándor est

Színpadi játék élőzenével

2005. április 14. csütörtök, 19.00

Színpadon az ember

  • Életkorok és szerepek
  • „Játszótársam, mondd akarsz-e lenni?”
  • Ösztönös és tudatos játszmáink

2005. április 21. csütörtök, 19.00

Módosult tudatállapotok

  • A normálistól a normálisig
  • Az emberfeletti és az emberalatti tudatállapotokról…
  • A gyors megoldások kulcsa a hip(-hop)nózis?
  • „Életünk az elménk teremtménye” (Buddha)

2005. április 23., szombat

Ökológiai akció: ártértisztítás

2005. április 28. csütörtök, 19.00

A térrendezés azték művészete

Az univerzum tükröződései a mindennapokban
  • Égi harmónia az építészetben: tudomány vagy művészet?
  • Tellam, a mitikus város: ahol mindez megvalósult
  • Lépcsők, melyek az égig érnek – külső és belső valóságok
  • Lelki tereink szellemibbé tétele azték recept alapján (a konyhamester ajánlata)




INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).


SZÉKHELYEINK:

  • Budapesten 1088 Budapest, Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség) Nyitva tartás: H–CS 18–21 óráig. Telefon: 334-2756.
  • Győrött 9021 Győr, Árpád u. 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727.
  • Szegeden 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183.